Forrás: AFP/Stf

Hazájából kitaszították, majd különleges módon ért fel a csúcsra

Ivan Lendl mindent megnyert, amit teniszezőként megnyerhetett, Wimbledont kivéve.

Forrás: MTI/EPA/Antonio Bat

A konzervatívok 
győztek a horvát választásokon

Azonnal megkezdődnek a koalíciós tárgyalások.

Több mint 250 migránst tartóztattak fel a hétvégén

Embercsempészés miatt hat ember ellen indítottak eljárást.

Sugárhajtású repülő szállította 
a több mázsányi drogot

1,5 milliárd forintot ér a megtalált kokain.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A fertőzött emberek 
a tranzitútvonalon keresztül sem jöhetnek be az országba

Csak a kijelölt útvonalon, a kijelölt helyen állhatnak meg az autósok - erről is beszélt Gál Kristóf alezredes, az ORFK szóvivője az Origónak.

Idén a hazai nyaralás a biztonságos

Horvátországban romlott a koronavírus-helyzet, és a határátlépés is lassú - ezért is érdemes például a Balatont választani.

Riasztást kapott a honvédség légi kutató-mentő szolgálata

Egy 20 méter magas fa tetején akadt fenn egy siklóernyős.

Forrás: MTI/Vajda János

Lezuhant 
egy vitorlázógép Miskolcon

Az oktató és a tanuló is súlyosan megsérült.

Óriási razziát tartott a rendőrség Siófokon - videó

Közel száz rendőr ellenőrizte a Petőfi sétányt és annak környékét.

Donald Trump a héten újabb választási nagygyűlésre készül

New Hampshire államban várják az elnököt.

Forrás: Origo

Így küzdenek 
háztartási gépeink az allergia ellen

A porszívó, a mosógép és a légkondícionáló is segíthet a harcban.

Forrás: NurPhoto via AFP/Image Press Agency/NurPhoto/Image Press Agency

A szexi fitneszsztárt egész sportcsapatok szeretnék barátnőnek - fotók

Már több mint tízmillió Instagram-követője van az ausztrál sztárnak.

Kilencven éve kezdődött, 
és még 100 évig tart 
a világ leghosszabb kísérlete

A Guinness rekordok könyve szerint ez a világ jelenleg leghosszabb ideje tartó kísérlete.

Puskás-díjat érhet a győztes gól, amit a Depor csatára szerzett - videó

Nemcsak az ollózás, de az akció is gyönyörű.

Forrás: AFP/Joe Klamar

Bottas nyert, Leclerc óriásit mentett az F1-es idénynyitón

Rendkívüli izgalmakat hozott az idei szezon első versenye, az Osztrák Nagydíj.

40 méterről kapott góllal veszített 
a Manchester City - videó

Pep Guardiola csapata továbbra is őrzi 
a második helyet.

Szoboszlait választották a szezon legjobb játékosának

A magyar középpályás akárcsak egész évben, az utolsó fordulóban is remekelt.

Anyaszült meztelenül metrózott 
Naomi Campbell

Pár óra alatt 400 ezer like érkezett az első képre.

Tíz nap alatt 147 embert csapott agyon a villám

Három hónap alatt több mint 400-an haltak meg így Indiában.

Forrás: Shutterstock

Mi vár az aranyra idén?

Új csúcsokat dönthet a nemesfém.

Miért éppen Jean Castex 
lett az új francia miniszterelnök?

A radikális baloldali zavargások idején a baloldalhoz közeli Macron elnök egy jobbközép, kevéssé ismert, kisvárosi polgármestert választott. Kérdések és válaszok.

Magazin

Régi, nagy sorozatok 
támadnak fel - de minek?

Milyen lesz a Minden lében két kanál Tony Curtis és Roger Moore nélkül, és milyen, ha nem Chuck Norris a texasi kopó?

Kiderült, hogy mennyibe kerül majd a Samsung Galaxy Watch 3

A pletykák szerint a jelenlegi modelleknél érezhetően drágábbak lesznek az új Samsung okosórák.

Szelfikamerában gyenge lett 
a Xiaomi méregdrága csúcsmobilja

A DxOMark nem igazán elégedett a Xiaomi Mi 10 Pro előlapi kamerájának teljesítményével.

sport

Forrás: Dorothea WIERER

A világ legszexibb téli sportolója imádja a nyarat is - képek

A kétszeres világkupa-győztes, háromszoros világbajnok biatlonosnak ez az évszak is jól áll.

Minden adott volt az Inter sikeréhez, óriási blama lett a vége - videó

Pontszámban beérhették volna a Laziót, de az emberelőny és az egygólos fórnál megadott büntető sem volt elég.

