Forrás: Wikimedia Commons

Szondi György 
és serege a végsőkig harcolt 
a hazáért és a kereszténységért

1552. július 9-én halt hősi halált Drégely várkapitánya. Egy rendkívüli ember harca a törökök ellen.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Gulyás Gergely: Nem zárható ki, 
hogy a kormány az Operatív Törzs tanácsára szigorításokat vezet be

A kormány támogatná a Büntető törvénykönyv módosítását 
a gyerekvédelem miatt. Nagy siker 
a Nemzeti Konzultáció - ezekről is szó volt a Kormányinfón.

Orbán Viktor: Nemzeti önbecsülés nem képzelhető el az agrárium nélkül

2010 előtt a magyar vidék a legnagyobb vesztesek közé tartozott.

Hadházy Ákos és társai egy baloldali újságíró lakásának címére gyűjtik 
a nemzeti konzultációs íveket

A törvény szerint az alapítványnak 
az alapítótól függetlenül kell működnie, vagyis a politikus elvileg nem is érhetne a levelekhez.

Az élelmiszergazdaságról és közbeszerzésekről tárgyalt 
a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs

El kell érni, hogy minél nagyobb arányban kerüljön magyar élelmiszer 
a hazai közétkeztetésbe, mondta 
a pénzügyminiszter.

Forrás: Origo

Cukorkákból 
és ingatlanokból szedte össze tízmilliárdjait Futó Péter

A gyáriparosok jelenlegi elnöke igen jóban volt a Kádár-rendszer vezetőivel, majd egy SZDSZ-es miniszter cégtársa lett.

A koronavírus kezelésében alkalmazható hatóanyagot azonosítottak pécsi és osztrák kutatók

A hatóanyagot eddig is használták allergia elleni orrspray-ben.

Kásler Miklós: A járványt még mindig komolyan kell venni

A szomszédos országokban ismét több a megbetegedés.

Osztrák kancellár: A veszélyt még nem sikerült elhárítani

Ausztriában az elmúlt héten többször is előfordult, hogy egy nap alatt több mint százan fertőződtek meg.

Forrás: MTI/AP/Ri Dzsin Man

Holtan találtak rá
Szöul eltűnt polgármesterére

Előző nap szexuális zaklatással vádolták meg.

Fotó: Koncz Márton - Origo

A felelőst keresik a családtagok 
a Pesti úti halálesetek miatt

A járvány gócpontjának számító fővárosi fenntartású otthonban 52 ember halt meg, több mint 300-at megfertőzött a vírus.

Újraindult a csalással vádolt volt szocialista politikus, Simon Gábor pere

Simont különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és közokirat-hamisítással is vádolják.

Forrás: AFP/Joseph Prezioso

A radikális baloldal 
a rend és a biztonság ellen van

Az amerikai eseményekből Nyugat-Európában és Magyarországon is próbálnak hasznot húzni a baloldali politikusok és közéleti emberek.

Ha jó oldalon állsz, Hitler életművét is éltetheted Magyarországon

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértőjének írása az Origónak.

Forrás: Shutterstock

Klímapolitikai bukás: egekben 
az energiaárak és tovább nő 
a fosszilis energiahordozók felhasználása Németországban

Az antinukleáris mozgalmak és a tüzelőanyag-lobbi közötti szoros szövetség következményei.

Alapjogokért Központ: A pedofil valami más. Valami undorító

A hvg munkatársa korábban 
a pedofilokat mentegette egy cikkében - írja internetes bejegyzésében a központ.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Csökkentette a baloldali 
városvezetés a nyugdíjasoknak 
járó támogatást Újpesten

A Momentum 9 milliárdos többlettel vette át az újpesti önkormányzat vezetését, mégis kevesebb jut mindenre.

Folytatódhat a Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtése

Hat hónappal hosszabbítják meg az aláírások eredeti gyűjtési időszakát - írta közösségi oldalán Varga Judit.

Freund Tamás: Az Akadémia nemzeti intézmény, nem lehet ellenzékben

A Széchenyi-díjas agykutatót választották a Magyar Tudományos Akadémia új elnökének.

Forrás: police.hu

A gyalogosok között, 
a Szabadság híd járdáján menekült a motoros a rendőrök elől

Már korábban elkezdték üldözni. Oda-vissza áthajtott a hídon, mielőtt elfogták.

