rendkívüli Küszöbön a világháború: megtámadtak több amerikai hadi- és kereskedelmi hajót a Vörös-tengeren
Halálra késeltek egy bútorkereskedőt az Akácfa utcában Próbált elmenekülni a gyilkos elől, az egész lakása csupa vér lett.
Új remény: megtalálták a rengeteg ember haláláért felelős, agresszív kórokozót A felfedezés mindent megváltoztathat.
Példátlan színházi botrány - Mutatjuk a bizonyítékokat: Máté Gáborék évek óta Gyurcsányék lelkes támogatói Sok előzménye van, hogy a Katona József Színházban 30 százalékos kedvezményt kaphatnak a DK tagjai. Kodály Zoltán egy hülye volt a Katona főrendezője szerint
Horrorsérülés és váratlan meglepetés a Fradi meccsén Ezt mondta Dejan Sztankovics a Fradi újabb botlása után
Terrortámadás Párizsban, egy szélsőséges muszlim gyilkolt Egy második generációs bevándorló Allah akbart rikácsolt és késelni kezdett. Bakondi György: Európában ma már nincs olyan nap, hogy ne kövessenek el terrorcselekményt vagy annak kísérletét Drámai felvételen, ahogy a rendőrök elfogják a szélsőséges muszlim terroristát A terroristákat éltette beszédében a baloldali francia politikus a párizsi terrortámadás előtt
A kifutópályához fagyott a klímacsúcsra tartó repülőgép Németországban - döbbenetes videó Mutatjuk a felvételt!
Tóth Gabi mindenkit meglepett, élő adásban üzent Krausz Gábornak és párjának - videó Kegyetlen kritikát kapott Tóth Gabitól a rengeteget hibázó énekes - videó Tóth Gabi teljesen átlátszó szoknyában, fekete bugyiban mutatta meg magát - kép
Példátlan aljassággal támadták Balázs Pétert saját színész kollégái Balázs Péter, az egyik legszeretettebb és legjobb magyar színész mesél sikereiről, súlyos betegségéről és arról is, ki és hogyan próbálta fenyegetni, bántani.
Több ezren gyászolják G.w.M. exének meggyilkolt rokonát Egy idős házaspár otthonában találták meg a holttestét.
ÉlőLejárt a tűzszünet, rakétákat lőttek a Gázai övezetből Izraelre Élő közvetítésünk az izraeli háborúról. 20:43Sin Bet-vezető: Külföldön is le fogják vadászni a Hamászt 20:30Szíriából lőttek ki rakétát Izraelre 19:55Újabb segélyszállítmány érkezik a Gázai övezetbe 18:57Az Egyesült Államok nem tudta előre a Hamász támadási tervét 17:57Szíriában is lecsapott az izraeli hadsereg 17:05Izrael vadászgépekkel támadja a Hezbollah állásait 16:18A Nemzetközi Büntetőbíróság a humanitárius jog betartására szólított fel 15:50Izrael mindent megtesz a gázai humanitárius segélyekért 15:21Újabb orosz állampolgárok hagyhatták el a Gázai övezetet 14:55Újabb rakétákat lőttek ki a Gázai övezetből Izraelre
ÉlőTöbb helyen is légiriadó van Ukrajnában, megtámadták a szibériai vasútvonalat is Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háborúról. 20:14Kínába érkezett tárgyalni a fehérorosz elnök 19:10Herszont támadták az oroszok 18:24Az ukránok szerint az oroszok rengeteg katonát vesztettek az elmúlt héten 17:03Oroszország hosszú háborúra készül 16:35Hatalmas tüntetés vette kezdetét Kijevben 16:09Harkovi gyár szállít alkatrészeket az oroszoknak 15:13Az oroszok előrenyomúltak Donyeckben 14:31Az EU megadóztatná a befagyasztott orosz állami vagyonokat 13:51Svájc több milliárdnyi összegű orosz vagyont fagyasztott be 13:04Intenzíven támadnak az orosz erők
Így veri át a nézőket és aljasítja le a játékosokat a Netflix Squid Game reality-je Dagad is a botrány a produkció körül. Elmondjuk, miért.
Müller Cecília: Egységes és hatékony egészségügyi hatóság jött létre a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ megalakulásával Az egyik legfőbb célunk, hogy megelőzzük a betegségek kialakulását - mondta az országos tiszti főorvos.
Három téli gumi megbukott a teszteken, ezeket érdemes messziről elkerülni 32 garnitúrát teszteltek le alaposan a német és az osztrák autóklub szakemberei, több meglepetés is született.
