Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Megugrott a születések száma, csúcson a házasságkötések

Az Orbán-kormány családpolitikai intézkedései egyértelműen sikeresek.

Forrás: Origo

Luxusautó, luxuslakás - 
így él a börtönbizniszen félmilliárdot kereső Magyar György

Az ügyvédet Karácsony Gergelyék az önkormányzati választás után a Fővárosi Vízművek igazgatóságába tették.

Felfüggesztették a börtönzsúfoltsági kártalanítások kifizetését

Elfogadták a visszaélések megszüntetése érdekében szükséges haladéktalan intézkedésekről szóló törvényt.

Forrás: AFP/Miguel Medina

Horvátországban 
és Ausztriában is megjelent a vírus

Három napot töltött Milánóban az első horvát fertőzött, egy fiatal férfi. Néhány napja tért haza.

Farkas Örs: ''Egyetértési pontok'' kialakítása a nemzeti konzultáció célja

A konzultáció várhatóan nyolc kérdést foglal majd magába, és elektronikusan is kitölthető lesz.

Orbán Viktor megemlékezett a kommunizmus áldozatairól

Képet töltött fel a kormányfő a Facebook-oldalára.

Az Országos Taxis Szövetség Niedermüllernek: A taxisok nem drogdílerek

Az ellenzéki polgármester a teljes taxis közösséget lebűnözőzte a szövetség elnöke szerint.

A felsőház is elfogadta 
a bebörtönzött terroristák próbaidő-szigorítását

II. Erzsébetnek kell már csak kihirdetnie az új jogszabályt.

Forrás: Origo

Foci és Opera, avagy luxus-e, 
ha tornatermet avatunk?

Ókovács Szilveszter írása az Origónak.

fotó: Talán Csaba

Csukás István 
utolsó interjúja: Beléptem 
a halhatatlanság kapuján

Az Origo eddig meg nem jelent interjúja a Nemzet Művészével.

Nyugdíjak nemek közötti különbsége: Magyarország az élvonalba tartozik

Emellett 30 százalékkal alacsonyabb a szegénységben élő nyugdíjasok aránya, mint az EU-átlag.

Sajtóklub: A Gyöngyöspata miatti tüntetés a Soros-hálózat akciója

Szóba került még a migránsok által elkövetett bűncselekmények témája, és az új NAT elleni balliberális tiltakozás is.

Több helyen is sávlezárások lesznek a hármas metró felújítása miatt

Március 7-től augusztusig az Üllői út-Könyves Kálmán körút csomópontban változik a forgalom.

Rendkívüli átverés terjed a neten

A csalók egy agyafúrt módon kitalált sémával dolgoznak. Mutatjuk, mire vigyázzon.

A pénzügyi szektor legnagyobb fejlesztése az azonnali fizetés rendszere

Az új rendszer a nap 24 órájában, az év minden napján elérhető lesz.

Mindig látszani fognak a kutyatámadás nyomai a kislányon

Több műtéten is átesett már, de újabbakra van szükség.

A gyerekek szeme láttára verte és alázta élettársát egy tatai férfi

Miután különköltöztek, visszament a lakásba, és kirabolta.

Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Anke Waelischmiller/Sven Simon

A futballidőgép 
Mbappét és Haalandot dobta Messi és C. Ronaldo után

Most még a Barcelona és a Juventus zsenije a legnagyobb sztár, de már itt az utánpótlás.

Forrás: AFP/Frederic J. Brown

Tízezrek búcsúztatták 
Kobe Bryantet és lányát, Jordan zokogott - képek

Világsztárok emlékeztek meg a helikopterbaleset áldozatairól Los Angelesben.

Zárt kapus lesz a hétvégi Juventus-Inter rangadó

A koronavírus terjedése miatt legalább hat olasz élvonalbeli bajnokira nem mehetnek nézők.

Wilder a bevonulóruháját okolja 
a Fury elleni vereségéért

Az amerikai szerint túl nehéz volt a jelmez, ezért nem bírta tartani a lépést ellenfelével.

Forrás: Twitter

Eltiltották 
a volt csapata ellen közönségesen ünneplő edzőt - videó

Pénzbüntetést is kapott a Diego Simeonét utánzó szakvezető.

Nem áll ki a Sopron a Schio elleni Euroliga-meccsre

A koronavírus jelentette kockázat miatt Ljubljanába sem utazik el a soproni kosárlabdacsapat.

Forrás: Life TV

Kollányi Zsuzsi: 
Rászorított a torkomra, én meg azzal a lendülettel ütöttem

Várkonyi Andrea műsorában páratlan őszinteséggel beszélt magánéletéről az énekesnő.

Legyőzhetetlen a Liverpool, lassan három éve nem kapott ki otthon - videó

44 mérkőzés óta megállíthatatlan Jürgen Klopp együttese a Premier League-ben.

Megvan az év magyar étterme

2020-ban másodjára nyerték el az év étterme díjat.

Bármikor jöhet a baba 
Dér Heniéknél

Tavaly nyár óta vannak együtt új párjával.

Meghalt 112 évesen a legidősebb férfi a világon

Öt gyereke, 12 unokája, 16 dédunokája és egy ükunokája született.

Forrás: Gorodenkoff - stock.adobe.com/Gorodenkoff Productions OU/Gorodenkoff Productions Ou

Dr. Andrzej M. Fal: Fektessen be 
az egészséges jövőbe!

