Igazi csúcsragadozó ez a laptop, nem csak játékosoknak Rettentően erős lett az MSI gamer gépe. Megnéztük, mit tud.
Nem áll le a baloldal az oltásellenes kampánnyal A DK-s Komáromi Zoltán után a momentumos Cseh Katalin is tovább kampányol az oltás ellen.
Mikor jöhet a lépcsőzetes újraindítás következő szintje? Április végére elérheti a négymilliót a beoltottak száma, a legidősebbek közül már szinte mindenki kapott oltást, aki kért. A Kormányinfó percről percre
Melyik megyében van a legtöbb új koronavírus-fertőzött? Kiderült, hogy mikor érkezik az egydózisú Janssen-vakcina.
Németország tárgyalásokat kezd a Szputnyik V vakcina beszerzéséről Az Európai Unió nélkül is vennének orosz oltást. Most, hogy már Németország is orosz vakcinát akar, Brüsszel azonnal helyesel
Brüsszel hibája miatt Nyugat-Európában még csak a 80 éven felülieket tudják oltani Magyarország keleti vakcinákat szerzett be, így egész Európában az átoltottság tekintetében második.
Szijjártó Péter: Lassan csak lebukik a nagy sajtó- és véleménynyilvánításos képmutatás A külügyminiszter Petry Zsolt és az M1 Híradójában "kritizált" osztrák újságíró ügyére reagált.
Kuka tetejével védte magát egy ápoló a budapesti kórházi gyilkossal szemben Egy tanárnőt megölt, egy beteget megvert, majd ollóval sebesítette meg a biztonsági őrt.
Gyereküléssel együtt repült ki egy kislány az autójukból egy kanyarban - fotók Váratlanul kinyílt a hátsó ajtó.
Látványos videó, így oltotta hetvenegy tűzoltó a kigyulladt áruházat Szentendrén Ekkora a kár a szentendrei áruháztűz után Brutális videó a szentendrei áruházban tomboló tűzről
Hatósági vizsgálat indult, mert Pikó Andrásék nem adják ki a közérdekű adatokat az Origónak A baloldali polgármester hivatala nem reagált a törvényben előírt határidőn belül.
A baloldal táskás emberét indítják Gyurcsányék a szombathelyi előválasztáson Czeglédy Csabát korábban jogerősen elítélték adócsalásért. Pert vesztett Niederrmüller Péter hivatala Czeglédy Csaba megbízásának ügyében
Sírhelyeken erőszakolt meg 10 éves kisfiúkat az egyik legismertebb francia filozófus Súlyos pedofil vádak Michel Foucault ellen. Egykori barátja mesélt el drámai részleteket egy tévéműsorban. De miért hallgat róla egész Franciaország?
Obama és Hillary Clinton tanácsadója szervezte a meztelen dubaji fotózást Egy erkélyen fotóztak Dubajban meztelen nőket, 11 nőt kiutasítottak az országból.
Joe Biden a húsvéti üzenetében egyetlenegy alkalommal sem említette meg Jézust A Krisztus és a kereszténység kifejezések sem szerepeltek a beszédben, noha saját magát gyakorló katolikusnak vallja.
Mi rendelkezünk valamivel, amivel Európa nyugati része már nem rendelkezik: vízióval és álommal Az Európai Unió jövőjéről tartott online konferenciát a XXI. Század Intézet.
Nők a huszonegyedik században – Egy győzelem margójára A nők helyzetét elemezte Schmidt Mária legfrissebb írásában.
Az ismeretlen Uránia - megjelent a Nemzeti Filmszínház illusztrált monográfiája 120 éve ez az intézmény forgatta le az első magyar játékfilmet.
Ismét utcai zavargások törtek ki Belfastban - videó Több mint 40 rendőr sérült meg az összecsapásokban, egy buszt is felgyújtottak.
Fel akartak robbantani egy oltóközpontot Hollandiában Egy férfit letartóztattak terrorizmus gyanújával.
