Forrás: NurPhoto/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

Gerard Piqué zseninek hiszi magát, 
de a teniszvilág máris átkozza

A Barcelona világbajnok sztárja egy eurómilliárdos birodalom ura. Maradhatott volna annál, amihez ért?

Forrás: MTI

Gothár Péter és a Katona József Színház szexuális zaklatási botránya miatt kell változtatni

Az állam milliárdokkal támogatja az önkormányzati színházakat, de még a bűncselekménygyanús ügyeknek sem járhatnak utána.

Kirúgják Karácsony Gergelyék a nekik nem tetsző színigazgatókat

A szabadtéri színházakat 15 éve sikeresen és politikailag semlegesen vezető Bán Teodóra pályázata nem kell nekik.

Döbbenetes felvételek a bihácsi migránstáborokról - videó

Közel kétszer annyi migráns indult útnak, mint tavaly. Sok ezren már közel vannak a magyar határhoz.

Karácsony előtt elbocsátották 
a családanyát a balliberális józsefvárosi önkormányzattól, most már ellenzéki politikusok is sértegetik

Azért rúgták ki Pikó Andrásék a két gyermekét egyedül nevelő asszonyt, mert nem tudott túlórát vállalni.

Őrizetbe vettek hat embert 
az eperjesi robbanás miatt

Mind egy földmunkát végző cég vezetői és alkalmazottai. Nyolc ember halhatott meg a tragédiában.

Kiképzőtáborokat működtetnek, 
az egyetemekre is beépültek 
a francia szélsőbaloldali agresszorok

Megmutatjuk, hogyan harcolnak saját országuk ellen a szélsőbaloldali anarchisták.

Már a betlehem állítását is 
betiltják Franciaországban

Elrendelte a bíróság, hogy Béziersben távolítsák el a betlehemet. Abszurd döntés - valójában a muszlim bevándorlók érdekében.

Forrás: MTI/Fényes Tamás

Fedák Sári, 
az egyik legnagyobb primadonna története, aki semmi mást nem akart, csak mindenkinek tetszeni

Az első János vitéz küzdelmes és szomorú élete, akit több rendszer is hosszabb-rövidebb ideig börtönbe zárt.

Moneytou, a GB & Partners új befektetése

Európában terjeszkedik az egyedülálló azonnali pénzküldő szolgáltatás, a NeoPay.

Jónak lenni jó: már csaknem 30 millió forint gyűlt össze

Hatalmas siker a közmédia jótékonysági kampánya.

Megtankolta a hamis rendszámú autóját, majd fizetés nélkül elhajtott

A rendőrök nem találják a férfit, ezért segítséget kérnek.

Mérgező a levegő Ausztráliában: harmadik hónapja tombolnak 
a bozóttüzek

Egyre többen betegek, reménytelen a küzdelem a lángokkal.

Azbej Tristan terrortámadásokat túlélt keresztényeket látogatott meg

A Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára Ghánába utazik tovább.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Eltűntek a pénzükkel, 
és a munkát sem csinálták meg

Milliós károk, kilátástalan helyzet - rengeteg az átverésre szakosodott vállalkozó.

Puskás Ferenc emléke előtt tisztelegtek Monte-Carlóban

Világ Sportlegendái Díjjal ismerték el posztumusz az Aranycsapat kapitányának páratlan pályafutását.

Fantasztikus rekordot állított fel 
a korábbi spanyol válogatott játékos

38 évesen szerzett mesterhármast 20 percen belül.

Forrás: MKSZ/Kovács Anikó
helyszíni

Elnök Kupa-döntőt játszhat a magyar női kézilabda-válogatott

Hétfőn a 13. helyért léphetünk pályára a Japánban zajló világbajnokságon a világ - és Európa-bajnok franciák ellen.

Guardiola lemondott a bajnoki cím kergetéséről

A Manchester Uninted elleni vereséggel 14 pontra nőtt csapata hátránya a Liverpoollal szemben.

Forrás: Origo

Megette a kiállítás 120 ezer dollárt érő banánját egy látogató - videó

David Datuna képzőművész utána szabadon elmehetett.

Várkonyi Andrea alaposan felkészül a karácsonyra

Bochkor Gáborral megegyeztek arról, mikor, kinél lesz a lányuk.

Luxus Vivien: Elvárom, hogy a párom gazdagabb legyen

Olyan emberek vonzották, mint az apja - mondta Várkonyi Andrea műsorában a Life TV-n.

Rosszul lett a sofőr, 
ilyen vérfagyasztó ugratást 
a Cobra 11-ben sem látni

Az irányítás nélkül maradt autó csak repült, mintha soha nem akarna földet érni.

Forrás: AFP/Oleksandr Gimanov

Iskolatűz Odesszában: tízre emelkedett a halottak száma

Szombaton három, vasárnap még két holttestet találtak a romok alatt.

Újabb áttörést hozhat Orbán Viktor japán útja

A magyar miniszterelnök a világ újabb vezető politikusával találkozott. A magyar nemzetközi kapcsolatok kiemelkedőek.

Karácsony Gergely csődöt hagyott maga után Zuglóban: újabb sarcokat vet ki a balliberális vezetés

A telekadót, az építményadót és az idegenforgalmi adót már megemelték, most kitalálták: legyen garázsadó is.

