Forrás: MTI/Nyikos Péter

Így emlékezett a nemzet a száz évvel ezelőtt aláírt trianoni diktátumra

Fél ötkor az egész országban és világszerte számos helyen megszólaltak a harangok. Az Országgyűlés emlékülést tartott. Az országban mindenhol és a határon túli magyar településeken is megemlékezéseket tartottak.

Világszerte megszólaltak a harangok a trianoni békediktátumra emlékezve

Becslések szerint 15 ezer harang szólalt meg pontban fél ötkor.

Fotó: Koncz Márton - Origo

Gulyás Gergely: Túl 
tudtunk élni, mert túl akartunk élni

A Miniszterelnökség vezetője a Rákóczi Szövetség megemlékezésén beszélt. 
Azt mondta, az előttünk álló évszázad feladata, hogy megmaradjunk és erősödjünk.

Forrás: Origo

Schmidt Mária: A Trianon óta eltelt évszázadban is megmaradtunk, és sikeresek lettünk

Továbbra is harcolni kell a külhoni magyarok jogegyenlőségéért Európában. Interjú Schmidt Mária kormánybiztossal, a Terror Háza Múzeum főigazgatójával.

Vidnyánszky Attila: A bástyák állnak, ott vannak a magyarjaink - videó

A Nemzeti Színház főigazgatója mondja el gondolatait a békediktátum évfordulóján az Origónak.

Forrás: Origo

Demeter Szilárd: 
Voltunk. Vagyunk. Leszünk.

Demeter Szilárd író, filozófus, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója gondolatai Trianonról.

Boross Péter: A magyar életakarás csodája, hogy a nemzet nem tűnt el

A volt kormányfő a Magyar Nemzetnek adott interjút a trianoni diktátum századik évfordulója alkalmából.

A Fidesz Trianon évfordulóján: Túléltük, és soha nem voltunk olyan erősek, mint most

A magyarság ereje és összetartása minden válságon átsegít bennünket - írták.

Forrás: Origo

A magyarság 
megemlékezik Trianonról

Nemzeti összetartozás - a posztkommunista médiavilág és a kettős állampolgárság elleni baloldali kampány hosszú évei után.

Egyetértünk és egyet érzünk

A szétszakítottság évei véget értek. Többé nem lesznek határok a magyarok között. Szalma György véleménycikke.

Fotó: Bielik István - Origo

Kozma Imre atya: 
A Kárpát-medencében élők sokat köszönhetnek a magyaroknak

A Kárpát-medence közös haza, amelynek formálásában 
a magyaroknak nagy szerepe volt.

A magyarok többsége fontosnak tartja az emlékezést Trianonra

Társadalmi konszenzus van a nemzeti emlékezet fontosságáról - derül ki 
a Századvég kutatásából.

Péntektől korlátozások nélkül lehet Ausztriába, Csehországba és Szlovákiába utazni

Nem kell koronavírus-teszt, és nem kell az utazás után karanténba menni.

Forrás: AFP/2020 Anadolu Agency/Yasin Ozturk

Erőszakos tüntetők ellen emeltek vádat betörésért, fosztogatásért 
az Egyesült Államokban

A radikális baloldal, az Antifa-mozgalom hergeli a tüntetőket.

Amit Vácon a baloldal az emberektől elvett, azt a jobboldal visszaszerezte

A baloldal válság alatt segítség helyett megszorításokat vezet be, elvesz az emberektől - mondta Rétvári Bence.

Kétszeresére nő a Digitális Irodalmi Akadémia digitális könyvtára

A DIA jóváhagyta 113 író, költő, irodalomtudós posztumusz akadémiai taggá jelölését, az ő életművüket is digitalizálják.

Megjelentek a Petőfi Irodalmi Múzeum alkotói pályázatai

A nemzeti összetartozás napján három pályázatot is meghirdetett a múzeum.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Egész életére kihathat 
a 10 hónapos kisfiúnak, hogy 
látta meghalni az édesanyját

A gyerek anyja holttestén feküdt, amikor rátaláltak Kajárpécen.

Trianon: Mit érez egy magyar június 4-én? - videó

Az Axióma digitális tér Trianon történelmi hátteréről, társadalmi és gazdasági következményeiről készített videót.

