Kedden is lesznek viharos szelek

Vágólapra másolva!
Kedden a hűvös hajnalt követően Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, főként északon és keleten várható elszórtan eső.
Vágólapra másolva!

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint napközben fokozatosan csökken északnyugat felől a felhőzet, kezdetben északkeleten néhol eső még előfordulhat. Kedden változóan felhős idő lesz több-kevesebb napsütéssel, számottevő csapadék nem valószínű.

Képünk illusztráció Forrás: MTI/Varga György

A nyugatias szél többfelé megerősödik, északkeleten helyenként viharos széllökések is lehetnek.

A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 9 és 14 fok között alakul.