Forrás: Origo

Új tévét és komoly háztartásigép-választékot mutatott be egy kínai cég

Olcsó telefonnal kezdték, most már tévét és porszívót is gyártanak, de komoly aggodalmak jelentkeztek.

Forrás: Origo

"Hazudtunk reggel, éjjel meg este" - 14 éve mondta el Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédet

A szocialisták előtt elismerte, hogy csalással nyerték meg a választást, és durva megszorításokat fognak bevezetni. A beszédet Gyurcsány megpróbálta eltitkolni a választók elől.

Gyurcsányné vezetésével tárgyaltak a romákról Sorosék, de romák nélkül

Járóka Lívia szerint próbálják elfedni, hogy a baloldali kormányok semmilyen eredményt nem tudnak felmutatni.

Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Orbán Viktor: Magyarország egy nehéz és veszélyes időszakon van túl, az ország megfeszítette az erejét

A kormányfő az azonnali kérdések órájában válaszolt az ellenzéki felvetésekre.

A hétfői kormányülés fő témája a rendkívüli jogrend visszavonását célzó javaslat

A rendkívüli jogrendnek köszönhetően Magyarországon nem robbant be a járvány.

Az Országgyűlésben is téma volt a Pesti úti idősotthon

Karácsony a cselekvés helyett csak magyarázkodik - mondta Dunai Mónika parlamenti képviselő a főpolgármester teszetoszaságáról.

Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Továbbra sem kér elnézést 
a baloldal az alaptalan diktatúrázásért

Újabb példákat mutatunk, hogyan próbálta a baloldal Magyarország ellen hergelni a nemzetközi közvéleményt.

Soros György sokkal több pénzzel támogatta Karácsonyékat, mint amennyit bevallottak

A főpolgármester előterjesztéséből kiderült, az amerikai spekuláns nem egymillió eurót, hanem 1,54 millió dollárt adott. Hogy valójában mire adta, hiába kérdezzük Karácsonyékat, azóta sem derült ki.

Matteo Salvini: Nem bántam meg az olasz határok védelmét

Egy álcivil szervezet hajója akart kikötni migránsokkal az olasz partoknál, de belügyminiszterként nem engedélyezte.

Forrás: MTI/Juhász Gábor

A liberalizmus diszkrét bája is jön
a Nemzetiben

Vidnyánszky Attila bemutatta az új évad terveit. Shakespeare, Csehov, Bulgakov, Móricz, Szabó Magda - és Bunuel.

Forrás: Photononstop via AFP/Antoine Boureau / Photononstop/Antoine Boureau

Afrikában is erőszakosan terjeszkedik a Soros-hálózat

A V4NA nemzetközi hírügynökség nagy összeállítás-sorozatának újabb fejezete megdöbbentő részleteket mutat meg.

Szijjártó Péter: Új világgazdasági versenyben kell helyt állni

Olyan cégeket támogattak, amelyek beruháznak és új munkahelyeket hoznak létre. Köztük van a Nanushka is, amely informatikai fejlesztést hajt végre.

Hetven nappal a veszélyhelyzet kihirdetése után állított az újpesti baloldali önkormányzat kézfertőtlenítő pontot

Micsoda időzítés! Fel lehetne venni néhány hómunkást is! - reagált Wintermantel Zsolt a kínos késlekedésre.

Csongrád megye neve Csongrád-Csanád megye lesz

Trianon századik évfordulójától, június 4-étől lép életbe a döntés.

Összehívnák a Jobbik egyik legfontosabb testületét a politikai leszámolások miatt

Az Origo információi szerint aláírásgyűjtés is indult emiatt. Elszabadult a pártháború: álprofilokkal támadják egymást.

Forrás: MTI/EPA/ANSA/Ettore Ferrari

Jelentősen lelassult
a járvány Olaszországban

A napi halálos áldozatok száma továbbra is száz alatt van.

Forrás: Origo

10 érdekesség
a 10 éve véget ért Lostról

A Lost a kétezres évek egyik legfontosabb sorozata lett és megváltoztatta a sorozatgyártást.

Forrás: AFP/hemis.fr/GARDEL Bertrand

Elindult a nyári idény a horvát tengerparton

Több ezer turista érkezett az elmúlt napokban.

Sérülés miatt véget érhet Zlatan Ibrahimovic pályafutása

Az AC Milan svéd sztárjának június végén jár le a szerződése a klubbal.

tv2

Új esélyes tűnt fel az Exatlonban, egy korábbi pedig mélyponton van

Két újabb továbbjutó van a TV2 műsorában.

Új versenytársat kap a cég, amely legyőzte a Microsoftot és a Google-t is

Kínában betiltották, ezért onnan érkezik az új rivális.

Forrás: Photononstop/Eurasia Press

A vizesárkon átúszva hatolt be egy férfi a japán császári palota kertjébe

Már többször próbáltak bejutni az elzárt részre, voltak, akik fehérneműben, de akadt, aki meztelenül.

