Forrás: MTI/Nemes János

Az ukrán parlament 
elfogadta a vitatott nyelvtörvényt

Korábban nagyon élesen támadták a kisebbségi szervezetek és a magyar kormány is a jogszabályt. Nyelvellenőrök járják majd az utcákat Ukrajnában.

Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Orbán Viktor: Nekünk, magyaroknak egy nyitott világgazdaság kell

A kínai kezdeményezés egybeesik 
a magyar érdekkel, mondta
a miniszterelnök a kínai kollégájával folytatott megbeszélésen Pekingben.

Putyin szerint megvalósítható 
a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítése

Az észak-koreai vezető nem nyilatkozott a sajtónak.

Fidesz: Valóban kétmillió migránskártyát osztott ki 
az Európai Bizottság?

Törökországban és Görögországban is osztogatják ezeket a pénzzel feltöltött különböző kártyákat.

Történelmi vereségre készülhet 
az ellenzék májusban

Erdős Gergely, a Századvég elemzője az ellenzéki lehetőségekről írt az Origónak.

A Srí Lanka-i merénylők többsége jól képzett középosztálybeli volt

Egyikük Nagy-Britanniában és Ausztráliában is tanult.

Márki-Zay alelnöke mentegeti magát, mert antiszemita politikussal fotózkodott

Orosz Mihály Zoltánnal politikában több kérdésben egyetértünk, mint gondoltam - írta Lukácsi Katalin.

Forrás: Budapesti Tavaszi Fesztivál

18 nap világsztárokkal, premierekkel és lenyűgöző produkciókkal

Hatalmas sikerrel zárult a 39. Budapesti Tavaszi Fesztivál.

Tehetséges fiataloknak segítene Törőcsik Mari

Szívesen megosztanám, ami a fejemben van - mondta.

Kivonták a forgalomból az egyik migránsmentő hajót

A legénység biztonságát sem lehet rajta szavatolni.

Megszökött az intézetből a verekedő nádudvari kamaszlány

A lány családja is nyom nélkül eltűnt.

Óvszerben próbált kokaint csempészni egy nő Ferihegyen

Összesen 8 millió forint értékű drogot találtak nála.

Forrás: Police.hu

Kiégették a bejárati ajtókat 
az egész országban garázdálkodó betörők

Sajátos módszerük vezette el hozzájuk a nyomozókat.

Lezuhant egy turista a Grand Canyonba

Rövid időn belül ez volt a negyedik eset.

Fogmosás miatt halt meg 
egy kislány

Olyan összetevő volt a fogkrémben, amire allergiás volt.

Forrás: Shutterstock

Így függ össze 
a brokkoli és az öregedés

Mindig a tányér szélére piszkáltuk, pedig öregedésgátló hatása is lehet.

A híres bútorcég üzletpolitikája egyetlen pszichológiai effektusra épül

Kísérletekkel igazolták: tényleg létezik az, amire tortakészítés kapcsán jöttek rá korábban.

Páratlan kezdeményezés 
a Nanushkától

Sándor Szandra és Baldaszti Péter 8 millió forintot adományoz Srí Lankának.

Palik László elárulta, mit fog csinálni az Exatlon Hungary után

Nyolc év után volt újra a képernyőn, a TV2-n tért vissza.

37 évesen meghalt Stefanie Sherk modell, színésznő

A szomorú hírt a férje jelentette be.

A rekorder és történelmi első után itt az NHL rájátszásának második köre

Soha nem látott meglepetések 
és kiélezett csaták jellemezték 
a nyitófordulót, remélhetőleg hasonló lesz a következő is.

Marco Rossi is szurkol 
a magyaroknak a WTCR hungaroringi futamán

Michelisz Norbert és Tassi Attila kávéfőzéssel hangolt a hétvégére.

Válságba került Száraz Dénes házassága

Bízik benne, hogy meg tudják oldani problémáikat.

Több unoka után több nagyszülői gyed is igénybe vehető

A gyedjogosultság akkor adható át, ha a nagyszülő még nem ment nyugdíjba - mondta Novák Katalin.

Holttestet találtak egy kiégett nyaralóban

Csongrád településen történt a tragédia.

Megsütötte áldozata fejét, hogy megegye az agyát a pedofil kannibál

A 22 éves Arkady Zverov 12 éves élettársával együtt végzett egy fiatal férfival.

Magazin

szórakozás

Forrás: Szegedtourism.hu

Van egy városunk 
lenn délen, amelyet 
túlélő házai miatt is látni kell!