Nagy a baj: mérgező anyag került a felhőkbe, mindenkire veszélyes Az is kiderült, mi lehet a forrása a döbbenetes mennyiségű szennyezésnek.
Miért támogatja a baloldal a bevándorlást, miért tagadja a migráció és a terrorizmus közötti kapcsolatot? Franciaországban 200 éves múltra tekint vissza a baloldali antiszemitizmus. Ráadásul most a baloldal szavazóbázist lát a muszlim bevándorlókban. Felkavaró összeállítás.
A Fülöp-szigeteken egy katolikus mise közben követtek el robbantásos merényletet Legalább négy ember meghalt és ötven megsebesült. Szijjártó Péter: Magyarország elítéli a vallásukat gyakorló Fülöp-szigeteki katolikusokat ért támadást
Itt vannak a bizonyítékok: így akarják elhallgattatni a sajtót Amerikában és Németországban Akár 10 év börtönt is kaphat egy újságíró az Egyesült Államokban, ha titkosított iratokat közöl - bármennyire fontosak is azok. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász írása az Origónak.
Szijjártó Péter: Nő a kutatás-fejlesztési beruházásokra adható támogatás értéke A támogatás értéke majdnem a duplájára nő.
Kitört az indonéziai Marapi vulkán három kilométer magas füstoszlopot eregetve A hamueső időközben elérte az Agam körzetet, ahol az égbolt emiatt egy időre elsötétedett. A lakosokat felszólították, hogy maradjanak otthon.
Képrejtvény: Megtalálja a 3 rókát a vörös pandák között 30 másodperc alatt? Csak az igazi zseniknek sikerül.
GalériaSzenzációs látványt nyújt a vietnámi kötélpálya, de csak a bátrak ülnek fel rá A 8 kilométer hosszúságú Phu Quoc-i kötélpálya a Guinness Rekordok Könyvében is szerepel.
VideóKüldtek egy felvételt a rendőrségnek; ők se hitték el, mit művelt egy sofőr vezetés közben Ez a rendőröknek is újdonság volt.
Képeken a Németországot megbénító óriási havazás A hó és a jég súlyos fennakadásokat okozott Németország déli részén.
Hátborzongató fotót készített az iPhone Hiba a Mátrixban? Valami nagyon nincs rendjén ezzel a menyasszonnyal!
Míg a többi robogó sima célszerszám, egy Vespa 40 évesen is maga a stílus A különleges színű, eredeti állapotú PK50 ékes bizonyítéka annak, hogy másfél lóerő is elég a boldogsághoz.
Előkerültek a Farm VIP-ben is látott Ripli Zsuzsi meztelen képei Többször levetkőzött. Nézze meg itt Ripli Zsuzsi meztelen fotóit!
Szoros küzdelem után megvan a Dancing with the Stars győztese Minden eddiginél izgalmasabb döntőt láthattak a nézők. Krausz Gábor és Mikes Anna hajnalig, kézen fogva és ölelkezve ünnepeltek - kép Így reagált Tóth Gabi Krausz Gábor győzelmére
Mégsem sikerült megmenteni a durván megalázott magyar énekesnő házasságát Végül a válás mellett döntöttek.
Szoboszlaiék az év meccsét játszották, Kerkez gólpasszt adott a Premier League-ben A Liverpool hétgólos mérkőzést játszott a Fulhammel, Szoboszlai a 14. PL-meccsén is kezdő volt.
Elképsztő siker: világbajnokok lettek a magyar vitorlázók Berecz Zsomborék magabiztosan értek fel a csúcsra.
Elképesztő bíróbotrány a manchesteri rangadón - videó Simon Hooper játékvezető bohóckodásával Szoboszlai csapata és az Arsenal járt igazán jól.
GalériaBrutálisan szexi a skót sztárfocista formás mellű barátnője A Manchester United futballistája mellett tízezrek rajonganak a szőke üzletasszonyért.
Elképesztő meccsek jönnek Szoboszlaiéknak, újra összecsapunk a most borzalmas németekkel Nagyon kemény csoportba kerültünk, de nem lehetetlen a továbbjutás. 2024. június 15-én, Kölnben kezdjük meg az Európa-bajnoki szereplést. "Ebből még mi is továbbjuthatunk" - bizakodóak a magyar válogatott csoportellenfelei Ekkortól vehet jegyet a magyar válogatott Eb-meccseire Itt van a pontos Eb-menetrend: ezekben az időpontokban fog pályára lépni a magyar válogatott
Drámai vallomás: betegségéről és édesapja elvesztéséről is beszélt a világbajnok magyar úszó Bernek Péter többször is mélypontra került a pályafutásában, amit szerinte Cseh László mentett meg.
