Fotó: Ruschel Zoltán

Az elektromos autó,
ami alig fogyaszt benzint

A Honda dízelmotor helyett valami egészen mást kínál a takarékosságra vágyóknak: szuperhibridet.

Orbán Viktor a Jobbiknak: Megértem, hogy csalódottak és idegesek

Az azonnali kérdések órájában kérdezték a kormányfőt.

Az adócsökkentés és a családok költségvetése lesz a 2020-as

Az Országgyűlésben napirend előtt már téma volt a közelgő önkormányzati választás is.

Karácsony Gergely már 
a programismertetőjén is Kálmán Olgát és a Momentumot szidja

"Az Olgáról nem sugárzik, hogy nagyon fel lenne készülve" - mondta óvatosan 
a saját kerületében megbukott polgármester.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Hableány-katasztrófa: 
újabb vizsgálat indult

Sem a Viking Sigyn, sem a Hableány esetében nem állapítottak meg műszaki hibát, a tragédiát emberi hiba okozta.

Az EU sikertelen lesz, ha nem hajt végre hajtűkanyart a migráció kapcsán

Szijjártó Péter szerint enélkül nem garantálható az EU biztonsága és versenyképessége.

Már nem zárja ki Gyurcsány szóvivője, hogy egyesül az MSZP és 
a DK

Gréczy Zsolt egy korábbi Gyurcsány-idézettel válaszolt, hogy el tudja-e képzelni, egyesül a két ellenzéki párt.

Folytatódik az ellenzéki háború, 
a kvízprofesszor is színre lépett

A szocialisták most éppen egy kutatással próbálnak harcolni a DK ellen, Gyurcsányéknak ez nagyon nem tetszik.

A svédeknél a ''kiskorú'' marokkói migránsok 90 százaléka valójában felnőtt

A bevándorlók aztán gyakran azonnal továbbállnak, ha a hatóságok 
az életkorukat akarják vizsgálni.

Forrás: Nemzeti Színház/Bea Kallos/Bea Kallos Beakallos@Gmail.Com

A POSZT-győztes 
Woyzeck Izraelben

A Nemzeti Színház és ifj. Vidnyánszky Attila díjnyertes előadása külföldi vendégjátékon.

Áldozatos apa és tettmagyar, 
avagy Erkel Ferencről

Ókovács Szilveszter írása az Origónak.

A világ legnépszerűbb élő zeneszerzője Budapesten koncertezik

Karl Jenkins 75. születésnapja alkalmából a Müpában lép fel.

Weöres Sándor Napokkal indít 
a Gyulai Várszínház

Egy éve indították az együttműködést 
a Nemzeti Színházzal.

Megérkezett Nanushka legújabb kollekciója

A GB & Partners 2016-os tőkebefektetését követően a legmeghatározóbb magyar divatcéggé nőtte ki magát a márka.

Szélsőségesen magyarellenes román tudósnak hálálkodott az MTA elnöke

Lovász László baráti találkozója a román tudományos akadémia elnökével, 
az egykori Securitate-besúgó Ioan-Aurel Poppal.

Kútba fulladt egy rendőr és a szomszédja

A magas ammóniatartalom miatt fulladhattak meg a kútban.

Öt év alatt 7500 milliárd forintnyi beruházás érkezhet Budapestre

A kormány célja, hogy Budapest igazi világváros legyen.

Agyonverte húgát, hajtóvadászatot indított a rendőrség - kép

A biatorbágyi férfi hétfőn ölte meg testvérét, elmenekült.

Lelőtte főnökét egy alkalmazott, majd magával is végzett

A lövöldözés hétfő reggel történt egy szlovákiai vállalat irodájában, miközben a cég főnöke értekezletet tartott.

Forrás: Shutterstock

Ezeket mindenképpen tudnia
kell a banki adategyeztetésről

Kevesebb mint két hét maradt az ügyfél-azonosításra.

Öt csapatra szűkült a Fradi 
BL-ellenfeleinek száma

Biztosan nehéz dolga lesz a magyar bajnoknak.