Mínusz 10 foknál is hidegebb volt az éjjel Csíkszeredában és több erdélyi településen is A Hargita megyei Gyergyóalfaluban -11,5 Celsius-fokra hűlt a levegő csütörtök hajnalban.
Kampány indult a rendszerváltoztatás cigány hőseiről A magyar cigányság sokszor bizonyította már hazánk szabadsága és függetlensége iránti elkötelezettségét.
Egy templomot akart megtámadni a húsvétkor elfogott francia nő Azzal dicsekedett a szomszédainak, hogy az Iszlám Állam videóit nézi.
Megint csaknem húszezer új beteget regisztráltak Ukrajnában Egyiptom gyártani fogja a kínai Sinovac-vakcinát Hétfőn újraindul az iskolai oktatás Szlovéniában Szerbiában ismét lehet regisztráció nélkül is oltást kapni
podcastA PSG csaknem halálos sebet ejtett a Bayern Münchenen A Bajnokok Ligája negyeddöntőinek első meccsei után a négy párharcból csak egy dőlt el.
Újra megjelent a torokgyík A kötelező védőoltással szinte eltűnt, most mégis egyre ellenállóbb az antibiotikumokkal szemben.
Kínozták és szexuálisan zaklatták edzőik a görög tornászokat Csak azután mertek szólni, hogy már visszavonultak.
23 gólos összetett sikerrel jutott a Veszprém a BL legjobb nyolc csapata közé A negyeddöntőben francia ellenfele lesz a veszprémieknek.
Khloé Kardashian félmeztelen videóval bizonygatja, hogy jó teste van Kikerült róla egy olyan fénykép, amely nem volt retusálva.
Zsidró Tamás: Lázálmomban már lélegeztetőgépen voltam Tíz napig gyötörte a betegség, halálfélelme volt.
Gáspár Győző: Kiégett, megkeseredett, megnyomorodott senki vagyok A testvéréről is beszélt, utálják egymást.
Levágta és a vécébe dobta férje péniszét, mert megcsalta A tajvani rendőrség azt is vizsgálja, hogy a nő megmérgezte-e a férjét.
Niedermüller Péter Petry Zsoltról: Nem kellett volna elmondania a véleményét, hiszen csak egy kapusedző Erzsébetváros Gyurcsány-párti polgármestere korábban rémisztő képződményeknek nevezte a keresztény férfiakat.
Beethoven és Mozart betiltását követeli a radikális baloldal Oxfordban A Zenetudományi Kar tanárainak az a problémájuk, hogy a nagy, történelmi zeneszerzők a rabszolgatartás időszakában alkottak.
A hitre építettem az egész életemet Létay Kiss Gabriella, a Magyar Állami Operaház kiváló énekesnője beszél az Origónak szerepeiről, életéről és imáiról is.
Tizenkét embert fejeztek le iszlamista szélsőségesek Mozambikban A szélsőségesek az Iszlám Államhoz köthetőek.
Aradszki András: Az ima, az orvosi ellátás és a jó fizikai állapotom mentett meg A KDNP-s országgyűlési képviselő még novemberben kapta el a koronavírust, majd kórházba és lélegeztetőgépre került, csak húsvét előtt mehetett haza.
Michael B. Jordan a terhes felesége gyilkosait üldözi A Bűntudat nélkül Tom Clancy regényéből készült.
Válással végződő házasságairól vallott Gregor Bernadett Mind a négyről azt gondolta, hogy örökké tartanak majd.
Kiperelte a nyereményét a szerencsejátékos Szoftverhibára hivatkozva nem akarták kifizetni a 707 millióját.
Óriási a bitcoinbányászat szén-dioxid emissziója Kínában Az ehhez felhasznált elektromos energia jelentős része szénalapú erőművekből származik.
Utoljára közelítette meg az OSIRIS-REx a Bennu kisbolygót Megkezdte eltávolodását a Bennu kisbolygótól a NASA OSIRIS-REx űrszondája.