Böjte Csaba: Bennem sem harag, sem neheztelés nincs A ferences rendi szerzetes életrajzi könyve kapcsán mesélt az életéről, az őt ért támadásokról és Isten fontosságáról.
VideóOrbán Viktor hóesésben sütötte el a hatlövetűt Újabb elképesztő videóval jelentkezett a kormányfő a TikTokon.
Fülöp Attila: A gyermekvédelemben az állam és a gazdasági szereplők összefogására van szükség A gyermekvédelem a nehézségek mellett az összefogás példája is lehet.
Katona József Színház helyett legyen Gyurcsány Ferenc Színház a Katona! Deutsch Tamás a Máté Gábor-Ascher Tamás-féle botrányról.
Lebukott Donáth Anna a hazugságával: sorban állnak a momentumosok Gyurcsánynál Továbbra is a bukott miniszterelnök a főnök a baloldalon.
Szánthó Miklós: Magyarország a családot választja a genderpropaganda helyett Magyarország a nemzetközi konzervatív ébredés és a családbarát politika egyik motorja.
Kovács Zoltán: Magyarország nem kíván asszisztálni Zelenszkij elnök belső politikai leszámolásaihoz! Ukrajna még nem áll készen az európai uniós tagságra.
Demeter Szilárd: Nem olyan időket élünk, amikor egy ember kivonulhat a köz szolgálatából "Itt volt a lehetőség, barátaim és ellenségeim, és nem éltetek vele."
Óriási győzelemről tett bejelentést Oroszország, eldőlhet a háború Váratlan fordulat: titokban tárgyalhat Oroszország és Ukrajna Oroszország bejelentette a válaszcsapást, emiatt törhet ki a harmadik világháború Félelmetes fegyverrel tizedelik az ukrán katonákat az oroszok Putyin rendkívüli bejelentése Ukrajna végét jelentheti Döbbenetes választ adott az orosz külügyminiszter a szemtelenkedő német újságírónak Zelenszkij fenyegetőzik, szerinte ez hozhat fordulatot a háborúban
Újabb funkciókkal bővül az EgészségAblak mobilalkalmazás Már több mint két és fél millió magyar ember töltötte le az alkalmazást - mondta Rétvári Bence.
Botrányos körülmények között zárták ki a magyar váltót Rasovszky szerint ilyen alapon minden úszót ki lehetne zárni.
Újabb remek győzelemmel jutott tovább Magyarország a kézivébén Kamerun sem okozott gondot, továbbjutottunk a középdöntőbe. Óriási botrány tört ki a kézilabda vb-n Norvégiában
Hatalmas megtiszteltetés érte a magyar származású focikapust A Manchester United és az Everton játékosaként hosszú éveken át játszott a Premier League-ben.
Visszavonult az UEFA-kupa-győztes legendás focista Három világbajnokságon is szerepelt a japán válogatott tagjaként.
Kőkemény csoportba került a magyar válogatott a foci-Eb-n Szoboszlai korábbi edzője örül, hogy a magyar csapat ellen meccselhet az Eb-n Marco Rossi elmondta, minek örült az Eb-csoportok sorsolása után Aranyat érhet egy csoportgyőzelem Szoboszlaiéknak a foci-Eb-n
gphirekA szezonzárón parádézó F1-es pilóta lenyűgözte a Red Bull csapatfőnökét A Ferrari csapatfőnöke nem akar jövőre ugyanebbe a hibába esni Az Ausztrál Nagydíj óta haragszik csapattársára a sértődött F1-es pilóta Verstappent nem érdeklik sem a győzelmek, sem a rekordok, egészen más, amire a legbüszkébb A visszatérésen gondolkodik a Forma-1-es világbajnok
Ezt árulja el a zenei ízlésünk az erkölcsi érzékünkről Az általunk szeretett zene tükrözheti erkölcsi értékeinket.
Magyar eszköz támogatja egy forradalmi fúziós berendezés működését A berendezés fontos mérföldkő a tudomány és a technológia számára a fúziós energia kiaknázásában.
Tömeges delfinpusztulás történt Ausztrália partjainál Több mint 30 hosszúszárnyú gömbölyűfejű-delfin tetemét mosta partra a víz.
