Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Szoboszlai Dominik:
Apám mellett egy lépcsőházban tanultam meg, hogyan kell nyerni

A Salzburg magyar középpályása könnyen lehet, hogy a legendás olasz csodaklubba, a Milanba tart. Az Origo exkluzív interjúja.

Forrás: Facebook

Egy zsarolással 
gyanúsított ralis szervezi a nemzeti konzultációs ívek baloldali, törvénytelen gyűjtését Üllőn

A gyanú szerint több százmillió forintra zsarolta egy ismerősét, most a baloldalnak dolgozik.

A Jad Vasem Intézet is 
elítéli a Hitler-magasztalást

A V4NA megkérdezte a tekintélyes emlékközpontot, mit szólnak a baloldali újbudai polgármester, László Imre Hitler-dicsőítéséhez. Elmondták.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Még hét év börtönre 
ítélték Vizoviczki Lászlót  

Magas rangú rendőri vezetőket is megvesztegetett. Korábbi büntetése miatt 2030-ban szabadulhat.

Elmaradnak az augusztus 20-i nyilvános ünnepségek

Július végén döntenek arról, mi legyen a nagy zenei rendezvényekkel augusztus 15-e után. Nem lehet feltételeket kötni a helyreállítási csomaghoz - ezekről is szó volt a csütörtöki Kormányinfón.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Egyre nagyobb a veszélye 
annak, hogy behurcolják a vírust Magyarországra

A magyar védekezés kifogástalan, de folyamatosan nő a fertőzöttek száma körülöttünk.

Merkely Béla: Zárt térben újra maszkot kellene hordani

A vírus terjedésének kedveznek a zárt, légkondicionált helyiségek, ahol sok ember van együtt.

Gyurcsányné szerint az a helyes, ha uniós pénzt kapnak a bevándorlást támogató Soros-szervezetek

Egy fontos magyar javaslatot akar megakadályozni Brüsszelben a DK európai parlamenti képviselője.

Mintegy 4000 milliárd forint értékű beruházások épülnek a nagyvárosokban

23 megyei jogú város 270 projektje a Modern Városok Program részeként valósul meg.

Farkas Örs: A határvédelem most fontosabb, mint bármikor

A bácsalmási határőrizeti kerítésnél tartottak bejárást.

Magyarország akkor járulhat hozzá az EU újjáépítési alapjához, ha lezárják a 7-es cikkely szerinti eljárást

Novák Katalin, a Fidesz alelnöke EU-s ügyekről és külkapcsolatokról nyilatkozott a Die Weltnek.

Forrás:Police.hu

Hatvankét millió forintot loptak el egy budapesti nő bankszámlájáról

Egy banki ügyintéző is segített a bűnözőknek.

Diktatúrák is megirigyelhetnék a zuglói baloldal propagandáját

A részben közpénzből fenntartott helyi televízióban az egyik baloldali képviselő készített interjút a másikkal.

Andy Dollárpapától Slomó terjeszkedéséig - megélhetési filoszemiták a balliberális sajtóban?

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi tanácsadójának írása az Origónak.

Keménymag: Donáth Anna és Cseh Katalin eljátsszák, hogy barátnők, valójában utálják egymást

A Hír TV sikerműsorában a hazudozó baloldali politikusokon nevettek a legtöbbet.

EMMI: Megint hazudott a Népszava

Nem igaz, hogy oda is küld a minisztérium iskolaőrt, ahol az iskola nem kérte.

Nincs aktív fertőzött 
a Szegedi Tudományegyetem dolgozói között - videó

Körülbelül 25 dolgozó esett át tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel a fertőzésen.

Négy megyében egyáltalán nincs aktív koronavírus-fertőzött Magyarországon

Az aktív fertőzöttek és a kórházban ápoltak száma az elmúlt időszakban fokozatosan csökkent.

Átadták a kormányzati támogatással kialakított horvát kulturális központot Baján

100 millió forintból hozták létre az intézményt a Bács-Kiskun megyei település belvárosában.

Hétfőtől lezárják a Nyugati pályaudvarnál a pláza felé vezető mozgólépcsőket

Akik ezen az úton közlekedtek volna, azok a Teréz körút irányú mozgólépcsőn tudják megközelíteni a felszínt.

Gyorsított eljárásban állhat bíróság elé a szír embercsempész

Kilenc migránst próbált Ausztriába vinni, de nem jutott messzire velük.

Forrás: YouTube

Machetével raboltak ki 
egy boltot Siklóson - videó

A férfit még keresik a rendőrök.

Négy autó karambolozott Miskolcon

A helyszínre a mentőket is riasztották.

Forrás: AFP/Oliver Bunic

Már közel húszezer
fertőzött van Szerbiában

Egyre gyorsabban terjed a vírus a balkáni országokban.

Forrás: Shutterstock

Így lett a Pixar a számítógépes filmanimáció legendás stúdiója

George Lucas, Steve Jobs és Bob Iger is fontos szerepet játszott a filmes cég életében.

Forrás: MTI/Németh Ferenc
kézisek kézise

Kovács Péter: Foglalkoztatott, hogy én lehetek a Kézisek kézise

Kissé keserédes, de ünnepi hangulatú beszélgetés a legjobb magyar férfi kézilabdázóval.

Vettel szerint furcsa lesz közönség nélkül versenyezni a Hungaroringen

Leclerc további küszködésre számít, csapattársa optimistább a Magyar Nagydíj előtt.

Forrás: Picture-Alliance via AFP/Verwendung weltweit/Fotostand / Wassmuth

Újabb lépéssel került közelebb a Milan Szoboszlai szerződtetéséhez

Az olasz klub állítólag már a fizetési feltételekről egyeztet a Salzburggal.