Fedezze fel vezetett sétán az alföldi települést, történetének legnagyobb árvizét túlélő házai és beszédes falai között!

Megnyílt a 10. VinCE Budapest Wine Show a Várkert Bazárban

A rendezvény sétálókóstoló és szakmai fórum is egyben.

Szorul a hurok a kalózoldalak nyaka körül

Már nem csak a reklámokat blokkolókból nincs bevételük.

Ezért ajánlott sok főzeléket enni

Naponta kellene a tányérunkra kerülnie. Ez az oka.

KRIMI

Lakástűzben meghalt egy ember Novajon

Ketten voltak az épületben, amikor kigyulladt.

Kivégeztek egy rasszista gyilkost Texasban

21 évvel ezelőtt ölt meg társaival brutális módon egy fekete férfit.

Nyomoz a rendőrség a mozsgói otthonban történt bántalmazás ügyében

Az eljárást könnyű testi sértés gyanúja miatt rendelték el kedden.

Forrás: Police.hu

Megverte a feleségét 
egy fegyvereket is tartó soproni férfi

Az asszony szó szerint retteg agresszív férjétől.

Forrás: police.hu

Egyszerre két helyen 
csaptak le a drognyomozók

Épp behozták a kábítószert Ausztriából.

Sport

Pénz

Lehangoló bevételekkel indult 
a jelentési szezon

A legtöbb amerikai vállalat nem hozta 
a várakozásokat.

Az ország, ahol évente közel 1000 kocsmát zárnak be

Megállíthatatlannak látszik 
a kocsmakultúra hanyatlása a briteknél.

Elhárították a hibát a nagybank rendszerében

Ismét az ügyfelek rendelkezésére áll minden megszokott banki szolgáltatás.

Árváltozásra készülhetnek 
az autósok a töltőállomásoknál

Még a héten változik az egyik üzemanyag ára.

Forrás: AFP/Joseph Eid

Másfél millió embernek építenek víztározót a pokol kapujára

Szeizmikus törésvonalra kerül a Közel-Kelet szupergátja, amiért falvakat is víz alá küldenének.

Az összeomlás szélén egy fontos ágazat a feketézők miatt

A hazai cégek egyre kevésbé versenyképesek az olcsó kelet-európai konkurenciával szemben.

Tévé

Forrás: Origo - Instagram

Ezért hízik meg sok magyar sztár

Cserpes Laura a felszedett kilók miatt vonult vissza, Galambos Lajos a stressztől hízott, mások is meséltek hízásukról.

Gasztro, utazás, autó

Egy ország, amely van is, meg nincs is

A kaszinókba nem engedik be a helyieket, a templomot bárrá alakították, 
a vadszamarakat pedig macskakonzervvel etetik.

A Somló meghódítása

Elindultunk egy kis borért. Bringával.

Ezzel menekült a maffia

Erről árulkodnak a golyónyomok a csomagtartón, és a varrás a lökhárítón.

Tudod, mi az orthorexia?

Lehet, hogy te is ebben szenvedsz.

Klasszikus kacsamell, 
kicsit sem átlagos körettel

Mutaznkt pár tippet, hogyan lehet a kacsamell ropogós és szaftos egyben.

Falu épült PET-palackokból

Megelégelték a műanyag szemetet.

A Rákócziak kedvelt vára

A határmenti vár sorsát a Habsburgok elleni harcok pecsételték meg.

Vintage és modern - házfelújítás francia módra

Régi és modern harmonikus elegye.

Ott a fal, haljunk meg mindketten!

Ezúttal nem történt tragédia, időben érkezett a segítség: szülés utáni depresszió.

Érdemes napi fél órát mozognunk?

Kiderült, mből állhat ez a mozgás, és hogy milyen hatással van a szervezetünkre.

Kocsi a kávézóban

Beugrott egy jó erős ristrettóra.

Forrás: --

A modern CV fontos titkai

Néhány a ma legdivatosabb önéletrajz stílusok és önéletrajzi elemek közül.

Pénzeső a blogversenyen

Futsz? Gyúrsz? Sportolsz? Írd meg!

Forrás: --

Edzés és anyaság?

Beszóltak a fitneszvilágbajnoknak.

Csicsókás bolognai au gratin

Finomság csőben sütve.

Nemzeti hitelezés

Annak érheti meg eladósodni, akinek egyébként komoly tartalékai vannak.