Görögország nem fogja tűrni az illegális határátlépéseket

A görög kormányfő azt is bejelentette, hogy megerősítik a határvédelmet.

Forrás: MTI/AP/Luca Bruno

Koronavírus: már 821 beteg
és 21 halott van Olaszországban

Németországban is egyre gyorsabban terjed a járvány.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor: 
Magyarország felkészült a koronavírus-járvány kezelésére

A megfelelő eszközök és szakemberek is rendelkezésre állnak egy járvány esetén. A miniszterelnök szerint újabb migrációs hullámra kell készülni, a magyar ellenzék pedig összenőtt a Soros-birodalommal.

Nagyon magasra emelték a koronavírus-járvány veszélyességi szintjét

A WHO szerint aggasztó a megbetegedések és az érintett országok számának növekedése.

Felesleges a pánikszerű vásárlás

Nem kell számítani áruhiányra a jelenlegi forgalomnövekedés alapján a Kereskedelmi Szövetség szerint.

A koronavírus terjedése miatt visszaeshet a német autóipar is

A kínai piacon sokkal kevesebb autót tudnak eladni a járvány kitörése óta.

Burkáék 45 milliót kaptak kártérítésként a bíróságtól azért a gyilkosságért, amit ők követtek el

A jogtalanul megkapott kártérítést eljátszották nyerőgépeken, az államnak esélye sincs visszaszerezni.

Kiderült: egy szélsőbaloldali csoport már régóta fenyegetőzött, hogy megbuktatja Macron párizsi főpolgármester-jelöltjét - videó

A Putyin-ellenes orosz aktivista mellett ügyvédje, egy spanyol-francia szélsőbaloldali fiatalember is a szervezők között.

Több száz millió forintot kell visszafizetnie Egernek a jobbikos polgármester hibája miatt

Mirkóczki Ádám késve nyújtott be egy a déli iparterület fejlesztéséhez kapcsolódó kérelmet.

Forrás: Origo

A slide gitár indiai guruja érkezik
a Müpába

Debashish Bhattacharya ötvenéves pályafutása alatt több mint háromezerszer lépett fel, március 4-én Budapestre látogat.

Átadták a Magyar Filmakadémia Életműdíjait

Béres Ilona, Cserhalmi György, Eperjes Károly és Pécsi Ildikó vették át a díjakat a Magyar Mozgókép Szemlén.

Drámai Mozart és könnyed Beethoven a Zeneakadémián

Hegedűs Endre zongoraművész különleges zenekari estje március 9-én a Zeneakadémián.

Forrás: MTI/Rosta Tibor

Nadine Morano, a francia néppárt EP-képviselője, Sarkozy volt minisztere a Hír TV-ben - videó

Európa nem átjáróház, erről is beszélt az egyik legsikeresebb francia jobbközép politikus, miután Röszkén járt.

Kiderült, miért állt a baloldal a börtönbiznisz oldalára

A Fidesz kommunikációs igazgatója a Nemzeti Konzultáció fontosságáról beszélt legújabb videójában.

Döbbenetesen sok svéd kislány szeretne fiú lenni

Nagy-Britanniában naponta legalább egy gyerek változtatja meg a nemét.

Életfogytiglant kapott egy durva halálos balesetet okozó 22 éves autós

Tanulságos, miért kapta a lehető legsúlyosabb büntetést.

Veszélyes zöldségek

A magukat zöldnek nevező pártok és politikusaik elképzeléseinek megvalósulása katasztrofális következményekkel járna.

Forrás: Origo

Leszúrta férjét egy nő Tiszaföldváron

Egy vita után támadt a férfira.

Forrás: Wikimedia Commons

Az egyetlen
ember, akit Sztálin szeretett - mégis tönkretette az életét

A szovjet diktátor 94 éve született lánya élete végéig gyűlölte az apját.

Forrás: NurPhoto via Getty Images/Joan Valls/Urbanandsport /NurPhoto/Joan Valls

A Red Bull nem akart első lenni
az utolsó előszezoni F1-es teszten

Bottas futotta a leggyorsabb kört, de Verstappen a végén elvette a lábát a pedálról.

Lezárták a Török lépcső nevű sziklaképződményt Szicíliában

Valaha rejtekhelyként szolgált arab kalózok számára.

Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Oryk Haist/Sven Simon

Nincs közös kép,
se kézfogás -így védekeznek
a csapatok a koronavírus ellen

A Tottenhamnél az újságírókat is vizsgálják.

Feltörték Guardiola mobilját, 38 millió forintért árulták az adatait

Az is kiderült, hogy kiket akart megvenni a katalán edző.

Magyar válogatott kézilabdázókkal bővül az FTC

Hat új játékos már biztosan érkezik nyáron Elek Gábor csapatába.