A vívásban lévő nyugalomra és stabilitásra épít a szövetség elnöke

Szombaton közgyűlést tart a Vívószövetség. Csampa Zsolt kihívója Szabó Bence lesz.

A Manchester United csodatinije hamarosan a világ legjobbja lehet

Az angol focista 16 góllal mutatkozott be, 18 évesen pedig már a Premier League sztárja.

A tudomány megválaszolta a megválaszolhatatlannak tűnő kérdést a hot dogról

Hány hot dogot tud megenni egy ember egyszerre egy evőversenyen?

Kengurura emlékeztető bolti robotokat készítenek Japánban

A sikeres próbaüzem után, húsz tokiói üzletben lehet találkozni velük augusztustól.

Észak-kínai leopárd érkezett a debreceni állatkertbe

A veszélyeztetett leopárdfajtából természetes élőhelyén kevesebb mint 500 található.

Forrás: AFP/Str

4 millió forintot adtak egyetlen
fürt vörös szőlőért Japánban

A 900 grammos fürtön majdnem 30, pingponglabda méretű szőlőszem termett.

A money.hu szerint a babaváró hitel rászolgált a szuperkölcsön jelzőre

Mindent számba vettünk a magyar szuperhitelről és a másik szülinapos megoldásról.

Két hónapja eltűnt egy kamaszlány Téglásról

A rendőrök közzétették a lány fényképét.

Nevet vált egy 300 éves bank

A Royal Bank of Scotland július végétől NatWest Groupként működik tovább.

Magazin

sport

Forrás: AFP/Phil Noble

Megvan, 
mikor és hol veszi át a Premier League trófeáját a Liverpool

A csapat 1990 óta először nyerte meg az angol bajnokságot.

A La Liga és a Serie A új idénye is nézők nélkül indul el

Spanyolországban és Olaszországban is óvatosak a koronavírus miatt.

A futball vb-döntő, amely után többen infarktust és szélütést kaptak

1950. július 16-án veszített hazai pályán a brazil válogatott. A Maracanazo olyan nekik, mint nekünk Mohács.

Katar rendezi az ázsiai BL nyugati régiójának mérkőzéseit

Hét hónap után folytatódhatnak a küzdelmek az ázsiai labdarúgó Bajnokok Ligájában.

A DVSC és a Kaposvár is otthon kezd az NB II-ben

A Vasas a Kazincbarcikát fogadja, a Győri ETO Ajkára látogat a nyitányon.

Pénz

Forrás: BELGA/AFP/Dirk Waem

Alig fogyott 
a gyémánt a második negyedévben

A világ legnagyobb gyémántipari vállalata szinte egyáltalán nem értékesített nyersgyémántokat.

A Tencent felforgatja a kínai e-kereskedelmi piacot

Virtuális üzletházzá válik a WeChat.

Akkorát nőtt a kínai gazdaság, amire korábban senki nem számított

A kínai bruttó hazai termék a második negyedévben 3,2 százalékkal bővült.

Csökken a bürokrácia a versenyképesség érdekében

A 2019 őszén elfogadott kkv-kat erősítő stratégiában már külön megjelenik a vállalkozások terheinek mérséklése.

Már lehet jelentkezni Elon Musk műholdas internetszolgáltatásának tesztjére

Eddig csak az Egyesült Államok északi és Kanada déli részét fedték le a szolgáltatással.

Tudomány, Tech

Forrás: Microsoft

Ezért üresek 
az új PC-játékok dobozai

Tíz DVD kerül a Microsoft Flight Simulator csomagolásába.

Nagyobb szerephez juthat az ultravékony védőüveg

Egy elemzőcég szerint az Apple összehajtható eszközei a Corning ultravékony védőüvegét használják majd.

Megjött az autóvezérlés 
az iPhone-ba

Nyithatóak és zárhatóak az ajtók, vezérelhető a gyújtás.

Fizetős VPN-t indított a Mozilla

Első körben hat országban vált elérhetővé az anonimizáló.

Forrás: Origo

Így válasszunk hordozható hangszórót a nyaralásra

Mekkora legyen? Mi van a teljesítménnyel és a kialakítással? Hogyan csatlakoztassuk? Mennyit fizessünk érte? Összeszedtük a legfontosabb szempontokat.

mikor vívták ezeket a háborúkat? TESZT

Híres háborúk vannak ebben a tesztben, vannak köztük könnyebbek és nehezebbek is.

A WHO elismerte: 
a levegőben is terjedhet a koronavírus

Így nem elég a másfél-két méter távolság, és a sebészi szájmaszk sem nyújt védelmet.

Te hogy védekezel a szúnyogok ellen?

Ha nem vagy biztos a hatékonyságában, akkor segítünk néhány tippel és információval.

Gáncsol a fekvőrendőr

Kevésen múlt, hogy a kamion alá essen a biciklis, miután elesett a döccenőn.

A legkirályabb csirkeólak

Egyik-másikba mi is beleköltöznénk.

Mire vigyázz a Kékszalagon?

Ezek a legkritikusabb szabályok és szabálysértések a tókerülő versenyen.

családi bakancslista: 15 tétel

Az egó és az anyaság összecsapása.

Horror az állatorvosnál

Gigantikus parazitát távolítottak el a cica orrlyukából. Csak erős idegzetűeknek.

Már a következő idényre készül a Queens Park Rangers

Egy lista a lehetséges nyári igazolásokról.

Itt ilyen a lefolyó

Vészhelyzeti vízleeresztés: gyorsan kell csökkenteni a gát mögötti víztömeget.