Forrás: AFP/Adam Ihse/Adam Ihse

Egyre több gyerekekből álló bűnbanda jön létre Svédországban

A migráns hátterű gyerekek erőszakos rablásokra specializálódnak, Malmőben már 8 évesek is vannak a bandákban.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor: Állig felfegyverkezve várjuk a vírus második hullámát

Felkészült a magyar egészségügy a rendkívüli helyzetre is, mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádióban. Nagy siker a nemzeti konzultáció.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Buszmegállóba csapódott 
egy kisbusz Nyársapátnál, meghalt egy gyerek és egy nő

Négy embert kórházba vittek, két gyereknek súlyos sérülései vannak.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Kulcsfontosságú a maszkviselés 
a koronavírus elleni védekezésben

A maszk bizonyítottan védi a viselőjét és a környezetében lévőket is. Elmondjuk, hol kell és hol érdemes viselni.

Kilenc nappal a főszerkesztő kirúgása előtt megalapították 
az indexesek azt a céget, 
amely az új oldalukat létrehozza

Itt a végső bizonyíték arra, hogy szándékosan, belülről verték szét a lapot. Az új oldal indulásához már pénzt tarhálnak.

Teherszállító gépet vásárolt 
a Külgazdasági és Külügyminisztérium

Elengedhetetlen, hogy a koronavírus-járvány alatt minden védekezéshez szükséges eszköz időben megérkezzen, ehhez létfontosságú a gép, amely később is nagy segítség lesz.

Lelövéssel fenyegette meg korábbi alkalmazottait a jobbikos 
Bíró László

A béreket sem fizette ki mindig 
a baloldal által támogatott rasszista, antiszemita jelölt.

Forrás: Ókovács Szilveszter

Ezrek szimfóniája, 
avagy Mahlerrel a járvány ellen

Ókovács Szilveszter írása az Origónak.

A történelmi felelősségről

Fülöp Péter, a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatójának írása Vidnyánszky Attiláról.

Megvan az idei CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál fellépőinek névsora

A fesztiválon mutatja be vadonatúj darabját a Recirquel és a Gangaray Dance Company.

György László: Egyre több résztvevője van a Tanítsunk Magyarországért programnak

A programban egyetemisták segítik a munka- és továbbtanulási lehetőségektől távol lévő kistelepülések diákjait.

Forrás: Police.hu

Nagy razziát 
indít a magyar rendőrség

Itt lesznek kiemelt ellenőrzések 
egy héten keresztül.

Ha erős megyék vannak, akkor erős az ország is

4000 milliárd forint jut a megyei jogú városok és térségük fejlesztésére - mondta György István.

Veszélyben voltak a rendőrök, lelőtték Donald Trump támogatójának radikális baloldali gyilkosát

Korábban azt mondta, nem bánja, hogy megölte Portlandben a jobboldali aktivistát. Erőszakos múltja volt. Közben Trump ellenfele megint zavartan beszélt.

Gyurcsányék nem mentek el, a többi baloldali párt pedig nem tudott elnökjelöltet javasolni a Nemzeti Választási Iroda élére

Orbán Balázs államtitkár szerint hiába szerettek volna "a parlamentáris demokráciánk hagyományait szem előtt tartva" előzetes konzultációt tartani 
az ügyben.

Egy körön a Mercedesek nyomába sem érnek, utánuk nagy a kavarodás

A McLaren-Renault tartja a lépést 
a hondás csapatokkal, a Ferrari a Q3 határán egyensúlyoz.

Forrás: http://soccernostalgia.blogspot.com

Détári Lajos 1987-es 
és Szoboszlai Dominik 2020-as gólja is ikonikussá vált

Az egyik a zseniális helyzetfelismerés, 
a másik a sistergő bomba miatt marad emlékezetes.

Felépült a válogatott két sérült játékosa, így ők is ott lehetnek Oroszország ellen

Bővültek Marco Rossi variációs lehetőségei a védelemben a vasárnapi mérkőzésre.

Forrás: Instagram

Kínos botrányt rendezett 
Gáspár Győző egy koncerten

Egy primitív bekiabálás után ordenáré módon ordibált. Videó is készült a történtekről.

Forrás: LiveLeak/NewsFlare

Ezért veszélyes felfújható delfinnel hullámfürdőbe menni - videó

Bizarr jelenetet vettek fel egy kínai strandon.

Modellfotózáson volt Liptai Claudia 14 éves lánya

Úgy érzi, édesapja, Gesztesi Károly is nagyon büszke lenne Pankára.

A gazdaságvédelmi akcióterv az építőipart is segíti

Az építőipar húzóágazat volt az elmúlt három évben, amely a járvány alatt is jól teljesített.

A baloldali finn miniszterelnök lesz 
a Helsinki Pride fővédnöke

Első alkalommal emelték miniszterelnöki szintre az LMBTQ-közösség támogatását Finnországban.

Új autópálya-határátkelőt adtak át 
a magyar-román határon

Az új összeköttetés jó alap arra, hogy bizalmat és kölcsönös tiszteletet építsen a két ország között.

Magazin

Forma-1 - Olasz Nagydíj

Forrás: MICHAEL MINELLI/Michael Minelli

Fájdalmas 
hazatérés vár a Ferrarira

Megszűnik a motorok bulimódja, de náluk eddig se volt partihangulat. Olasz Nagydíj előzetes.

sport

Tudomány, Tech

Forrás: Wikimedia Commons

Ezer évvel fiatalabb 
lehet a nebrai csillagkorong

Ez a világ legrégebbi, ismert égboltábrázolása.

Három új Android járhat a Sony csúcsmobilokhoz

Az Xperia 1 II és az Xperia 5 II is három generáción át kaphatnak új Androidot.

Hatalmas a kereslet a minőségi fejhallgatók iránt

A kutatások szerint 2026-ban már 65,7 millió professzionális fejhallgatóra lesz igény.

Gasztro, utazás, autó

Forrás: azevfurdoje.hu

Elnyúlhat 
a szezon a belföldi turizmusban

Sokan terveznek üdülést ősszel a népszerű hazai fürdővárosokban.

2020-ban terhesnek lenni stresszes

Megint magamnak vagyok kénytelen szakemberkedni, amiért a józan ész, az irodalom, mások tapasztalatai és az orvos(ok) véleménye nem vágnak egybe. Plusz a beszoktatás.

Ez a vitamin is elég fontos
a COVID elleni harcban

Csökkenthető vele a vírus okozta felső légúti megbetegedések száma.

Dől a daru

Ki akartak emelni vele valamit, de a gép is a víz alá került.

Nápolyi stílusú pizza - otthon!

Mi a titka, az igazi pizzának, és mi a baj azzal, ha sütőben csinálod?

Lépcsőn lemenő akt

Mi köze Alejandra Guilmant-nak a kubizmus és futurizmus szétválásához?

KINYITOTTAK A múzeumok , 
csak látogatók nincsenek

Könnyű most helyet foglalni Londonban.

Távol-keleti cukiság

A japán törpe repülő mókusnál ma biztos nem látsz aranyosabbat.

Magyar búvár rendőrkézen

Thaiföldön lett botrány egy videóból.

Geoffroy-macska született 
a Nyíregyházi Állatparkban

A ritka, veszélyeztetett faj újabb egyede.