Nagy Ádámmal mindössze egyszer beszélt bolognai edzője

Szinisa Mihajlovics akkor is a horvátok elleni válogatott sikerhez gratulált.

Célegyenesben az előkészületek az 
I. Junior Torna Világbajnokság előtt

Június végén kezdődik Győrben 
a sporttörténelmi vb.

Madridi rekordigazolás lehet 
a portugál tiniből

A Benfica reménysége már Madridban van, hamarosan bejelenthetik 
a leigazolását.

A 2. kalapból várhatja az Eb-sorsolást a magyar kéziválogatott

Az is eldőlt, hogy vagy Ausztriában, vagy Svédországban lép majd pályára 
a csapat.

Helyszíni

A kardozó Márton Anna szenzációs vívással már érmes az Eb-n

A legjobb négy között van a magyar lány, a bronz tehát már biztos. Este jöhet 
az elődöntő az ukrán Harlan ellen.

Pogba klubrekordot jelentő összegért kerülhet a Realhoz

Zinédine Zidane nem titkolja, hogy mostantól honfitársa a madridiak első számú célpontja.

Francesco Totti elhagyja az AS Roma vezetését

A fővárosi klub legendája három évtized után fordíthat végleg hátat 
az egyesületnek.

60 kilót fogyott tíz hónap alatt Kunovics Katinka a Romanticból

Tíz hónap alatt sikerült, ez az első nyara soványan.

Forrás: BBC/EI Samay

Leláncolva merült 
a Gangeszba a szabadulóművész, többé nem látták

Csancsal Lahiri azt mondta, ha sikerül a mutatványa, az csoda lesz, ha nem, akkor tragédia.

A mercis kihajtott a kútra az M7-esről, példátlan pusztítás lett belőle

Olyan baleset történt a Balaton felé, amilyet ritkán látni.

82 ezer egészségügyi dolgozó bére emelkedik július 1-től

Az előre hozott emelést már a védőnők is megkapják.

Az Európai Tanácsnak kell hordania 
a nadrágot az unióban

Jelenleg komoly harc folyik a dominanciáért - mondta ifjabb Lomnici Zoltán.

A Fidesz kezdeményezi 
a migránskártyák megszüntetését 
az új EP-ben

Brüsszel tízezres nagyságrendben osztogatja a migránskártyákat, ennek véget kell vetni - mondta Hidvéghi Balázs.

Magazin

Forrás: Youtube

Hamar megmelegszik 
a vize a nagy melegben?

Ezzel a trükkel még tovább marad hideg.

Botrány: az utcán szexeltek fényes nappal az üdülővárosban - videó

Közel 200 ezer forintnyi bírságra számíthatnak.

Jobb halált akart volna 
a karakterének a Trónok harca színésznője

Cersei, vagyis Lena Headey kicsit csalódott volt.

Nemzetközi irodalmi fesztivált rendeznek ősszel Budapesten

Az első PesText fesztiválra körülbelül 100 külföldi szerzőt hívnak.

Ezek lettek az Országház borai

Nagy volt a verseny. A zsűri 203 tételt bírált.

KRIMI

Fotó: Polyák Attila - Origo

Nem tartóztatták le a teknőst brutálisan meggyilkoló nőt

Így akarta felhívni magára a figyelmet.

Szörnyethaltak a zsúfolt kisbusz utasai, amikor egy másik busszal ütköztek

A balesetben 24 ember meghalt. Még nem sikerült minden áldozatot azonosítani.

Beárazták, hogy mennyit ér 
egy szexuális zaklatás - Felháborító adatok

Miután a pedofilok tönkretettek egy-egy kisgyereket, mindössze pár ezer forintot kellett fizetniük.

Forrás: Origo

Elfogták a budapesti 
unokázós banda főnökét

Több idős embertől is milliókat csalhatott ki.

Színház, mozi, zene

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Könnyezve, édesanyja miatt jött vissza a kommunista Magyarországra

Révész Sándor felelősségtudatról, a színpad adta szabadságról és az alföldi tanya békéjéről is beszélt az Origónak.

