Forrás: MTI/Soós Lajos

Lepatkányozta 
a Fidesz szavazóit Bangóné

Gyalázatos stílusban szidta a Fidesz szavazóit az MSZP politikusa.

Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Orbán Viktor: Magyarország 
kész az európai-kínai kapcsolatok fejlesztését előmozdítani

A magyar kormányfő a kínai államfővel találkozott. Az Egy övezet, egy út kezdeményezés konferenciára érkezett Pekingbe.

Hszi Csin-ping: A kölcsönös nyereséget tartjuk szem előtt

A kínai elnök fenntartható, globális együttműködést szeretne. A csúcstalálkozón részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök is.

500 milliárd forintot költöttek el eddig a migránskártyákkal

Pedig jogellenes, az európai állampolgárok nem rendelkezhetnek névtelen bankkártyával - mondta Bakondi György.

Több mint ezer migráns 
tört ki egy befogadóközpontból

Erőszakosak voltak, megtámadták a mexikói őröket. Több migránst elfogtak, de 600 ember eltűnt.

Négy hónapos kisbabát vert halálra az ötször deportált illegális migráns az Egyesült Államokban

Az újszülött anyja közölte vele, hogy nem ő az apa, erre megverte a gyereket.

Forrás: Eöri Szabó Zsolt/Eori Szabo Zsolt

Álló taps fogadta a kijevi Shakespeare-előadást Budapesten

Világhírű rendezők legendás előadásai láthatók a MITEM-en.

Rost Andreával és Eötvös Péterrel erősít a Nemzeti Filharmonikusok

Az évadismertetőn az is kiderült, 
hogy milyen világsztárok érkeznek jövőre a zenekar mellé.

Kubatov Gábor: Nyárra meglesznek a Fidesz polgármesterjelöltjei, addig az EP-választás a fő cél

A Délmagyarnak adott interjút a Fidesz pártigazgatója, amelyben a szegedi Fideszről is beszélt.

Új, 10 000 forint névértékű érmét mutatott be a jegybank

Az MNB a legrégebbi hazai tudományos kutatóintézet tiszteletére bocsát ki új emlékérméket.

Villamos és autó karambolozott Budapesten

A villamosok egyik irányban sem közlekednek.

Kim Dzsongun meghívta Putyint Észak-Koreába

Úgy tudni, Putyin elfogadta a meghívást.

Forrás: --

14+1 rossz szokás a konyhában, amitől érdemes megszabadulni

Rosszul átsült, íztelen vagy szennyeződött étel lehet a vége, ha hibázunk.

A Juventus elnöke európai szuperligát akar a BL helyett

Ha sikerrel jár, 2024-től új korszak köszönt be a labdarúgásban.

Feltépett csatornafedél miatt lefújták az F1-es szabadedzést

Mindössze 20 percig tartott az első bakui tréning. Csak a Ferrarik futottak mért köröket.

Meghalt minden idők egyik legjobb kosarasa

A nyolcszoros NBA-bajnok 79 évet élt.

Nem bírt a Getaféval a Real Madrid, őrzi BL-helyét a kiscsapat

Megvan az első gól a La Ligában, amit 21. században született játékos szerzett.

Ismét kórházba kell mennie Benke Lászlónak

Otthon lábadozik, de állandó rosszullétei vannak.

Nem hiszi el, milyen busszal vitték úszásórára a halásztelki gyerekeket

Elképesztő, hogy valaki azt gondolta, ezt meg lehet tenni. Ezért kell résen lenni.

Forrás: M1RA

Nagy Dániel 
szeretne kinőni világbajnok pólós testvére árnyékából

A fiatal magyar autóversenyző keményen dolgozik érte, hogy saját teljesítménye alapján ismerjék el.

Történelmi vereségre készülhet az ellenzék májusban

Erdős Gergely, a Századvég elemzője az ellenzéki lehetőségekről írt az Origónak.

Zsugorodik a magyar feketegazdaság

Magyarország nem a betelepítésre fordítja a forrásokat, hanem a családokra.

