Forrás: AFP/Lindsey Parnaby

Minden érv a Manchester City 
mellett szól az idei BL-szezonban

Indul a Bajnokok Ligája, ahol legalább hat csapat esélyes a győzelemre. Három magyar játékosért lehet izgulni.

Forrás: Origo

Bevándorláspárti bosszúhadjárat
volt a brüsszeli meghallgatás

Varga Judit miniszter elmondta, minden vádat tételesen cáfoltak.

A magyar emberek világszinten is kiemelkedően teljesítenek

Az itt előállított termékek és szolgáltatások nemzetközi szinten is versenyképesek.

Orbán Viktor levele Norbert Hofernek

Folytatódhat a stratégiai együttműködés a Fidesz és az Osztrák Szabadságpárt között.

Tarlós István maradjon 
a főpolgármester, a legtöbb budapesti ezt akarja

A Nézőpont Intézet friss felmérése szerint Tarlós István még annál is jobb eredményt érhet el, mint 2014-ben.

Gulyás Gergely: Magyarország
a jelenlegi formájában megvétózza
az EU-költségvetést

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint nem lehet politikai szimpátia alapján elosztani a forrásokat.

Hatalmas áttörés Magyarországon: 2000 milliárdos befektetés érkezett

Az új állampapír konstrukció révén jelentősen csökkent a magyar gazdaság sérülékenysége.

Boris Johnson: Nagy-Britannia mindenképpen kilép az EU-ból

A brit miniszterelnök szerint van esély a megállapodásra.

Forrás: Theatreolympics2019.com

A Rocco és fivérei 
képviseli Magyarországot 
a Színházi Olimpián

A világ legjobb színházainak fesztiváljára hívták meg a Nemzeti Színházat.

A Nemzeti Színház után Párizs legelegánsabb magánszínházát hódítja meg a moszkvai 
Vahtangov Színház

Rimas Tuminas két, Pesten is óriási sikerrel bemutatott előadását, 
az Anyegint és a Ványa bácsit játsszák 
a Marigny-ben.

Tordy Géza: Mostanra elég volt 
a színészet

A napokban kapott életműdíjat a nemzet színésze.

Forrás: AFP/Phanie/Garo

Kalifornia kampányt indít 
az e-cigaretta veszélyeiről

Az ízesített elektromos cigaretták betiltását tervezik.

Szijjártó Péter: A magyar gazdaság növekedési üteme a leggyorsabb 
az EU-ban

Több milliárd forintos beruházást adtak át Somogyban.

Azt hitte, nem tűnik fel a 20 csomagnyi kávénak álcázott marihuána

Nincs az a kamionsofőr, aki ennyit kávézna.

Holttestet találtak Kaposváron egy fogadóban

A pincében egy berendezett szobát is találtak.

Egyre több migráns tart Európába

A legtöbben a török-görög határon keresztül érkeznek.

Forrás: Origo

Öt tech készülék, amit 
direkt időseknek terveztek

Vannak még olyan gyártók, akik nem felejtették el az öregebb korosztályt.

Egy teljes hónapig nélkülözheti csodatinijét a Barcelona

A spanyol válogatott nagyon szeretné Ansu Fatit, aki így az őszi U17-es vb-re utazhatna Brazíliába.

Ecclestone: Vettelből kiveszett valami

Az F1 egykori mindenható ura egy felügyelői döntésre vezeti vissza a német mélyrepülését.

Böde Dániel új szerelme is a lelátón szurkolt

A Fradi kézikapusa nem volt könnyű helyzetben a meccsen.

C. Ronaldo interjú közben elsírta magát - videó

A portugál világklasszisnak az édesapjáról mutattak egy videót.

Komoly bírságot kapott Rubint Réka cége

Ötmilliót kell fizetnie.

Megszületett Homonnay Zsolt harmadik gyereke

Egy hónapja volt az esküvő.

Forrás: Vasvári Vivien / Instagram

Ostromolják 
az udvarlók Luxus Vivient

Jólesik neki a férfiak közeledése.

Lefényképezték a csillagközi térből érkező titokzatos látogatót

Az is kiderült, milyen típusú objektumról van szó.

Lezuhant egy magyar artista egy bosnyák cirkuszban

A nézők szeme láttára történt a baleset.

Magazin

KRIMI

Fegyveres férfit fogtak a vanyarci fesztiválon, már lőtt volna

Kiszemelt áldozatára tartotta a fegyverét, csakhogy akadt egy kis gond.

Majdnem agyonütött egy turistát egy biztonsági őr a bulinegyedben

Egy üres üveg rugdosása miatt indult 
a veszekedés, az őr akár 8 évet is kaphat.

Fényes nappal akartak megerőszakolni egy nőt Erzsébetvárosban

Egy ház előtt kapta el a férfi, hátulról átkarolta, befogta a száját és berángatta a lépcsőházba.

Forrás: Police.hu

Nem hiszi el, hogy buktak le 
ezek az ügyetlen drogdílerek

Volt, aki úgy bukott le, hogy marihuánával szelfizett, másnál pedig csőtörés volt.

Sport

Majdnem összeverekedett egymással az Aston Villa két játékosa - videó

A csapattársak fogták le a két futballistát - mindezt a bajnoki meccs kellős közepén.

Szoboszlai Dominikre nagy hatással van a BL-himnusz

A Salzburg magyar válogatott labdarúgója kedden 
a Genk ellen mutatkozhat be a Bajnokok Ligájában.

A Hertha igazgatója szerint nyugodtnak kell maradniuk

Dárdai Pál menesztése után szenvednek a berliniek, öt forduló után utolsó helyen állnak a Bundesligában.

