Estére megérkezhet a hó

Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése:
Vágólapra másolva!

Kedd
Eleinte változóan felhős lesz az ég, és csak néhol lehet elvétve csapadék. Délután aztán északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és az északi tájakon egyre többfelé lehet havas eső, havazás. Délebbre eső várható. Eleinte az ÉNy-i, majd a DNy-i szél erősödhet meg. +5 fok körül alakul a hőmérséklet.

Szerda
A nap első felében még előfordul szitálás, majd délnyugat felől átmenetileg csökken a felhőzet, rövid időre a nap is kisüt a Dunántúlon - de aztán rétegfelhők sodródnak hazánk fölé. A délnyugati szél többfelé lesz erős, néhol viharos. 6-12 fok közé enyhül a levegő.

Csütörtök
Beborul az ég, és sokfelé alakul ki eső, akár kiadós mennyiségben. A délnyugati szél napközben északnyugatira fordul, és többször megélénkül. 5 és 10 fok között változik a hőmérséklet délután.

Péntek
Reggel délen és keleten még valószínű eső, amit rövid ideig havas eső válthat fel; majd északnyugat felől jelentősen csökken a felhőzet. 2 és 7 fok közé esik vissza a hőmérséklet. Hidegfronti hatás várható.

Szombat
Változóan felhős, átmenetileg nyugodtabb időre van kilátás. Reggel országos fagy lesz, délután is csak +1, +6 fok várható.