Bebizonyosodott: tényleg ellenzéki politikusként viselkedik több gazdasági elemző

A hazai intézetek egy része a szakmaiság helyett inkább az ellenzéki sajtóban való politikai szereplést választja.

Visszakövetelik 
a McDonald's műanyag szívószálát az angolok

A vendégek kérték a műanyagok lecserélését, de a papír szívószál viszont oldódik az italokban.

A Boeing miatt bukott brutális pénzeket ez 
a légitársaság

A fapados Norwegian nyereségét vitte el, hogy a Boeing 737 Max gépeket a földön tartották.

Magazin

F1 Azeri Nagydíj

Forrás: Ferrari

Vettel már 
készül az ellenfelek riogatására

Rendületlenül hisz a vb-cím megszerzésében, csak rendbe kell tenni az autót.

Hamilton átérzi a Vettel árnyékába kényszerülő Leclerc helyzetét

Saját magát és az Alonso elleni küzdelmét látja a Ferrari fiatal monacói pilótájában.

Schumacher helyett legközelebb fiatal olasszal tesztelhet a Ferrari

Antonio Fuocót szimulátoros tapasztalatai ültethetik az SF90-be Barcelonában.

Tudomány, Tech

Már linuxos PC-nek is használhatóak a Samsung csúcsmobilok

Immáron kilenc eszközt támogat hivatalosan a Samsung Linux on DeX szoftvere.

Bekapcsolódik a hazai kutatás-fejlesztésbe a Huawei

Több tehetséggondozó programot is bejelentett a vállalat a magyar kormánnyal.

Szorul a hurok a kalózoldalak nyaka körül

Már nem csak a reklámokat blokkolókból nincs bevételük.

Felújított matricákkal készül 
a WhatsApp

Megújuló emojik: animált matricákkal is frissítene a WhatsApp üzenetküldő.

Forrás: White Desert

Több ezer császárpingvin-fióka veszett a tengerbe egy viharban

A jégmezőn élő populáció lényegében egyetlen éjszaka alatt tűnt el.

Mesterséges kráter robbant a Ryugu kisbolygón

Megerősítették, hogy krátert robbantott a Ryugu kisbolygón a Hajabusza-2.

Gasztro, utazás, autó

Forrás: Szegedtourism.hu

Van egy városunk, amelyet 
túlélő házai miatt is látni kell!

Fedezze fel vezetett sétán az alföldi települést, történetének legnagyobb árvizét túlélő házai és beszédes falai között!

James Bond nyomában: egzotikus forgatási helyszínek

Az új filmben visszatér Jamaicára.

Kicsi, de menő erkélyek

Mihez kezdjünk az erkélyünkkel, ha nincs valami nagy alapterülete?

Aludj egy nagy krumpliban

Amerikában lehet részed egy ilyen különleges élményben.

Az első percben minden eldől

A futás minden perce tudatos legyen, ne álmodozás, ne hobbi, hanem futás.

Tedd meg az első lépést!

Komfortzónán belül nagy dolgok még nem születtek, neked sem fog menni.

Amíg én az elsőn, a gyerekeim
a turistaosztályon repülnek. Baj?

A blogger anya arra akarja nevelni a gyerekeket, hogy mindenért meg kell dolgozni.

Döbbenetes eredmények: a Biblia szörnyei mégsem a képzelet szülöttei

A Biblia számtalan hihetetlen lényt reprezentál, az apróktól az óriási méretűekig.

Ezért érdemes napi fél órát mozognunk

Miből állhat ez a mozgás, és hogy milyen hatással van a szervezetünkre?

Falu épült PET-palackokból

Megelégelték a műanyag szemetet.

Tudod, mi az orthorexia?

Lehet, hogy te is ebben szenvedsz.

Pénzeső a blogversenyen

Futsz? Gyúrsz? Sportolsz? Írd meg!

Megint áll a balhé 
az Anamé-program körül

Jógaszövetség elé került az ügy,

Az avantgárd tudomány emlékezete és felfedezése

Kovács Ákos megelőzte a korát.

Klasszikus kacsamell, 
kicsit sem átlagos körettel

Mutatunk pár tippet, hogyan lehet a kacsamell ropogós és szaftos egyben.