Forrás: Facebook

A kispesti szocialista vállalkozó, 
aki a korrupciós botrány mögött áll

Ismerje meg a milliárdost, aki nélkül a szocialisták nem dicsekedhettek volna azzal, hogy évi százmilliót raknak el.

Gyerekközpontú és hazafias szemléletű a megújult Nemzeti Alaptanterv

Szakmai konszenzus alapján, hosszas társadalmi, szakmai egyeztetést követően készült el, közölte Kásler Miklós.

Soros György beszivárgott az Emberi Jogok Európai Bíróságába

A Les valeurs actuelles francia konzervatív lap tényfeltáró összeállítást közölt a strasbourgi bíróság fölötti Soros-befolyásról.

Forrás: MTI/EPA/ANSA/Filippo Venezia

Veronai buszbaleset: 
már az ítéletet várják az áldozatok hozzátartozói

Folytatódik a veronai bíróságon a 17 halálos áldozatot követelő busztragédia pere.

Kegyetlen gyilkosok, csonkítók, lincselők is jól jártak a börtönbiznisszel

Az egyik olaszliszkai gyilkos azért kapott milliókat, mert keveset szellőztettek a börtönben. A skálás gyilkos pedig annak ellenére kapott kártérítést, hogy korábban wellnesshez hasonlította a börtönkörülményeket.

Közzétették a Nemzeti Konzultáció harmadik kérdéskörét

Nacsa Lőrinc a feltételes szabadságra bocsátás feltételeiről beszélt.

Forrás: Budapesti Tavaszi Fesztivál

Egy legenda lép fel 
szombaton A Dalban

A Duna TV műsora még izgalmasabb lesz, ugyanis kezdődnek az elődöntők.

Speciális hordozókkal képesek a sejten belülre juttatni a hatóanyagokat

A szegedi egyetem kutatóinak rendkívüli eredménye után teljesen új út nyílhat meg a gyógyszerfejlesztésben

Soha ennyi közös építkezés nem zajlott egy időben Magyarország 
és Szlovákia között, mint most

Gázszállításról szóló megállapodást írt alá és az áramhálózatok összekötéséről is megállapodott Szijjártó Péter.

Forrás: Twitter/malaymail

Furcsa égi jelenség jelent meg Malajzia felett - videó

Hosszú másodpercekig látható volt a sci-fi filmbe illő jelenet.

Forrás: Police.hu

Migránsokat próbált Ausztriába csempészni egy magyar taxis

Három szír migránst akart elvinni az osztrák határhoz, az autópályán állították meg.

Forrás: Hannes Grobe / Wikipedia

Meghalt két német egy lavinabalesetben a Spitzbergákon

Hiába küldtek helikoptert és mentőkutyákat, már csak a holttesteket találták meg.

Fának ütközött egy autó Vésztőnél - mentőhelikopter érkezett a helyszínre

Egy embert a tűzoltók szabadítottak ki a kocsiból.

Forrás: Flickr/Billy Wilt

Egyetlen ábrán a világ 
10 legjövedelmezőbb légi útvonala

Eláruljuk, melyik az 1 milliárd dolláros légi út, és hogy mely utakon keresnek a légitársaságok a legtöbbet.

Fotó: Polyák Attila - Origo

40 perc alatt elfogytak a magyarok jegyei a bulgáriai Eb-pótselejtezőre

2500 belépőt vehettek a március 26-i meccsre.

Az Újpest szurkolói most már tényleg elzavarnák a klub belga tulajdonosát

Roderick Duchatelet 2011-ben érkezett, és a hetvenes évek aranykorát vizionálta a Megyeri úton. Mindebből semmi sem lett.

Forrás: AFP/Lluis Gene

Vettel: A Mercedes kormánya olyan, mint flip-flop papucsban futni

A világbajnok szkeptikus a címvédő trükkös újításával kapcsolatban.

A Real Madrid elengedheti csapatkapitányát

Sergio Ramos szeretne a fővárosiaktól visszavonulni.

Ennyit keresett eddig Balázs Attila bravúros riói teniszezésével

A negyeddöntőben tovább növelheti eddigi pénzdíját.

Megállítottak a rendőrök egy román furgont, égnek állt a hajuk a látványtól

Olyat láttak a csongrádi rendőrök, amit még soha.