Davis Kupa: Örülök, hogy nem 
az eltűnt kenőmájason múlt - 
Köves Gábor

Balázs Attila megkönnyebbülten, Köves Gábor szövetségi kapitány pedig boldogan nyilatkozott.

Színház, mozi, zene

Fotós: Csudai Sándor - Origo

Álmomban mindig 
menekülök, mindig üldöznek

Galambos Erzsi mesél a nyilasterrorról, a kommunista diktatúráról, magánéletéről és persze a színházról.

Forrás: AFP

Szexszimbólum lett, 
miközben egyetlen 
meztelen szerepe volt csak

Bullitt, Amerikai éjszaka, Gyilkosság 
az Orient expresszen, A mélység. 
Jacqueline Bisset 75 éves.

Hosszú ideig, hihetetlenül lelkesen ünnepelték az Operettszínházat Tel-Avivban

A főigazgató, Kiss-B. Atilla arról is beszélt, hogy egy mélyen emberi történetet adtak elő a lelkes izraeli közönségnek.

Forrás: Ódor Dorottya - Origo

Udo Kier csak vígjátékban 
játszana nácit, drámában soha

A Hollywoodban is sokat foglalkoztatott, magyar filmekben is szerepet vállaló színésszel Budapesten beszélgettünk.

Megőrizte első helyét az Az: Második fejezet az észak-amerikai mozikban

Nagyobb bevétellel végzett Jennifer Lopez sztriptíztáncosnőkről szóló krimije is. 

Lengyelország bűnözőből lett álpapról szóló filmet nevez 
az Oscar-díjra

Vallási megváltástörténettel kell vennie a versenyt a magyar nevezettnek.

Tudomány, Tech

Forrás: Sony Mobile

Ne fizessen feleslegesen! Ezekkel 
az appokkal ingyen telefonálhat

Egyszerűen használható alkalmazások, amelyekkel kiválthatja a hagyományos telefonhívást.

Villámgyors billentyűzettel újított 
a Razer

Numerikus rész nélkül, kompakt dizájnnal érkezett a Razer Huntsman Tournament Edition.

Furcsa táblagép építésébe kezdett az LG

10,1 hüvelykes kijelzőt és 3 éves chipet kap az LG G Pad 5 táblagép.

Összeolvadhat a Galaxy S 
és a Galaxy Note

Akár már jövőre is megtörténhet a két család összevonása.

Gasztro, utazás, autó

Forrás: Shutterstock/ mariakray
galéria

Nem csoda, hogy 
ilyen jól néz ki ez a szellemváros

Pedig már 120 éve nincsenek lakói.

Füst volt a repülőgépen - videó

Az utasok a vészcsúszdán menekültek.

galéria

Magára tetováltatná kedvenc ételét? Ők megtették

Nem a pizza és a csilipaprika a legfurcsább, ami bőrre kerülhet.

Melyik a jobb: a növényi 
vagy az állati eredetű fehérje?

Ha ennek a fehérjének a fogyasztását túlzásba visszük, több kárunk származik belőle, mint hasznunk.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Végre egy autó, ami tényleg olyan keveset eszik, amennyit ígér

A Lexus kompakt SUV-ja annyit fogyaszt, mint egy kisautó, és úgy megy, ahogy 
egy Prius sosem fog. Teszt.

Lenéztünk Európa legmélyebb kanyonjának aljára

Montenegró kitűnő úti cél egy hosszú hétvégére, és nem csak a tengerpartja miatt.

Forrás: Stand Restaurant Facebook

Az asztalkendő és 
a szalvéta helyes használata

Vannak, akik összetévesztik a két tárgy szerepét és funkcióját.

Egy 800 éves nemzeti ereklyénk, amely romjaiban is lenyűgöző

Az ódon falak között járva a látogató előtt szinte egy párhuzamos dimenzió elevenedik meg.

Több mint a fele elpusztult 
a Tigris Templomból mentett nagymacskáknak

A buddhista templomban tízezrek szelfiztek a szerencsétlen sorsú állatokkal.

Túl sok a terhességi vizsgálat?

Nyugodtabb lennél, ha nem tudnál semmit?

Intenzív osztályra került
 a 74 éves kismama

Ikreket szült néhány napja. Helyes ez?

Csokis kekszet, de gyorsan!

Kevés hozzávalóból elkészíthető.

Kiközösítés, avagy a mobbing pszichológiai játszmája

A lelki bántalmazást is komolyan kell venni, nemcsak a fizikai erőszakot,

Őszváró ízek

Szívet-lelket melengető receptek.

Dolgozz a Paradicsomban!

Virágnak bejött a Seychelles-szigetek.

A vadászatban nincs politika - mondta ezt egy politikus

A Nimród szerzője III/III-as tiszt volt.

Sör, szépasszonyok és életöröm - Bohumil Hrabal, a gyöngéd barbár

Emlékszel a filmtörténet popsipecsételős jelenetére, a formás hátsójú kalauzlánnyal?

Homeopátia: a modern varázslat?

A Berlini Fal darabkájának hígítása megszünteti a szorongást, állítólag. Hiszel benne?

A majdnem örök élet szigetei

Hogy lehet 116 évig élni egészségesen? Mi a titka a különleges helyeknek?

Éjszakai rejtély

Ki kakilt a gyerek játékvécéjébe?

A gazdi öröme

Amikor a kutya alámerül a sártengerbe.

Ez nem kívánságműsor

Negy hiba lenne azt hinni, hogy rád nem hat a magyar ingatlanpiac.

Az egyiknek sikerül, 
a másiknak nem

Lányok jobb és rosszabb pillanatban.

Barangolások Pest környékén

Békésből jöttünk ide körülnézni.