Magazin

Forrás: Yorgos Lanthimos

A kedvenc 
a legjobb európai film 2019-ben

A főszereplő Olivia Colman pedig megkapta a legjobb női alakításért járó szobrot.

szórakozás

"Nincs karácsony Debrecenben a nagy mézeskalácsszív nélkül"

Százéves eszközökkel, 40 éves receptből dolgozik, és napi 60 kg tésztát süt az ország leghíresebb mézeskalácsosa.

Óvással fenyegeti a Red Bull 
a Ferrarit 2020-ban

Helmut Marko és Jos Verstappen szerint a Scuderiát nem büntették elég keményen Abu-Dzabiban.

Előrendelhető lett a Samsung Galaxy Note 10+ Star Wars Edition

1299 euróba kerül a különleges kiadású modell, de nem minden országban érhető el.

KRIMI

Forrás: AFP/Pool

Válogatás nélkül lőtt az 
utasokra a vonaton a tömeggyilkos

Hat emberrel végzett, tizenkilencet pedig megsebesített.

Eltűnt egy 14 éves fiú Budapesten

A rendőrség keresi.

Konyhakéssel hátba szúrta a fiát egy pécsi nyugdíjas

A 46 éves férfi súlyosan megsérült.

Letartóztatták a kikötözött és magára hagyott férfi gyilkosait

Szigetelőszalaggal kötötték ki, aztán hagyták kihűlni a teraszon. Tréfának szánták.

Autós üldözés közben adtak le egy lövést Pécsen

Féltékenység áll az ügy hátterében.

Ötven migráns próbált átjutni a Csongrád megyei határátkelőknél

Negyvenen Röszke, tízen pedig Csanádpalota felől érkeztek.

Háznak hajtott és meghalt egy autós Budapesten

Az autó vezetője rosszul lett.

Az adófizetők pénzén vált nemet a gyilkos amerikai erőszakoló

Stephen Hayes három nőt is brutálisan megölt, 2007-ben ítélték halálra.

Pénz

Forrás: AFP/NurPhoto/Michele Spatari

Ezek a világ legrégebbi, 
ma is működő bankházai

Három ma létező ország területéhez köthető mind a hét, szinte ősi pénzintézet.

Varga Mihály: A kormány a jövő év elején újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket vezet be

Erre azért van szükség, hogy Magyarország megőrizze a gazdaság lendületes növekedését.

A Nemzetközi Valutaalaptól kapott elismerést a héten a magyar gazdaság

Jól teljesít az ipar és nagyon erős kiskereskedelmi adatok érkeztek. Rekordot dönthet az Aramco részvénye.

Ez a magyar startup forradalmasíthatja a fotózást

Fotósoknak segít megfelelő helyszínt találni a hazai csapat.

Tücsök alapanyagú biokenyeret dobtak piacra az Egyesült Királyságba

Mit szólna egy ízletes rozskenyérhez, melyben több száz tücsök is van?

Forrás: AFP/Saul Loeb

A McDonald's beszáll az autógyártásba

Egy zseniális újítás, amelynek a kávézáshoz és az autók fényszórójához is köze van.

A magyar gazdaság növekedése érdekében újabb intézkedésekre van szükség

Lassul a világgazdaság növekedési üteme, ahhoz, hogy a magyar gazdaság növekedési pályán maradjon, mondta Varga Mihály.

Tudomány, Tech

A gyerekkori védőoltásokat a magyar szülők adatják be a legtöbben

Európában Magyarország élen jár az átoltottság szempontjából.

Kidobta az Avast és az AVG kiegészítőit a Mozilla

Túl sok adatot gyűjtöttek indokolatlanul a Firefoxot használókról.

Letiltott engedélyek mellett is begyűjti a helyadatokat az iPhone 11 Pro

Ha minden létező engedély ki van kapcsolva, akkor is gyűjti a helyadatokat az Apple mobil.

Forrás: EuroELSO

Hihetetlen: hat órára megállt 
a szíve, mégis felélesztették

Az volt a szerencséje, hogy majdnem megfagyott.

Forrás: AFP/Yomiuri/Toshiro Kubo

Elhalasztották a Starliner új amerikai űrhajó indítását

A hordozórakéta ellenőrzését a rossz időjárási viszonyok miatt el kellett tolni.

Mi az isteni csokis keksz titka?

Mindenkinek szüksége van egy klasszikus csokiskeksz-receptre! 30 perc alatt kész van.

Mennyei gombás receptek hétvégére

Gombás pirítós reggelire, marokkói gomba kuszkusszal ebédre, gombás omlett vacsorára.

Érdekes megoldások

Lustaság és sufnituning.

Meghalt Lil Bub

Az egyik leghíresebb macska.

Az ingyen ebéd mától jogsértő

Az ingatlanhirdetési oldalak lesznek a Versenyhivatal következő áldozatai?

Így védd meg a karácsonyfát 
a házi kedvenceidtől!

Ha nem használt tavaly a "Nem szabad" figyelmeztetés. Remek ötletek.

Nem tudott megfordulni a babám, megcsászároztak

Nem voltak nagy elvárásaim a szülés kapcsán, nem készítettem tervet, nem érdekelt, hogy hogyan zajli, nem számított semmi, csak hogy egészséges legyen a babám.

Az 5 legtűrhetőbb karácsonyi film

Ha már mindenképpen ünnepi filmet kell választanod.

A bajnok megmutatta

Vigyázat! Alfahím a motoron!

Ha nem elég a szokásos edzés

Kicsit rákeményített a gyakorlatra.

Berobbant a benzinkút

Szaúd-Arábiában felrobbant
az egyik benzinkút föld alatti tankja.