Az elmúlt tíz év gazdasági eredményei - videó

2010-ben egy teljesen új alapokon álló gazdaságpolitika és egy teljesen új korszak vette kezdetét.

Rétvári: A Dunakanyarnak végre saját hajójárata lett

Annyira népszerű lett a vonatpótló hajó, hogy körjáratot indítottak.

Április eleji szintre lassult le 
a fertőzés terjedése Moszkvában

Oroszországban tizenhét féle Covid-19 elleni oltóanyag kifejlesztésén dolgoznak.

Forrás: Dreamstime

Hol a legolcsóbb 
és hol a legdrágább 
1 GB mobilnet a világban?

Nem a fejlett infrastruktúrájú nyugati világban a legolcsóbb a mobilinternet, hanem valahol egész máshol.

Ijesztő sérüléssel indult újra 
az amerikai focibajnokság - videó

David Beckham csapatának fiatal játékosát mentővel vitték kórházba.

Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc

Fábián Julira 
emlékezik az M2 Petőfi TV

Az énekesnő ma lenne 40 éves.

Megijedt Zidane brazil sztárja koronavírustesztjétől

A Real Madrid edzője egy sajtótájékoztatón tudta meg, hogy baj van egyik játékosa eredményével.

Bejutott a Sepsi OSK a Román Kupa döntőjébe

A háromszéki csapat 8-1-es összesítéssel zárta az elődöntőt, és készülhet a bukaresti FCSB elleni fináléra.

Forrás: AFP/Daniel Slim

Repülés közben 
halt meg az American Airlines egyik légiutas-kísérője

A gép július 5-én reggel ért Saint Louisba, délután már másik személyzettel repült tovább.

Az Aranycsapat három játékosára és az 1954-es berni vb-döntőre emlékeztek

Az NSZK elleni vereség ellenére is világszerte a futballtörténelem egyik legjobb csapataként beszélnek Puskásékról.

Forrás: Flickr/Sheila Thomson

Eladták a világ egyik legnagyobb kaszinóját Las Vegasban

Már a hatóságok is engedélyezték 
a Caesars felvásárlását.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Akár az NB II-be is 
igazolhat Dzsudzsák Balázs

Ráadásul nem ő lehet az egyetlen jelentős igazolás a másodosztályú csapatnál.

Janza Kata 22 évvel fiatalabb párjáról beszélt

A korkülönbség ellenére nagyon jó 
a kapcsolatuk.

Forrás: AFP/Joe Klamar

Rejtélyes körülmények között eltűnt egy 33 éves sorozatsztár

A négyéves gyereke egyedül sodródott egy csónakban.

Huszonhét év után végeztek ki 
egy gyilkost Texas államban

Billy Joe Wardlow 1993 júniusában lőtt agyon egy 82 éves férfit.

Beállt a benzinkútra, 
felejthetetlen, ami ezután jött

Nagyon keresett valamit, de sehogy sem találta.

Forrás: Liget Budapest

Liget Budapest: 
elkészült Európa egyik leglátványosabb tetőszerkezete

A főváros egyik új és turisztikai vonzerejét jelentősen növelő jelképe lesz.

Semjén Zsolt: Pótolhatatlan 
a karitatív szervezetek tevékenysége

A segítséget személyessé tenni csak a karitatív szervezetek képesek - mondta a miniszterelnök-helyettes.

Deutsch Tamás: Elfogadhatatlan Magyarország számára az uniós költségvetésre és a helyreállítási alapra vonatkozó javaslat

Az unióban egyedülálló módon, a magyar baloldali pártok saját országuk érdekeivel szemben foglalnak állást.

Tesztelik a zsiliprendszert, ezért lezárják a lagúnákat Velencében pénteken

A lagúnák három bejáratánál elhelyezett panelek tartják majd vissza a tengerárt.

150-el csúszott meg 
a kanyarban egy autó Papkeszinél

Több utasnak is maradandó sérülései lettek.

Vaddisznó helyett egy embert lőtt meg a vadász Kecskéden

A férfinak maradandó sérülései lettek.

Csődbe ment az amerikai elnököket öltöztető legendás cég

Két évszázad után most 
a megszűnés réme fenyegeti az ikonikus ruházati márkát.

Magazin

szórakozás

Vettel igent mondana a Red Bullnak, kiállna Verstappen ellen is

A holland pilóta szerint nem szükséges változtatni a csapat versenyzői felállásán.

