Forrás: Ruschel Zoltán

Zseniális trükköket vet be 
az új kecskeméti Mercedes

Bitang jól néz ki, gyors, és elképesztő kütyüket kapott az új CLA. Akad azonban egy-két árnyoldala is.

Forrás: Eöri Szabó Zsolt/Eori Szabo Zsolt

Vastaps a Ványa bácsinak
 - húsvét előtti ünnepi előadás

A moszkvai Vahtangov színház a lélek létezésének sajátos bizonyítását adta: vagy van lélek, vagy nincs, de ha fáj, akkor van.

A szovjet őrök szerint kevés volt 
a halott a magyar foglyok vonatán

Soha nem akarták hazaengedni a Gulágról, 4364 napot volt fogságban Koós Ottó, a legidősebb ludovikás.

Forrás: MTI/EPA/Sztepan Franko

Porosenko 
elismerte vereségét, Zelenszkij mindenkinek köszönetet mondott

Ígérem, hogy sohasem hagyok cserben senkit sem - mondta a megválasztott elnök.

Lesodródott az útról, szörnyethalt a sofőr Kajdacsnál

A baleset Nagydorog és Kajdacs között történt.

Megszaporodtak a leszámolások a mexikói drogkartellek között

Tavaly több mint 33 ezer ember lett a drogbandák áldozata.

Forrás: Police.hu

Sorsára hagyta újszülött gyerekét

Még aznap elfogták a kegyetlen anyát.

Megöltek egy férfit Pesterzsébeten szombaton este

A Pázsitos sétányon verekedtek össze.

Forrás: Bini the bunny Facebook

Bemutatjuk 
a világ legügyesebb nyusziját

A hétéves Bini a képzőművészet mellett a kosárlabdában is otthon érzi magát.

Ördög Nóra és a TV2 is reagált 
a terrortámadásra

A terrorcselekmények előtt távozott a szigetről a TV2 stábja.

A kiesőjelölt Hannoverrel sem bírt Dárdai Pál csapata

De legalább pontot szerzett öt vesztes meccs után a Hertha.

Forrás: AFP/Oli Scarff

Döbbenetes kiütés: 
Everton-Manchester United 4-0

Az Evertonnal nem tudott mit kezdeni Solskjaer csapata. Veszélyben a BL-indulás.

Puskás Ferenc rekordját döntötte meg Benzema Madridban

A Real 3-0-ra verte a Bilbaót a spanyol bajnokságban.

Forrás: Instagram//passengershaming

Sokakat felháborított, 
amit ez az utas tett a repülőn 

Két utaskísérő sem állította le.

Műhelytitkok a Mercedesről 
és a vázról egy F1-es mérnöktől - Videó

Az Egyforma vlogban egy baleset következményei és az F1-es trükkök kerülnek terítékre.

Egyszer csak 
szembejött a sodródó kamion, ilyen megúszást ritkán látni

Elég egy defekt, és bárkit meglegyinthet a halál szele.

Újabb támadás ért egy katonai tábort Maliban

A támadásban tizenegy katona meghalt, és sokan megsebesültek.

Észak-macedóniai elnökválasztás: lesz második forduló

Egyik jelölt sem tudta megszerezni a voksok több mint felét.

Új vezetőt neveztek ki
az iráni Forradalmi Gárda élére

A gárda ellenőrzése alá tartozik az ország ballisztikusrakéta-programja.

Magazin

szórakozás

Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Sóki Tamás

Ekkora tojást 
még nem látott

A pécsi Széchenyi téren többen viszont élőben is látták.

Forrás: Mindmegette

Albert kekszes süti: 
a 90-es évek kedvence

Alig néhány hozzávaló szükséges, és még csak sütni sem kell. Videó!

A húsvéti tojás Krisztus feltámadásának szimbóluma

A húsvéti szokások a termékenység és a feltámadás szimbólumait hordozzák

A McLaren akár Alonso nélkül is beszállna az IndyCarba

Zak Brown számára csak az a kérdés, hogy mikor csatlakoznak a híres amerikai szériához.

KRIMI

Forrás: Origo

Óriási baleset Kiskunmajsán, 
egy gyerek is megsérült

Három autó ütközött össze, négy embert vittek kórházba.