Forrás: Nagy Márton - Budapest Park

A zene mentette meg
a fiatal sztár életét

A Sum 41 énekese kis híján ráment 
az alkoholproblémáira, de összekapta magát. Nemrég a Budapest Parkban buliztak.

Forrás: Celebmafia

Itt a nyár: a hollywoodi 
sztárok megmutatják az idei fürdőruhadivatot

A filmes világ fele már levetkőzött, és a legkülönfélébb fürdőruhákban élvezik a forró évszakot.

Óriási érdeklődés volt, hatalmas siker a Szabadságkoncert

A Hősök terén ingyenes koncerttel ünnepelt Magyarország, nagy tömeg gyűlt össze.

Oscar- és Arany Pálma-díjas kisfilmek is láthatók az idei CineFesten

Guy Nattiv idei Oscar-díjas filmje, a Skin Magyarországon elsőként a miskolci fesztiválon nézhető meg.

Tudomány, Tech

3D-ben hajlított kijelzőt 
kaphat a Samsung Galaxy S11?

Egy szabadalmi bejegyzés alapján nagyon érdekes lehet a Samsung egyik jövőbeli mobilja.

Több mint száz gyerek halt meg agyvelőgyulladásban Kelet-Indiában

Vagy alultápláltság, vagy romlott gyümölcs indította el a járványt.

Búcsúzik a Xiaomi nemzetközi bétaprogramja

Állítólag nem kapott elég visszajelzést 
a tesztelőktől a cég.

Gasztro, utazás, autó

Kétszáz pezsgőt kóstolhat egyetlen helyen

A gyümölcsös, könnyed tankpezsgőktől 
a tradicionális eljárással készült, érlelt, évjáratos pezsgőkig.

Új képet osztott meg fiukról 
a hercegi pár apák napja alkalmából

Harry herceg és felesége a hathetes Archie-t mutatta meg a világnak.

Forrás: Anadolu Agency/2019 Anadolu Agency/Cihan Demirci
galéria

A törökök is elsüllyesztettek 
egy repülőt a tengerbe - képek

Turistalátványosság lesz belőle.

Súlyos rohamot is okozhatnak 
a villódzó fényeket használó bulik

Azokat is fenyegetheti a veszély, akiknek még sohasem volt ilyen problémájuk.

Forrás: reviewjournal.com

Borzasztó dolgot felejtettek 
műtét után a páciensben

2015-ben derült fény a fatális hibára, 
a férfi most perelni készül a hanyag orvosokat.

A legfinomabb tészta

Pestós pasta vegán parmezán recepttel.

Mit tudsz a sztárapukákról?

Hány gyereke van George Clooney-nak?

Jól ismered az illóolajokat?

Melyik mire jó? Teszteld a tudásodat!

Harry Potter: a varázslat sem állítja meg az időt

A filmsorozat színészei egykor és ma.

A Frankfurti Autószalon sztárja a La Voiture Noire

A Bugatti hiperkülönleges sportkocsija.

Kerékpáros mobiltartók

A mobiltartó kiválasztásakor ne a spórolás legyen a legfontosabb.

Hóekével jön az enyhülés

29 év elteltével is gyártásban maradt.

Tényleg rémálom gyerekkel vásárolni?

Sokan vannak olyanok, akik inkább gyerekmentes bevésárlónapokat szerveznek.

Sztárapák híres gyermekei - TESZT

Tizenkét legendás hollywoodi színész, sztárapa, és szintén híres gyermeke.

Forrás: Origo

Lássuk, melyik ébreszt jobban!

Mit mond a tudomány, melyik élvezeti szer élénkítőbb? A tea vagy a kávé?

Airbus búvároknak

Ezúttal törökök süllyesztettek a mélybe repülőt mesterséges zátonynak.

Fiat Ritmo - robotok építették

A Centro Stile Fiat komplexumban tervezték, atyja Sergio Sartorelli volt.