Ez az elhanyagolt gyümölcs 
tele van tápanyagokkal

Kicsi, mégis lenyűgöző. Kár, hogy nem eszünk belőle eleget!

Nem kell kiadnia a filmkalózokat 
a YouTube-nak

A jogvédők számára kedvezőtlen ítéletet hozott az Európai Bíróság.

Itt a legfinomabb ribizlilekvár, ami villámgyorsan készen van

Nem kell órákat a konyhában állni a tűzhely mellett.

sport

Pénz

Fotó: Polyák Attila - Origo

Nemzetgazdasági 
érdek a Mátrai Erőmű átalakítása

Komoly változások várhatóak az ország egyik legfontosabb villamosáram-szolgáltatójánál.

Helycsere történt a legnagyobb amerikai chipgyártók között

Az Nvidia megelőzte régi riválisát, az Intelt.

Hazai piacszerzést vár 
az egészségipar

Üdvözli a kormány 50 milliárd forintos támogatási programját a MEGYSZ.

Idén nyáron már új csúcsokat dönthet a részvénypiac

A JPMorgan szerint visszatérhet a tőke 
a részvényekbe.

Sikeresen zárta le az egyesítési folyamatot a Takarék Csoport

Az ügyfelek az ország bármely Takarékbank-fiókjában teljeskörűen intézni tudják a pénzügyeiket.

Tudomány, Tech

Már öt éven belül átlépi a világ 
a kritikus 1,5 fokos felmelegedést

Aggasztók a Meteorológiai Világszervezet (WMO) által közzétett friss mutatók.

Ilyeneknek látták a dinoszauruszok ezeket a kréta időszaki rovarokat

A mianmari borostyánbányában talált 99 millió éves rovarfosszíliák máig megőrizték eredeti színeiket.

Forrás: sakundes/Reddit

Rémálomba illő kép terjed 
egy embernagyságú denevérről

Valóban létezik ekkora denevér, vagy hamisítvány a felvétel?

Megkezdte a videorandi tesztelését a Tinder

Világjárványok nélkül is alapvetővé válhat a funkció.

Mate V néven jöhet a következő összehajtható Huawei mobil

Beszédes elem a V betű: a Galaxy Fold mintájára, könyv formába lehetne összecsukni az új modellt.

Gasztro, utazás, autó

Forrás: Origo

Megérkezett 
a Toyota legolcsóbb hibridje

Három hengerrel és érdekes extrákkal kerül szalonokba a Yaris. És mi lesz az elődjével?

Forrás: Ineos Automotive

Bemutatták 
minden terepjárós új álomautóját

Keményebb, mint egy Mercedes G-osztály, és stílusosabb, mint egy régi Land Rover.

Látogatói piknikkel ünnepel az idén ötvenéves Sóstói Múzeumfalu

Rendhagyó tárlatvezetéseken is részt vehetnek az érdeklődők.

Betiltják a kutyahús kereskedelmét egy kambodzsai tartományban

A többszörös szabálysértőket akár öt év börtönre is ítélhetik.

A sligói szellem megoldatlan rejtélye: a Peter Bergmann akta

Egyesek szerint a meggyilkolt Peter Bergmann nem más, mint Martin Bormann, 
a Nemzetszocialista Német Munkáspárt egykori pártminisztere.

Anyajegy vagy melanoma?

Ezekre a dolgokra érdemes figyelnünk az önvizsgálat során.

Felismered ezeket a híres férfiakat?

Főleg színészek szerepelnek benne, de vannak a tesztben zenészek, és politikusok is.

Csak az eladott ingatlan számít!

Ilyen nárcisztikus újlakáspiaca Magyarországnak még soha nem volt, de ne is legyen.

Harapófogóban

Szörnyű érzés lehetett ebben az autóban.

Orvvadászt fogtak Bonnyán

Nehéz lesz kimagyarázni a dolgot.

Forrás: --

Az éhes teve nem ismer 
se Istent, se embert

A rokonok igen nyálasak és homokosak.

Világ egy üvegben

Apró, önfenntartó ökoszisztémák.

Világító ég

Hatalmas meteor suhant át Tokió felett.

A visszatérők

Fernando Alonso F1-es visszatérése nagy szenzáció, ugyanakkor aligha meglepő.

Nincsen otthon macska nélkül

Akik különlegessé teszik az életedet.