Meghalt egy kétéves kisfiú Taktaharkányban

Beleesett a szennyvíztartályba, és megfulladt.

Kigyulladt egy családi ház Nagykátán - egy embert újra kellett éleszteni

Miskolcon pedig egy társasház erkélye gyulladt ki szombat hajnalban.

Megölte a feleségét, majd öngyilkos lett egy forráskúti férfi

Nagyszombat délelőttjén történt a tragédia.

Átverte a fiatal nő az idős 
embert, milliókat kapott tőle

A 24 éves Jennifer összevissza hazudozott hónapokon keresztül.

Forrás: MTI/Lakatos Péter

Halálos légi baleset Máriahalomnál

A pilóta a helyszínen meghalt.

Pénz

Forrás: AFP/Shaun Curry

Mennyit keresett tavaly 
a Harry Potter írónője?

Egyelőre csak becsülni lehet J.K. Rowling vagyonát.

Páncélvillamosok járnak majd Izraelben, az új tel-avivi vonalon

Kína szállítja a robbanásbiztosra épített tömegközlekedési járműveket.

Mire költünk és hova megyünk húsvétkor?

Sok megy el idén is a hagyományos húsvéti finomságokra, azonban megugrott a csokoládétermékek vásárlása is.

Forrás: MTI/Pénzjegynyomda

Lehet, hogy 
belföldön elfelejthetjük majd
a kártya alakú jogosítványt

A kormány bővítene az e-személyi funkcióin.

Rekordokat hozott a rövidebb hét 
a pénz világában

Az ünnep előtt is számos fontos fejlemény történt a gazdaságban, ezeket foglaltuk össze.

Használtautó-automatából gazdagodott meg apa és fia

Ma már tőzsdén a cégük, dollármilliárdokat kerestek az ötlettel.

Forrás: AFP/Yuri Cortez

Ezek a világ legrosszabbul 
teljesítő gazdaságai

Venezuela listavezető helyén nem lehet csodálkozni, de akadnak meglepetések.

Pénz a lelke

A reneszánsz zseni lehetett minden idők leggazdagabb művésze

Irdatlan vagyont halmozott fel. Nem vetette meg a földi javakat.

Struccokkal és rágcsálókkal oldaná meg élelmezési gondjait Kuba

Az élő szocializmus országában elképesztő ötletek mentén látnák el 
a lakosságot.

Tévé

Forrás: Netflix

Egy eltűnt doktornőt 
kerestünk a dzsungelben 
Bear Grylls társaságában

Egy új, interaktív sorozatban a néző döntheti el, merre menjen, mihez kezdjen a túlélőművész.

Számolatlanul fizette reggelire 
a konyakokat a kis Kabos

Mivel idegesítette fel Szersén Gyula a gyártásvezetőt, és mire ment Kútvölgyi Erzsébet egy japán férfival?

Forrás: Instagram - Origo - MTI

Magyar sztárok, 
akiket igencsak megviselt a válás

Sok a viharos szakítás, de a békés különválást sem mindig könnyű feldolgozni. Pár példa a hazai celebvilágból.

Színház, mozi, zene

Fantasztikus amerikai díjeső: újabb öt elismerést kapott az Örök tél

Öt díjat kapott a kaliforniai Tiburon Nemzetközi Filmfesztiválon az Örök tél, köztük a legjobb film elismerését.

A 85 éves Bodrogi Gyula meghatódva könnyezett 
a születésnapi gálán - videó

Igazi nagy színész, aki tele van állandó izzással - mondta Bodrogi Gyuláról Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója.

Sajnálom, hogy nem tudok már nagy sétákat tenni

Andorai Péter, a nemzet színésze mesél disszidálásról, magyarságról, gyerekkoráról - és arról, hogy hogy van most.

Hugh Grant, Bujtor István és Leonardo DiCaprio a hétvégi filmes kínálatban

Jó idő lesz, de ha tévé elé ülne, akkor lesz miből választani.

Forrás: MTI/Jászai Csaba

Családi programok 
a Várkert Bazárban húsvétkor

Állatsimogató, pónilovaglás, kézműves programok mellett koncertek és gasztroshow is lesz.

Gubás Gabi kilenc darabban 
játszik, de új lemezre is volt ideje

Kiderül róla az is, hogy mi köze van Kubához, és hogy szereti a szójátékokat.