Az ártalomcsökkentés mindannyiunk érdeke.

Demeter Szilárd: Ki a magyar író?

A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója szerint azokat az írókat érdemes támogatni, akik "magyarhírűek" akarnak lenni.

Megkoszorúzták a Nemzeti vértanúk emlékművét

Kövér László házelnök és Kásler Miklós miniszter is koszorút helyezett el.

Magazin

szórakozás

Forrás: DS Automobiles

Bemutatták a piac egyik legszebb új autóját, meg fog lepődni az emblémáján

Lélegzetelállító új limuzint mutattak be, ilyen fényűzésre kevesen képesek.

Radikálisan új MacBook jöhet jövőre

Elkezdheti lecserélni az Intel processzorokat az Apple.

Forrás: instagram.com/djviktoriametzker

Metzker Viktória modell 
és DJ legmerészebb, privát képei

Playmate címlaplány is volt, nézze meg képeit!

A krumpli bodak legyőzte a creme brulée-t

Mindkettőre nagy volt az érdeklődés, mégis a krumpli bodak nyert. Gasztro-összefoglaló.

Itt a magyarázat arra, miért gyakoribb az Alzheimer-kór a nőknél

Az ELTE kutatói jöttek rá a megoldásra.

Miamiról egyelőre letett az F1, Afrikáról nem

A Liberty Media falakba ütközött az USA-ban, de a versenynaptár bővítése nem áll meg.

sport

Forrás: MTI/Petrovics László
az én olimpiám

Megmentettem 
az országot az olimpiai bajnok káromkodásától

Növényi Norbert nem tudta elviselni a Tóth István elleni csalást. Novotny Zoltán írása.

Szapporói hős lett a hokiszövetség általános menedzsere

Korábban az utánpótlás-válogatottak edzője volt.

A magyar női páros négy futamon áll rajthoz a rali-Eb-n

Az idényt a magyarországi versennyel zárják majd.

David Goffin nélkül érkeznek 
a belgák a debreceni 
Davis Kupa-meccsre

Nálunk Fucsovics Márton és Balázs Attila is szerepelhet.

Zsinórban nyolc vereség után nyert ismét a Columbus Blue Jackets

A hosszabbítás utolsó percében sikerült megszerezni a győzelmet.

Tudomány, Tech

Friss hírek jöttek az Xbox Series X-ről

Kétszer gyorsabb lesz a videovezérlője az Xbox One X-énél.

Segíti a munkát az Opera böngésző

Munkaterületeken csoportosíthatóak a megnyitott fülek.

Újabb méréseken tarol az AMD Ryzen Threadripper 3990X

A PassMark toplistáján is átvette az uralmat a HEDT processzor, jócskán megelőzve a legerősebb Intel chipet.

Emberi tevékenység okozta az ázsiai porviharokat már 2000 éve is

A kínai civilizáció instabillá tette a felső talajréteget.

Megújult a Huawei kettéhajtható mobilja

Számos reszeléssel javított az első kiadáson a vállalat.

Gasztro, utazás, autó

Imádnivaló, puha sajtos pogácsa

Egyszerűen elronthatatlan, ráadásul nagyon finom. Készítse el a hétvégén!

Európa egyik legjobb úti célja lett Hévíz - megelőzte Prágát és Madridot is

A verseny kilencéves történetében Hévíz kapta a termálfürdővel rendelkező városok közül a legtöbb szavazatot.

Dühből előzött 
a pesti autós, piroson, 100-zal vágott be a villamos elé

Mindent megért neki az előzés, még a villamos sem számított.

Forrás: Shutterstock

A legfinomabb 
sajtos spíz, amit valaha kóstolt

A szlovák sajtos spíz áfonyadzsemmel
a legfinomabb, de sok múlik 
az elkészítésen is.

A világ legveszélyesebb könyve

Aki kellő elővigyázatosság nélkül, óvatlanul lapozgatja, halálnak halálával hal meg.

Kórházteszt: a folyosón kell kipakolni a táskádat ezen a szülészeten

A szülő- és fürdőszobák felújítottak, de a kórtermek és ágyneműk kissé megfáradtak.

Interaktív térképen a jó és rossz utcák

Minél kevesebb az egyirányú- és zsákutca, annál alacsonyabb a túlsúly aránya. 

Ez most kutya vagy macska?

Mindegy, csak dögönyözni lehessen.

Tulipán tenger és virágözön

Nem kell érte Hollandiába utazni.

Fürdőző majmok

Beszállnál melléjük egy kis pancsolásra?

Tejszínes rakott krumpli

Sajttal megküldve nagyon ízletes fogás.

A hívők megvetik a világot?

A világ nem undorító Isten szemében.

Halálos ölelés

Húsevő növény és az áldozata.

Csukás Istvánra emlékezünk

Két szárnya volt: a vers és a mese.

Jegesmedve a rozmárok ellen

Harc a túlélésért az Északi-sarkkörön.

Éljen a palacsinta nap!

Reméljük rendesen megünneplitek.

Nosztalgia, létbizonytalanság

Ferenczy Noémi kiállítás Szentendrén.

Mediterrán diéta

Miért lehet ez a hosszú élet titka?

Forrás: --

Palvin Barbi kicsit vadít

Dagadhat a honfiúi kebel.

A különleges japán konyha 

A világ legegészségesebb ételeiből áll.