Forrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

Szinte kilátástalan helyzetbe került 
a BL-ben Zidane és a Real Madrid

Kulcsemberei nélkül kellene továbbjutnia a madridiaknak Guardiola bombaerős Cityje ellen. Bajban CR és a Juventus is.

Forrás: MTI/EPA/ANSA/Matteo Corner

Tovább erősödik a járvány Olaszországban, kitört a német járvány, már több, mint 10 európai országba jutott el a koronavírus

Szerdán regisztráltak először száznál több új beteget Olaszországban. Litvániában 800 embert vizsgálnak, rendkívüli állapotot vezettek be. Már több új fertőzött van Kínán kívül, mint Kínában.

Feltérképezték a koronavírus fegyverét, így jut be a sejtekbe

Az új információk lendületet adhatnak az oltóanyagok fejlesztésének is.

Padlóra küldheti az egész olasz gazdaságot a koronavírus

Szajlai Csaba külgazdasági szakértő elemzi az Origónak az olasz gazdaság helyzetét.

Soha nem szabadulhat, mégis többmilliós kártérítést kapott 
a battonyai rém

Az egyik legkegyetlenebb magyar gyilkos sajtóhírek szerint rabtársait is rá szokta beszélni, hogy pereljék az államot.

Kettős vezetése lesz a Szabad Tér Színháznak

A Margitszigeti Színpadot Bán Teodóra, a Városmajorit Benkő Nóra vezeti majd a Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében. Bán Teodóra ezt csak akkor fogadja el, ha két önálló cég jön létre.

Karácsonyék elutasították a hármas metró klimatizálását

A metró klimatizálása volt Karácsony egyik kampányígérete. Most a baloldali többség elutasította a fideszes javaslatot.

Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Bakondi György: Az év eleje óta több mint 6300 migránst fogtak el

Aktivizálódtak az embercsempészek 
a határ mellett feltorlódott migránsok miatt.

Farkas Örs: Azért kérdezzük meg az embereket, hogy közösen döntsünk

Interjú a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivőjével.

Magyarországon a legnagyobb 
a béremelkedés az Európai Unióban

Az elmúlt években eddig soha nem látott béremelkedés volt Magyarországon.

Donald Trump mellett az Alapjogokért Központ igazgatója is felszólal az USA legnagyobb konzervatív seregszemléjén

Az idei meghívottak között az európai kontinensről egyedüli előadóként Szánthó Miklós két alkalommal is felszólal.

12 millió forintra büntette
a médiahatóság az RTL-t

Rossz időpontban és helytelen korhatári besorolással sugároztak műsorszámokat és előzeteseket.

Kövér László: Világméretű küzdelem zajlik, vége lehet az EU-nak

Két egymással kompromisszumra nem hozható oldal csap össze - mondta a házelnök.

Egy apró vályogházból is elindulhat a csoda - videó

Éppen 170 éve született Jászai Mari Ászáron - Trill Zsolt, a Nemzeti Színház színésze ott koszorúzott.

Forrás: Twitter

Brutális tűz Los Angeles mellett, kigyulladt egy olajfinomító - videó

Több robbanást is hallani lehetett 
a környéken.

Hatalmas vasúti és kikötőfejlesztések indulhatnak Magyarországon

11 projekthez összesen 75 milliárd forintnyi támogatás érkezhet.

A Jobbik debreceni elnöke is kilépett a balra tolódó pártból

Vele együtt a párt további öt volt képviselőjelöltje is távozott a Jobbikból.

Eltemették Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt

A fiatalok szemében Mubarak brutális, modernkori fáraó volt.

Évente nagyjából 44 ezer késelés történik Franciaországban

Az Egyesült Királyságban és Németországban is ijesztőek 
a statisztikák. A késes támadók többsége migráns.

Kigyulladt egy ház Gyulán - két embert kellett kimenteni

A tűz a szomszédos épületre is átterjedt.

Tinédzserek terveztek tömeggyilkosságot Oroszországban

Tömeggyilkos ideológiát vallottak, 
az orosz hatóságok megakadályozták az ámokfutást.

Felgyújtotta magát egy tüntető Kijevben az elnöki hivatal előtt

Az elnöki hivataltól most meglátogatják a férfit, hogy megtudják, mi 
a problémája.

Forrás: AFP/2020 Getty Images/Win Mcnamee

Saját párttársai 
támadták Bernie Sanderst

Tizedszer vitáztak a demokrata elnökjelöltségért versenyző politikusok, teljes a megosztottság a pártban.