Ahhoz volt eszük, hogy átmenjenek a piroson, így bántak el velük a rendőrök

Nem állnak le a magyar rendőrök, sorra büntetik a pofátlan autósokat.

Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Novák Katalin rangos
 lengyel kitüntetést kapott

Az államtitkárt többek között a lengyel-magyar kapcsolatok erősítéséért tüntették ki.

Gyurcsány Ferenc ellen vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményeznek

1,1 milliárd forint útja homályban marad az egykori miniszterelnök vagyonában.

Egy nyolctagú család fele meghalt egy autóbalesetben Disney Worldnél

A hatóságok szerint a sofőrön kívül mindenki be volt kötve.

A várakozások felett teljesített tavaly a Mol

A magyar olajtársaság tavalyi eredménye meghaladta a megemelt célkitűzést.

Több mint 70 migráns próbált bejutni az országba csütörtökön

Idegenrendészeti eljárás indul ellenük.

Nem védi tovább az EU a Google brit felhasználóit

A brexitet követően az amerikai szabályok lesznek érvényesek a briteknél.

Magazin

Forrás: akedesign/Shutterstock

A kőóriások mezőnyében a New York-i Szabadság-szobor csak gyenge kezdő

A világ leghatalmasabb szobrai, melyek nemcsak szédítően magasak, de a történetük is roppant izgalmas.

szórakozás

Érkezett egy előzetes a Westworld folytatásához

Van benne Guns N' Roses és egy régi ismerős is.

Teljes az idei Strand Fesztivál programja

Világsztárokkal és 50 magyar előadóval lett teljes a lista.

A férfi, aki filmre vitte a szexuális forradalmat

És Isten megteremté a nőt, Veszedelmes viszonyok, Barbarella, Csinos lánykák sorban állva. 20 éve halt meg Roger Vadim.

KRIMI

Meghalt egy magyar teherautósofőr Ausztriában

A 23 éves férfin saját járműve hajtott át.

Holttestet kerülgettek a temesvári szupermarketben

A boltot nem zárták be, a vevők folytatták a vásárlást, miközben a halott férfi ott feküdt a polcok között.

Megszólalt a Róbert Károly körúton halálra gázolt asszony férje

Azt mondja, Krisztina előre megérezhette a tragédiát.

Forrás: Wikipédia

Hírhedt
arab bűnbanda tagjai loptak el egy milliárdot érő műkincset

Filmbeillő módon szerezték meg a hatalmas aranyérmét, megkapták érte a büntetést.

Tudomány, Tech

A lengyel gyerekek eszik a legtöbb cukrot Európában

A tíz éven aluliak napi 19 teáskanál cukrot fogyasztanak.

Jogosan stresszelnek a konzolgyártók az áron

A legtöbb gamernél elsődleges választási tényező lehet.

Forrás: AFP

Ez az élőlény 42 ezer évig aludt, most felébresztették

Úgy mozog és táplálkozik, mintha nem telt volna el több tízezer év.

Felszínre hoznák a Titanic egyik fontos eszközét

A Marconi-féle drótnélküli távíróval küldték a luxushajó SOS-üzeneteit.

Nem a szülők génjein múlik, milyen nemű lesz a gyerek

Évszázados elméletet cáfoltak meg ausztrál kutatók.

Döbbenetes mértékű az illegális vadkereskedelem Délkelet-Ázsiában

200 tonna afrikai elefántagyarat és egymillió tobzoskát foglaltak le a hatóságok.

Gasztro, utazás, autó

10 édes úti cél a csokoládé szerelmeseinek

Ha rajongója a kakaónak és a csokoládénak, érdemes fontolóra vennie egy csokiutazást.

Ettől az öt zöldségtől lesz igazán tápláló a turmixunk

A turmixkészítés a legegyszerűbb módja, hogy rengeteg tápanyagot vigyünk a szervezetünkbe.

Forrás: Renault

A Dacia piacra dobja 
Európa legolcsóbb villanyautóját

Verhetetlen árú autó bemutatására készül a márka.

Forrás: SHUTTERSTOCK

10 kreatív
megoldás fazekak és serpenyők helytakarékos tárolására

Néha a legegyszerűbb megoldások a legjobbak, ha a konyha rendezettségéről van szó.

Betiltják a dízelbuszokat Magyarországon, itt a lista, 
hol lesz változás

Meglepően sok helyen kell felkészülni a komoly változásra.