GalériaNézze meg a Dancing with the Stars döntőjének legjobb pillanatait! Megvan, hogy Hegyes Berci kinek adná a Dancing with the Stars kupáját Dráma a stúdióban: hatalmasat csalódott a Dancing with the Stars kieső párosa Krausz Gábor: Valóban több volt, mint egy tánc, több volt, mint egy műsor Kiderült, miért ez a három páros jutott a Dancing with the Stars szombati döntőjébe Tóth Vera a TV2 stúdiójában drukkol Krausz Gábornak - kép Tóth Vera nem foglalkozik a testvére válásával Ezek voltak Ördög Nóra legszexibb ruhái a Dancing with the Starsban - galéria
Vegyen kúriát, 15 ezer négyzetméteres birtokkal! Minden igényt kielégít ez a patinás egykori vadászház.
Elindította első ultragyors elektromos töltőit az OMV Budán és Szegeden A napokban telepítik a balatonlellei és a keszthelyi kút új töltőit is.
CSOK Plusz: megjelentek a részletszabályok a Magyar Közlönyben Minden eddiginél nagyobb támogatást kaphatnak a gyermeket vállaló családok az otthonteremtéshez.
Mindannyian bűnökbe süllyedtünk - anélkül, hogy ez tudatosulna bennünk A Nemzeti Színházban mutatják be ma A revizor című lenyűgöző előadást a világhírű Avtandil Varszimasvili rendezésében.
El sem tudom képzelni, ki tudná vezetni a Nemzeti Színházat, ha nem Vidnyánszky Attila Schnell Ádám, a Nemzeti Színház színésze Őze Lajos-díjat kapott. Erről, a szerepeiről és a Nemzeti Színházról is beszélt az Origónak.
Rekordárról indul a licit Rippl-Rónai Kalitkás nőjének első változatára 180 millió forint a kezdőlicit.
GalériaMozikban Ridley Scott látványos filmje, a Napóleon Mutatjuk a legjobb képeket Joaquin Phoenix filmjéből.
Megtanult magától rajzolni a Paint Közvetlenül elérhetővé vált benne a DALL-E generatív mesterséges intelligencia.
Korlátozni fogja a reklámblokkolást a Chrome A jövő év közepétől ritkábban frissülhetnek a kiegészítők által használt blokkolólisták.
Ez a Nokia mobil az év egyik legjobb találmánya Ráadásul otthon is szerelhető, ha sérült a kijelző vagy elhasználódott az akksi.
Kedden jön a Grand Theft Auto VI első trailere Most már az is biztosra vehető, hogy visszatér Vice Citybe a játékszéria.
Nagy ajándékfrissítést kap a Cyberpunk 2077 A jövő héten fut be, többek közt metróval is lehet majd utazgatni a városban.
Édes pizza? Szerintünk egy próbát megér Itt az idő kísérletezni a már mindenkit által ismert ízekkel.
Mi a panasz?Nem hiába mondják, hogy ez a nap legfontosabb étkezése! Mi a panasz Fontos vitamin mégis kevesen hallottak róla
Az egyik legszörnyűbb álom a fogaink elveszítése: rengeteg magyarázat létezik arra, mi a jelentése Elméletek a Talmudtól a 21. századi tudományig.
Kigyulladt a szárítógép, lakhatatlanná vált a három gyerekét egyedül nevelő Fejér megyei Flóra háza "A tűz után úgy éreztem, hogy nekihajtok egy villanyoszlopnak, úgy éreztem teljesen egyedül vagyok mindennel."
Így lesz stresszmentes a karácsonyod: 8 formabontó tippet osztott meg a pszichológus Némelyik megdöbbentőnek tűnhet...
Ezeket a trükköket soha ne vesd be a jeges szélvédő leolvasztására Többet ártanak, mint amenniyt használnak.
10 életmódbeli tényező, ami csökkenti a rák kialakulásának az esélyét Kutatás alapján állították össze a listát.
Ezt a három kutyafajtát a neves kutyaszakértő sem tartaná: elmondja, mi ennek az oka A legtöbb ember életvitelébe nem illeszthetők be.
Földönkívülieknek csúfolják a testvéreket: egy rejtélyes betegség miatt eltorzult és duzzadt az arcuk Másik hét testvérük azonban nem szenved ebben az állapotban, ezért az orvosok értetlenül állnak az eset előtt.
Elborzadt amikor meglátta: tévedésből kapott új melleket és feneket egy nő Fájdalom és egy brutális kórházi számla várta.
Recept, ami meggyőz arról, hogy a legegyszerűbb étel is mennyei fogás lehet: zöldbabfőzelék fasírttal