A nyugdíjasokra jelentik 
a legnagyobb veszélyt a csalók

A víz- vagy a gázszolgáltató munkatársának adják ki magukat, aztán visznek, amit csak tudnak.

Forrás: Facebook /  Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület

Újabb jelentős fejlesztések 
a Fertő-táj világörökségi területén

A térség több helyszíne is megújul a Széchenyi 2020 program keretében uniós támogatásból.

Megvan Németh Krisztián új csapata

A 31 éves válogatott focista másfél évre írt alá.

Lewandowski megsérült, veszélyben a BL-visszavágója

A 31 éves csatár a Chelsea ellen szenvedett térdsérülést.

Teljesen felborította a női vízilabda-válogatott programját a koronavírus

Elhalasztották az olaszországi olimpiai kvalifikációs tornát.

Meghalt Baby Peggy

A némafilmkorszak utolsó gyereksztárja 101 évet élt.

Több száz delfin teteme vetődött a francia partokra év eleje óta

A halászhálók a felelősek a delfinek ezreinek pusztulásáért.

Hiába könyörgött sírva a hatéves lány, bilincsben vitte el a rendőr - videó

A rendőr aznap letartóztatott egy hatéves kisfiút is.

Ráesett az autó, miközben ki akarta belőle lopni a drága alkatrészt

A tulajdonos ébredt fel a tolvaj kiabálására.

Magazin

Tudomány, Tech

Egyre nagyobb szenzáció lesz a ToF kamera

5 éven belül 7 milliárd dolláros piaccá növi ki magát, és már nem csak mobilokban lesz ToF kamera.

5G-s kiadásban is van már prémium Huawei MatePad Pro táblagép

Júniusban érkezik a piacra az 5G-s prémium tablet, 799 eurós alapáron.

Visszahozná az otthon cserélhető mobilakkukat az EU

Nem fog tetszeni a mobilgyártóknak 
a kiszivárgott javaslat.

Forrás: AFP/Lise Aserud

Tovább 
bővült az ítéletnapi magbank

Az egymilliomodik faj érkezett meg.

Ismét Újdelhi a legszennyezettebb főváros

A fejlődés ellenére továbbra is jelentős a légszennyezettség.

A budapesti állatkertben is sikeres a cebui disznók szaporítása

A Fővárosi Állat- és Növénykert 2015 óta foglalkozik a kritikusan veszélyeztetett fajjal.

Emberi őssejtekkel gyógyítottak cukorbeteg egereket

Inzulintermelő sejtekké alakították őket.

Gasztro, utazás, autó

Forrás: Shutterstock

Leáldozott az unalmas gabonapehelynek tejjel

6 mód, hogyan dobjuk fel a megszokott gabonapelyheket egy kis csavarral.

Puha házi zsemle frissen a sütőből

Egy extra tippet is adunk a recepthez, hogy még finomabb legyen.

Gasztrotrendek 2020: hódít a vegetarianizmus és a húsmentes hús

Előtérbe kerülnek a probiotikumok, 
a szénhidrát-helyettesítők és 
az alkoholmentes italok is.

Forrás: AFP/NurPhoto/Gilson Borba/NurPhoto/Gilson Borba
galéria 18+

Fedetlen keblek és formás 
fenekek a riói karneválon

Az idei ünnep legerotikusabb fotóiból válogattunk.

Orvosi latin kifejezések - kvíz

Mit csinál az orvos, amikor inspekciót végez? És amikor differenciálja a diagnózist?

Otthon tizenegy (11) négyzetméteren!

Ki ne szeretne egy természet által körülölelt, napfényes lakban eltölteni pár napot?

Kútbakelt, a nagyi nyomán

Vízen kullogónak is hívják, a recept alapján kútba leeresztve kelesztették.

Forrás: --

Megépíteni és eladni szabad?

Minden második új ingatlan családi ház

A győzelem ára

Rövid befutó a szánkóversenyen.

Tökéletes álcázás

Nyisd ki a szemed, hogy jobban lásd.

A legveszélyesebb könyv

Aki kellő elővigyázatosság nélkül, óvatlanul lapozgatja, halál fia.

Oroszországból, szeretettel

Honnan lehet ismerős Kátya? (18+)

A keresztények tényleg 
a jutalomért tesznek jót?

Hamvazószerda van, kezdődik a böjt.

Forrás: --

Bíróság előtt  a rapsicok

És még egy piros cipő is képbe került.

Nem fogsz hinni a szemednek

Nincs nála lustább szülő a világban.

Tejszínes rakott krumpli

Sajttal megküldve nagyon ízletes fogás.