Félgőzzel nyert a bajnok Liverpool

Az Aston Villa sokáig jól tartotta magát az Anfielden, a hajrában azonban kiharcolta a győzelmet Jürgen Klopp csapata.

Gyakorlatilag kilátástalan helyzetben az Espanyol

A barcelonai együttes hazai pályán kapott ki, szinte biztos, hogy kiesik.

Pénz

Az EU-ban a tavalyinál kisebb lesz 
az idei búzatermelés

Az elemzők szerint idén 
131,3 millió tonna lágy búzát takarítanak be.

Tállai András: Csökkentek 
a vállalkozások adóterhei, módosították a katázás szabályait

Fontos adóügyi könnyítésekről döntött pénteken az Országgyűlés, ezeket foglalta össze a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Forrás: The Royal Family/Facebook

Megfejtették a brit 
koronát ékesítő gyémánt titkát

A drágakő egy olyan rejtélyes anyagot is tartalmaz, ami egyedülállóan értékessé teszi.

A legjobb diákoknak ad esélyt 
a Stipendium Peregrinum ösztöndíj

A cél olyan diákoknak segíteni, akik később a magyar közösség erősítéséért dolgoznak.

Forrás: Legoland

A legmerészebbek 
egyedi Lego-figurákba és különleges italokba fektetnek

A járvány idején egészen furcsa menedékeszközök lettek népszerűek.

Szijjártó Péter: Új program indul 
a magyar vállalatok támogatásáért

A gazdaság az emberek munkájától lesz erős, nem a kiszolgáltatottsághoz vezető nemzetközi hitelektől.

India leggazdagabb embere fölveszi a versenyt a Zoommal

Új indiai videokonferencia céget alapítottak, az Intel gyorsan be is száll a vállalatba.

Tévé

Lassabban gyógyul az Exatlon győztese, mint várta

Több bordája megrepedt, a tüdeje kilyukadt.

Gordon Ramsay-nek nagyon ízlik 
a madárpók - videó

Dél-Amerikában egy helyi megtanította a madárpók elfogására és megfelelő elkészítésére.

A TV2 lett Magyarország legnézettebb csatornája 2020 első félévében

Hatalmas siker volt az Exatlon, de sokan nézték a TV2 kábelcsatornáit is.

Forrás: Origo

Magyar sztárok, 
akik terhesen mondták ki az igent

Kollányi Zsuzsi a hetedik hónapban ment férjhez, de kismama volt az esküvőjén Tóth Gabi és Kulcsár Edina is.

Gasztro, utazás, autó

Forrás: Shutterstock

Megtanultunk finom tepertőkrémet készíteni

Finom gyümölcsös limonádé és barackos pizza is került az asztalra a múlt héten. Gasztro-összefoglaló.

Forrás: Toyota/Smarter Média

Három Toyota Supra áráért adták 
a világ legérdekesebb terepjáróját

Az összkerék-kormányzású Mega Cruiser ritka, mint a fehér holló, és nem csak egyszerűen egy japán Hummer.

Ez az új fejlesztés nagyban növeli majd az autózás biztonságát

Külön eszközök nélkül ki tudja majd következtetni az autó, ha megsérült egy gumiabroncsa.

Hétvégente ismét élő történelem 
a szentendrei Skanzenben

Szombaton egy felföldi mezőváros mindennapi életébe lehet bepillantani.

Bréking: az Európai Unió engedélyezett egy gyógyszert a COVID-19 kezelésére

Több tanulmány is bizonyította a remdesevir hatékonyságát.

Túra a rejtélyes kőfülkék nyomában

Miért vannak a szomolyai kúpos sziklák oldalában? Senkinek sem sikerült megfejtenie.

Kvíz: tájszavak, régies kifejezések

Tudod, melyik mit jelent? Szókirakóban is okozhatsz velük kellemetlen pillanatokat!

Ez a két kör tök szabályos

Miféle fekete mágia ez?

Ha Isten kinyilatkoztat, 
akkor miért rejtőzködik?

Miért nem jön oda mindenkihez, és magyaráz meg mindent érthetően?

Ismeritek a jostát?

Az egres és a ribizli szerelemgyereke.

Halálfélelem és elviselhetetlen fájdalom

A szülés velünk született tehetségünk.

Mitől beteg az albérletpiac?

A magyar albérletpiacon minden rossz meggyőződésünk be van árazva.

A játékom nélkül sehova

Komoly plüss gyűjteménnyel rendelkezik.

Forrás: --

Romkocsma-szerelem

Egy romantikus este a bárpultnál.

Bevadul a cuki mackó

Nem követi a közösségi média-trendeket.

Terepjáró kerekesszék

Nem csak mozgássérültek használhatják.