Meghalt Michael Jackson ügyvédje Olyan sztárokkal dolgozott, mint Morgan Freeman, Magic Johnson, Marlon Brando, Arnold Schwarzenegger.
Spanyolországba menekült a rendőrök elől egy bűnügyi őrizetben lévő férfi Elfogatóparancs alapján fogták el, majd hazaszállították.
Két nap alatt elfogták a férfit, aki kifosztott egy alvó idegent a gyulai buszpályaudvaron A rendőrök egy biztonsági kamerafelvétel alapján ismerték fel.
Tehervonatokat fosztogató férfiakra csaptak le a rendőrök A két férfi bűntársaikkal együtt két év alatt közel 10 millió forintos kárt okozott.
Halottnak hazudta feleségét, hogy megmentse a börtöntől, végül ő is rács mögé került Segített a nőnek a rejtőzködésben, miközben azt állította a rendőröknek, hogy leesett egy szikláról.
Mbappé gólját üvöltve ünnepelték az angolok, óriási bajban a Bayern München Távozik a Bayern München világbajnok futballistája
Megszületett az első magyar Eb-arany a tekvandósok között A négy nap múlva 18 éves Salim Omar öt mérkőzéséből négyet is idő előtt fejezett be.
Mégsem Peléről nevezik el a legendás brazil futballstadiont A labdarúgás egyedüli háromszoros világbajnoka számos mérkőzést játszott a Maracanában, de sosem élt Rióban.
gphirekÚjabb korlátozás jön az F1-ben, ami Hamiltonnak árt a leginkább Néhány verseny alatt felgyorsulhat a Mercedes, ők kételkednek ebben Marko szabályok helyett fallal akadályozná meg a pályaelhagyást Hülkenberg ismét F1-es feladatot kap, volt csapata számít rá
Rákay Philip: Karácsony Gergely nem más, mint Gyurcsány kesztyűbábja - videó Karácsony Gergely a Gyurcsány-korszak visszatérésének szimbóluma.
Derékba törni egy ember életét, ezt nem lehet feldolgozni Udvaros Dorottya élete első rendezésére készül, de beszél Vidnyánszky Attiláról, a saját pályájáról és színésznő édesanyja drámai életéről is.
Fiatalon annyi mindenre még csak nem is gondolunk A Prima Primissima-díjas színésznő, Tóth Ildikó mesél családi mintákról, házasságáról, és arról is, hogy mire készül.
Növénytermesztő volt a hazai gazdaságok többsége tavaly Mutatjuk a 2020-as mezőgazdasági összeírás előzetes eredményeit.
Egyre jobb befektetési lehetőség lehet a festményvásárlás Hosszabb távon a festmények, műtárgyak és ingatlanok adhatóak el jelentős haszonnal.
Négy számjegyű inflációt mértek Venezuelában A márciusi éves infláció már a 4 ezer százalékot közelítette, a jegybank rekordcímletű bankjegyeket bocsátott ki.
Tovább laknak otthon szüleiknél a fiatalok A koronavírus-járvány alatt csökkent a 18-25 éves bérlők aránya a budapesti albérletpiacon.
Egy nap alatt 70 millióan látták Budapestet a Fekete Özvegy új előzetesében Egy évet kellett várni az új trailerre.
Világhírű magyarok a Müpa Home műsorán Kiváló nagyzenekarok, népszerű művek a Müpa virtuális koncerttermében április 8. és 10. között.
Ezért csúszik a sikersorozat 5. évada - meglepő dologra derült fény Bagi Iván műsorában A Nagy pénzrablás című produkciónál újabb szereplővel tárgyalnak a Darázsfészek Újratöltve információi szerint.
Az életet kaptam Szolnoktól - itt lettem színész, férj és apa Interjú Barabás Botonddal, a szolnoki Szigligeti Színház új igazgatójával.
Menthető és menthetetlen kollégák Az egyik legnagyobb magyar színész, Huszti Péter mesél élete boldog és nehezebb időszakairól Sztankay Ádámnak.