Forrás: AFP/Inti Ocon

Működő vulkán felett fog átsétálni egy kötéltáncos

A forróság, az erős szél és a vulkáni gázok nehezítik majd Nik Wallenda dolgát.

Motorbalesetben meghalt az olimpiai bajnok sportoló

Más hibája okozhatta a tragédiát.

Évszázados kincsek kerültek elő
a Kincsesparton

Elsüllyedt spanyol gályákról származó ezüstpénzeket találtak Floridában.

Magazin

KRIMI

Halálos bosszút állt élettársán egy floridai nő

Bezárta egy bőröndbe, mire a rendőrök kiértek, már csak a holttestét találták meg.

A platináért lopják 
az autókból a katalizátort

A szigorú magyar fémkereskedelmi törvény miatt a huszadára esett vissza a lopások száma, de így is érdemes védekezni.

sport

Pénz

Forrás: AFP/Bryan R. Smith

A 2008-as válsághoz hasonló mélyrepülés a tőzsdéken a vírus miatt

Az olajár tavaly óta nem látott szintre zuhant.

Márciustól állami földeket árusítanak ki

Ötezer hektár földterületet hirdetnek meg értékesítésre. Bárki pályázhat, mutatjuk, hogyan.

A magyar okosparkolási rendszer, ami meghódítja Kínát

Gyarmati Zoltán, az EPS Global vezetője nemrég tért haza Kínából, a koronavírus miatt kialakult helyzetről is mesélt.

Az OPEC sem menti meg az olajárat a zuhanástól

Akkor is a mélyben maradhat a nyersanyag, ha a szervezet tovább vágja a kitermelést.

Magyarország az uniós élmezőnyben van a beruházási eredményekkel

A beruházási ráta 28,6 százalékkal ugrott.

Forrás: AFP/Anwar Amro

Csődbe mehet a Földközi-tenger egykori sikerországa

Egyre nagyobb a baj, fizetésképtelenné válhat az ország, amelyet egykor Svájchoz hasonlítottak.

Új légitársaság kezdi meg a működését Romániában

Sokkal nagyobb igény van a légiforgalomra Romániában, mint amennyit ki tudnak szolgálni.

Több száz dolgozóját küldi el ez 
a brit óriásbank

A Lloyds Bank és a Direct Line biztosító több mint ezer dolgozójától válik meg.

Tudomány, Tech

Forrás: Alphr

Nem kap Android 10-et a Samsung Galaxy S8 és Galaxy Note 8 széria

A Samsung hivatalosan is megerősítette, hogy nem jön a One UI 2.0 ezekre a modellekre.

Lopja a mobilos kártevő a kétlépcsős belépőkódokat

Csak idő kérdése volt, hogy megjelenjen a funkció.

Licencet kért a Google, hogy újra dolgozhasson a Huawei-jel

Arra kérte az amerikai kormányt a Google, hogy hadd használhassa a szolgáltatásait újra a Huawei.

Gasztro, utazás, autó

Forrás: Shutterstock

Komoly egészségügyi problémát okozhat a rostszegény étrend

A szív és az érrendszer egészséges működéséhez is köze van az ételekben lévő rostoknak.

Ez a desszert a töltött zsemlék királya, a család új kedvence

Mascarponéval töltött, kandírozott mogyoróval és grapefruitos mázzal tálalt finomság.

Isteni vegán ravioli tökéletes fokhagymás mártással

Aszalt paradicsommal még finomabb.

Újabb jelentős fejlesztések a Fertő-táj világörökségi területén

A térség több helyszíne is megújul a Széchenyi 2020 program keretében uniós támogatásból.

Forrás: Flickr

Bebizonyították, hogy túl lehet 
élni egy szupervulkán kitörését

A 74 ezer éves kőszerszámok mutatták meg.

Megjelent az első autó, ami véd 
a koronavírus ellen a gyártó szerint

A kínai Geely márka új SUV-ját egy különleges légtisztító berendezéssel szerelték fel.

Puha házi zsemle frissen a sütőből

Egy extra tippet is adunk a recepthez, hogy még finomabb legyen.

Versenyt futunk a koronavírussal

Mi történik, ha valakinél gyanús, hogy elkapta a vírust?

Egy őrült spanyol titkai

8 szürreális tény, amit nem tudtál Salvador Dalíról.

Ha már eldöntötted, hogy kutyád lesz

Milyen márkájú és típusú kutyát érdemes váaárolni? Jöjjenek a szempontok.

Szépséges vízalatti világ

A vízalatti fotósok 2020-as versenyének győztesei.

A szabálytalan fogazatról

A legfrissebb kutatások szerint tízből 
9 gyereknek rossz a fogsorzáródása.

Kukoricás-joghurtos gofri

Hihetetlen mennyiség elfogy belőle. pedig tartalmas, laktató és menteske.