Tudomány, Tech

Forrás: Wikimedia Commons

Egy rablógyilkost 
engedett el Pilátus Jézus helyett

A hagyomány szerint megtért a Nagytanács nyomására Jézus helyett elengedett lator.

Vége lehet a Demonoid torrentoldalnak

Még tavaly augusztusban meghalhatott az alapítója.

Összemegy az 5G-s Huawei Mate 20 X akkumulátora

Jelentős mértékben kisebb akkumulátort kaphat az 5G-s Mate 20 X, mint a normál modell.

Forrás: http://www.pravdareport.com/society/138432-women_russian_air_force/

Éjszakai boszorkányoktól 
rettegtek a nácik

A szovjet női pilóta ezred éjjel bombázta a nácikat.

A Pilisi Parkerdő fajmegőrző programja folytatódik

Folytatódik a veszélyeztetett növényfajok fennmaradását segítő program.

Számítógépeket tömegmészárolt 
egy volt hallgató

Bő 16 millió forint kárt okozott a főiskolának, akár 10 évre is börtönbe kerülhet.

Hőkamerás drónt hozott 
a Parrot

Bemutatkozott az ANAFI.

A Notre-Dame sok ezer méhe csodával határos módon túlélte a tűzvészt

Körülbelül 180 ezer egyed élt a székesegyházban.

Gasztro, utazás, autó

Forrás: Mindmegette

Elronthatatlan és finom: almás-diós kevert süti, villámgyorsan

Ezzel a süteménnyel garantált a siker, ráadásul muffinként is elkészíthető.

Galéria

Megnyílt a Zalakarosi Fürdő felújított gyógykertje

Nézze meg galériánkat róla!

Ezek a fogyókúrával kapcsolatos legnagyobb tévhitek

Táplálkozási tanácsadóval beszélgettünk, így érdemes fogyni.

Forrás: Carscoops/Aston Martin

Nézze meg James Bond 
elektromos Aston Martinját!

Ugyan limitált darabszámban, de sorozatgyártásba is kerül majd. Fotógaléria.

Forrás: TNT

Hét sorozat, amelyeket könnyen végignézhet a hosszú hétvégén

A Fekete Dália-gyilkosságról és a mennyország működéséről is többet megtudhat pár óra alatt.

A rendőrök és a mentősök is videóval készültek húsvétra

A téma a túlzásba vitt alkoholfogyasztás.

Hevesen támadták Csisztu Zsuzsát 
a véleménye miatt, itt a válasz

Arról beszélt, hogy miképpen érdemes hatást gyakorolni több százezer emberre.

Nagymamáink házi krémese igazi hájas tésztával

Borbás Marcsi elődeink receptjét készíti

Minik régen és most

Lássuk, hogyan fest a jelenlegi Mini generáció mellett 70-es évekbeli elődje.

Húsvét Anyavilág-módra

Miért jobb a csokitojás, mint a pia?

A sonka főzőleve igazi kincs

Hátha valamelyik tippet nem ismered.

Az újrakezdés nyomora

A futás keménydrog,  durva elvonással.

Növények nőnek a testben

Hol a borsó, hol a bimbó, hol a gyökér?

Mi köze van a titkokkal teli
Húsvét-szigetnek az áldott húsvéthoz?

A minden emberi logikával szembemenő szobrainál kevés misztikusabb látvány  van.

Alonso nem marad a WEC-ben

2020-ban új kihívásokat keres.

Lakberendezési bakik

Ahol az ízlés megbicsaklik.

A krimiíró nyaralásaiból gyilkos történetek születettek

Az agyafúrt  vénkisasszony és egy piperkőc belga nyomában.

A bringás meg a sorompó

Rosszul kezdődik ez a nap.

Forrás: --

Hová tűnt ez a bajusz?

A 2019-es Forma 1-es szezon egyik legmegosztóbb újítása a múlté.

Nemcsak a tojástól lehet egészséges a húsvéti reggel

Sonka, kalács, némi torma és a zöldség.

Kristálygömb-táncoltató

Mintha lebegne a golyó a kezek között.

Pénzeső a blogversenyen

Futsz? Gyúrsz? Sportolsz? Írd meg!

Japánlátott macskák

2011 óta már 47 prefektúrát és több mint ezer helyet látogattak meg.