Korai ráncok az arcon: örökletes vagy az életmódunk tehet róla? Az idő múlását egy kicsit lassítani tudjuk, vagy legalábbis elkerülhetjük a túl korán megjelenő ráncokat.
Újabb munkanapot kezdett a Csang'o-4 a Hold távoli oldalán 29. holdi napját kezdte meg a Csang'o-4 kínai űrszonda.
Hátul is lesz kijelzője az új kínai csúcstelefonnak A Xiaomi Mi 11 Ultrában minden benne lesz, ami lehetséges. Persze ez az árán is látszik.
Laposak és könnyűek az MSI új és átalakítható üzleti laptopjai Nemcsak laposak, könnyűek is az MSI átalakítható, Summit E13 és E16 Flip üzleti laptopjai.
Elképesztő, milyen szigorúan tesztelik a Győrben készülő Audikat - fotók Ezen minden autónak át kell esnie.
Vízre akarták tenni a csónakot, de nem egészen így tervezték – videó A turistacsoport csak szépen bele akart csúszni a folyóba a partról.
mi a panasz / pulzusEurópai Gyógyszerügynökség: ritka mellékhatása a trombózis az AstraZeneca vakcinának mi a panasz / pulzus Mennyivel lehetek szabadabb,ha megkaptam mindkét oltást és kialakulta védettségem?
365 / pulzusKönnyebb leszoknia dohányzásrólzöld környezetben Sőt, a zöldövezetiek közül 20 százalékkal eleve kevesebben dohányoznak, mint a város közepén élők.
bezzeganyaAnyu egyetlen lánya terhes, de nem látta még élőben Már lassan másfél éve nem jártunk otthon. bezzeganya Anya, hova dugta idén a nyúl az ajándékot?
bringázóAgresszív magatartásaz utakon, büntetőfékezés A jogosítvány megszerzését pszichológiai alkalmassági vizsgálathoz kellene kötni?
Slow Kitchen / PulzusMaradékmentő mömm Kicsit sok lett a húsvéti kalács, ezért készítettem belőle maradékmentő mömmöt.
fotósA jó fotós ismérvei Mivel a fotózás nagyon széles körű, és sokan művelik, még hacsak hobbi szinten is, nehéz igazán kitűnni a tömegből, de nem lehetetlen.
Gombos Edina nagy bejelentést tett: "Nem gondoltam, hogy lavinát indítok el vele" Eleinte kétségbe volt esve.
Erre kell figyelned, ha megkaptad a koronavírus elleni védőoltást: 4 dolog, ami tilos Fontos információk.
Sokkoló: egy 8 hónapos csecsemő is felkerült az elhunytak listájára Megfertőződött, de nem koronavírusban halt meg.
Bochkor Gábor szerint kétféle nőtípus van: a vonzó nők és a "pókhálós nők" Vajon szerinte kik tartoznak a pókhálós nők közé?
Hamis Covid-vakcinákkal oltotta be a gazdagokat az álnővér, sok pénzt keresett vele Ez volt injekcióban valójában.
sheEsküvő után leborotválják a hajukat és amíg menstruálnak, nem érhetnek férjükhöz - így élnek a haszid nők
A szakértő eloszlatja a tévhiteket: ilyen gyakran kellene cserélni a fehérneműnket Meg fogsz lepődni.
Élőzés közben zuhant le egy szikláról a magyar férfi, napokig semmit sem tudtak róla – Videó Kész csoda, hogy túlélte.
Hátborzongató: egy szellem szólal meg a fiatal lány konyhájában - Videó Vajon igazi vagy kamu a felvétel?
Így él ma Törőcsik Dani, az ÉNB egykori nőcsábásza - Külföldön épített karriert Kezdetben hátránynak számított, hogy ismert.
sheÁlljunk meg egy szóra! Ez a saját mellem, csak fel van turbózva némi szilikonnal Miért kötelező magyarázkodni?