Új terv, hogy biztonságosabb legyen a repülés a koronavírus miatt

Ez is műanyag elválasztó lapokról szól, de máshogy rendezné el az utasokat a mérnök.

Forrás: Twitter

Hópárducok bukkantak fel egy kazahsztáni város közelében

A magányos hímet, és egy nőstényt a kicsinyével egy mozgásérzékelős kameracsapdával sikerült lefilmezni.

A veszélyhelyzet alatt is sok volt a bliccelő az utakon

Márciusban 80 ezer autós kapott pótdíjat, mert nem vett autópálya - matricát.

Magazin

KRIMI

Forrás: Origo

Hátulról támadva rabolt ki egy nyugdíjast egy fiatal nő Salgótarjánban

Fellökte, majd fogta a pénztárcáját, és elrohant vele.

Halmozta a szabályszegéseket egy fiatal, táborfalvai sofőr

Gyorshajtás miatt állították meg, de sok más ügyére is fény derült.

Bosszúból felgyújtotta volt élettársa házát egy férfi Ebesen

Csak a szomszédnak köszönhető, hogy nem robbant fel a ház.

Rátámadt egy mentőautóra egy 28 éves férfi Budapesten

Meg akarta kérdezni a mentősöktől, hogy meddig tart még a járvány.

Bedrogozott egy kislányt egy kiskunhalasi férfi

Egy közösségi oldalon beszélte meg a találkozót a 13 éves gyerekkel.

sport

Pénz

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Nikolay N. Antonov

Elmaradnak a rendezvények, nincs kinek eladni a különleges ételeket

A pezsgőktől a sajtokig, számos különlegesség piaca teljesen lefagyott.

Az olajpiaci helyzet miatt egyesülhetnek az óriásvállalatok

Különleges üzleteket eredményezhet a piaci felfordulás.

Közel egymillió embernek és rengeteg vállalatnak segítenek 
az intézkedések

A járvány miatt elindított Gazdaságvédelmi Akcióterv megerősítéséről szólt a hét a gazdaságban.

Forrás: AFP/Rodrigo Buendia

Így lett a világ legnépszerűbb gyümölcse a banán

A banántermelő országokat is megviseli a koronavírus, de a gyümölcs a járvány alatt is nagyon népszerű.

Eddig kell elkészíteni az élelmiszerlánc-felügyeleti díjbevallást

Egyes ágazatokban a határidő a járványhelyzetre való tekintettel módosult, mutatjuk a részleteket.

Gasztro, utazás, autó

Forrás: Food news

A múlt héten az is kiderült, 
hogy a csili a hosszú élet kulcsa

Sportszeletet, laktató palóclevest készítettünk, és a csiliről áradoztunk. Gasztro-összefoglaló.

Isteni finom datolyás fagylalt fagyigép nélkül

A vaníliától lesz igazán finom.

Idén inkább belföldre 
utaznának nyaralni a magyarok

A nyár végén, ősz elején készülnek utazni. Népszerű a Balaton, a Dunakanyar és Tokaj is.

Forrás: Retro Mobil

Csak 76 ezer kilométert futott, de más okból sem "zöldséges Merci"

Ritka és előkelő a W123 széria benzinmotoros, kupé változata. Kipróbáltunk egy újszerű példányt.

Forrás: John Tekeridis / Pexels

Már a Spotify Premiumot is warezolják

Próbálja eltüntetni a Google találataiból a tört appjait.

Szószkisokos: milyen ételhez milyen szósz dukál?

A legfinomabb szószok és öntetek.

Régóta nem lehetett ilyen képeket látni a szexi magyar úszóról

A rajongók el vannak ájulva a sportoló szépségétől.

Ezt okozhatja a gyorséttermi kaja

A magas zsírtartalmú ételek gyakori fogyasztása nem ajánlott gyermekeknél.

Digitális oktatás: Ha itthon vagyunk, 
miért kell ennyit tanulni?

Az biztos, hogy a gyerekeink nem élik meg katasztrófaként a jelenlegi helyzetet.

Növények a szúnyogháló helyett!

Ha nincs szúnyoghálód, akkor ültess az ablakba rovarraisztó növényeket.

Ők melyik rajzfilmben szerepeltek?

Mesefilmek mellékszereplőit látjátok a képen, tudod az alkotások címét? Nehéz kvíz.

Egy túra a sok közül

Az Aggteleki-cseppkőbarlang az országt egyik kiemelkedő látványossága.

Még mindig nem hiszed el 
a koronavírust?

Amerikai ápoló, előtte és utána. Ijesztő.

Jégmezők lovagja

Ezt a fejest csinálja a norvég Arne Haugland után, aki kemény legény!

Hol vagy, Nyuszó? - Affogato

Ismered a fagyis kávé receptjét?

Keresd a macskát!

A rejtőzködés legnagyobb bajnokai.

Durva kerti balesetek

A sütögetés és a tűzgyújtás veszélyes!