Vágólapra másolva!
A ritka természeti jelenséget a kaliforniai San Marcosban filmezték le, egy erdőtűzből alakult ki. Az amerikai államban kilenc erdőtűz pusztít. San Diego egyik külvárosában a tűzoltók egy összeégett hullát találtak.
Vágólapra másolva!

A tűztornádó jellemzően erdőtüzek, bozóttüzek környékén alakul ki, ha a tűz függőleges légáramlatokkal találkozik. Kaliforniában a hét eleje óta küzdenek az erdőtüzekkel; oltó repülőgépeket és katonai helikoptereket is bevetettek. Két tűzoltó könnyebben megsérült. A tűzvész lehetséges okait egyelőre vizsgálják: nem kizárt a gyújtogatás sem, de az is lehet, hogy egy autóból kipattanó szikra miatt kezdett égni a bozót.

San Diego megyében kedd óta összesen 125 ezer embert szólítottak fel otthona elhagyására a hatóságok. A megye több száz iskolájában a jövő hétig szünetel a tanítás. A San Diegótól északra fekvő San Marcosban 21 ezer embert telepítettek ki, valamint evakuálták a Kaliforniai Állami Egyetem ottani campusának csaknem 10 ezer hallgatóját is. A városban legkevesebb öt épület leégett.

A San Diegótól mintegy 50 kilométerre található, partvidéki Carlsbadban biztonsági okokból szerdára bezárták a Legoland parkot, ahol a tűz miatt áramszünet keletkezett, majd csütörtökön újra kinyitották. A településen egy nyolclakásos lakóház a lángok martalékává vált, továbbá két üzlet és nyolc magánház is megrongálódott. Tűz keletkezett szerdán a haditengerészet camp pendletoni bázisán is.

A lángok terjedését a régóta tartó szárazság, az erős szél és a csaknem 38 fokos kánikula is segíti. A meteorológiai előrejelzés szerint pénteken is hasonló forróság várható. A hatóságok felszólították a veszélyeztetett övezetek lakóit, hogy készüljenek fel a menekülésre, és irtsák ki a csalitost a házaik közelében.

„Az utóbbi három évben volt a legaszályosabb időjárás a meteorológia történetében Kaliforniában” – idézte Jerry Brown kormányzót a CNN. Dél-Kaliforniában általában késő nyáron kezdődik és ősszel is eltart az erdő- és bozóttüzes időszak, de manapság egész évben tűzveszély van, és ebben egyik tényezőként az éghajlatváltozás is közrejátszik – mondta a kormányzó.

Ahogyan az alábbi térképen is látható, az USA területének körülbelül felét valamilyen mértékű szárazság sújtja. A május 6-ai állapotot mutató térkép szerint az ország közel 15%-a kivételesen száraz, ez a helyzet Kalifornia államban is. Ráadásul ezeken a területeken ez már évek óta tartó probléma. A szárazságnak súlyos hatása van Kalifornia gyümölcs- és zöldségtermesztésére, máshol pedig a gabonatermésre és emiatt a szarvasmarha-állományra:

Sötétpiros szín jelzi, hol a legnagyobb az aszály az USA-ban Forrás: NASA