Fotó: Koncz Márton - Origo

Kaiser Ede találkozik a régésszel, aki rábukkant a fegyverre

A rablások miatt elítélt bűnözőt 
a megtaláló mentette meg 
az életfogytiglantól.

Több mint 200 oldalon emlékezik Trianonra az Irodalmi Jelen

A kiadványt a főszerkesztő, Böszörményi Zoltán El nem küldött levél Orbán Ottónak című alkotásának részlete vezeti be.

Budapest az egész Kárpát-medence fővárosának épült - videó

A budapesti Fidesz videóban emlékezett meg a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójáról.

Az Alapjogokért Központ a Bethlen-szobornál koszorúzott a Nemzeti Összetartozás Emléknapján

A gyalázatos trianoni békediktátum 
100. évfordulójára emlékezett az elemző- és kutatóintézet - írták.

Tőkés László: Lehetséges 
a megbékélés, ha Románia szakít 
az állampolitikai rangra emelt magyarellenességgel

Trianon centenáriumának mementója utat nyithat a magyar-román megbékélés előtt - mondta.

Forrás: Ruschel Zoltán

Ez a magyar használtpiac sztárja

Bár akadnak típushibái, tartós és olcsón fenntartható az Opel Astra H. Bemutatjuk egy jellegzetes kivitelét.

22 évesen meghalt a magyar válogatott birkózó, Tóth Bendegúz

Az U23-as Eb-ezüstérmes sportoló edzés közben lett rosszul.

A Bayern sztárja szerint nem Ronaldo vagy Messi a világ legjobbja

Nem meglepő: inkább saját csapattársát választaná.

Fokozottan vigyáznak a biztonságra az Erzsébet-táborokban

Emiatt idén nem lesznek ilyen ottalvós táborok.

Turisztikai programot indít 
a vajdasági Magyarkanizsa

Gasztronómiával és legendákkal csalogatja a kisváros a turistákat.

Forrás: Instagram,Sophie Ellis-Bextor

Baleset után kórházba 
került Sophie Ellis-Bextor

A fotón nagyon meggyötörtnek tűnik.

Izgalmas sorozat 
indult a Szulejmán sztárjával

Minden hétköznap este 8-kor 
a Life TV-n látható.

Megvan a Séfek Séfe műsorvezetője

Elindult ma a TV2 műsorának forgatása.

Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

A Hungaroring 
körül sem lehet majd gyülekezni 
a Magyar Nagydíj idején

Konténervárossal helyettesítik 
a csapatok utazó motorhome-jait.

Ismét börtönbe kerülhet a Samsung örököse

Jay Y. Lee ellen csalás és vesztegetés a vád.

A korrupció és a félelem jellemezte az Aján Tamás vezette IWF-et

A McLaren-jelentés szerint a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség korábbi elnöke mindenről tudott és mindent szabályozott.

Spanyol csapat díjazta Ryan Giggs legendás klubhűségét

Huszonkilenc éves pályafutását egyetlen klubban töltötte a walesi szélső, ezzel vívta ki az elismerést.

Megoldódott Jeremy, 
a balcsavaros házú éticsiga rejtélye

Nem az öröklődéstől függ, hogy merre csavarodik a csigaház.

Forrás: AFP/Vasco Celio

Német rendőrség: 
Madeleine McCannt megölték

Egy 43 éves német pedofil a gyilkosság gyanúsítottja.

Megkezdődhet a kártérítés a csődbe ment utazási iroda ügyében

Bár magasabb a kárérték a vártnál, de lesz fedezet az utasok kifizetésére.

Várhatóan péntek éjféltől Magyarországra is szabadon utazhatnak a csehek

Ausztriával és Németországgal szemben is feloldhatják az utazási korlátozásokat.

A nemzeti zászló színeivel világítják ki este a Lánchidat

A trianoni döntés 100. évfordulójára emlékezve kap díszkivilágítást a híd.

Magazin

sport

Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Peter Kneffel

Boris Becker 
elképzelhetőnek tartja, hogy 
a jövőben ismét edző lesz

Az egykori legendás játékos jelenleg a német férfiteniszt irányítja.

Mégsem költözik a váci női kézicsapat

Kirsner Erika megegyezett a városvezetéssel.

Liu Shaolin Sándor két olimpiai aranyat nyerne Pekingben

A Liu testvérek a karanténidőszak alatt sem veszítették el motivációjukat.

Fontos szabálymódosítást fogadtak el a Premier League-ben

A játékosok egészségének óvása miatt van erre szükség.

Pénz

A magyar vállalatok megerősödve tudnak helytállni az új versenyben

Szijjártó Péter a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán beszélt erről.

A fővárosban lelassult, de országszerte is visszaesett a lakáspiac tavaly

Átlagosan 28 százalékkal csökkent az ingatlan-adásvételek száma.

Forrás: MTI/EPA-ANP/Pieter Stam De Jonge

Európába érkezik 
a hatalmas tengeri szörnyeteg

Rotterdamban nézheti meg bárki a világ legnagyobb konténerhajóját.

A Zoom nagyon sok pénzt keresett 
a videókonferenciákkal

Történelmi gyorsjelentés után, hosszú távon is sikeres maradhat a cég.

Még mindig bizonytalan a Tiffany ékszercég felvásárlása

A francia luxusipari vállalat igazgatótanácsa aggódik a novemberben kötött felvásárlás miatt.

Tévé

Zséda megmutatta ritkán látott kisfiát - fotó

Az énekesnő nem sűrűn enged bepillantást a magánéletébe.

Tóth Gabit meglátogatta volt szerelme

Az énekesnő és egykori párja a szakítás után is jóban maradtak.

Tudomány, Tech

Forrás: DL/Archive

Történelmet írtak, 
de súlyos árat fizettek 
a Himalája első meghódítói

Hetven éve jutottak fel először 
az Annapurna 8092 méteres csúcsára.

Két kihalt főemlősfajt fedeztek fel Etiópiában

Pliocén korabeli cerkóffélék fosszíliáira leltek Etiópiában

Az Overcookedot szolgálta fel az Epic

Ezúttal családbarát ingyenjátékot osztogat a bolt.

Hatalmas korallfehéredésén van túl az ausztrál Nagy-korallzátony

Az eddigi legnagyobb kiterjedésű korallfehéredés sújtotta márciusban a zátonyt.

Küszöbön az új Radeonok bemutatása

A konzolos helyett PC-s piacon debütál az RDNA2 architektúra.

Gasztro, utazás, autó

Forrás: Facebook/Szegedi Tudományegyetem Füvészkert

Újra várják a látogatókat a trópusi lepkék az egyetemi füvészkertben

Nagy részük különösen napsütéses időben aktív.

Öt különös, ám ínycsiklandó avokádórecept

Gondolta volna, hogy ki lehet sütni és isteni sorbet is készülhet belőle?

Forrás: Taste of home

Ezért nem szabad együtt 
tárolni a hagymát és a krumplit

A legtöbben egy kosárba rakják őket vagy közel egymáshoz, pedig nem kellene.

Nem maradt életben 
a várva várt lombikbabánk

Férjem nem jöhetett be a kórházba a járvány miatt, így egyedül mentem a végítéletre.

Trianon 100: Menekülő műtárgyak (2.)

A csehszlovák bevonulás előtt két nappal sikerült az utolsó szállítmányokat elindítani.

29 m2-es otthon, parasztház stílusban

Hívogató terasszal, kerti asztallal és padokkal és medencével. Négyen élnek benne.

Egy furcsa tengeri ragadozó

Elképesztő módon kebelezi be áldozatait.

Apróságokon múlik az élet

Iyeneket érdemes az agyunkba vésni.

Az Egyik gyerek fekete, a másik meg  fehér, mégis ikrek

Az anyát gyakran megkérdezik: oké, hogy az egyik gyerek a sajátja, de kié a másik?

Híres emberek egykor és ma

Így festenének ma, ha köztünk járnának.

Gyere Egérke, gyere kicsi lány! 

Kvíz: tudod, hogy melyik beszólás melyik kommentátorhoz kapcsolódik.

Így védekezz a COVID-19 ellen!

Nem mondhatunk le a biztonságunkról a kijárási korlátozások feloldása után sem.

A delfines horgony

2300 éves leletet került elő Szicíliában.

megváltoztak az emberek?

Egyre kevesebb bennük a szeretet.