Forrás: Origo - Instagram

Ezért hízik meg sok magyar sztár

Cserpes Laura a felszedett kilók miatt vonult vissza, Galambos Lajos a stressztől hízott, mások is meséltek hízásukról.

Forrás: MTI/AP/Thibault Camus

Behódolás: egyesek már minaretet építenének a Notre-Dame tetejére

Nem mindenki ért egyet azzal, hogy eredeti állapotába kellene visszaállítani a kereszténység egyik csodálatos jelképét.

Orbán Viktor: Magyarország erősíteni akarja kapcsolatait a keleti országokkal

Megváltozott Kelet és Nyugat egyensúlyának helyzete - mondta 
a kormányfő Kazahsztánban.

Kunhalmi Ágnes képtelen volt helyesen megírni egy kétsoros bejegyzést

A szocialista politikus be van oltva 
a helyesírás ellen.

Meghosszabbították 
Hasszán F. letartóztatását

A gyanú szerint mintegy 20 ember lefejezésében vett részt a szír terrorista.

Folytatódik az ellenzéki káosz Budapesten: önállóan indulnak 
a Liberálisok

A párt nem hajlandó összefogni 
az antiszemita Jobbikkal, inkább elindulnak a választáson.

Márki-Zay Péter Juhász Péter módjára kéregetni kezdett a vesztes perei után

A helyi kórházról és egy vállalkozóról is hazugságokat mondott.

Márki-Zay Péternek három papírja is van arról, hogy hazudik

Három perben marasztalta el jogerősen a bíróság a valótlan kijelentései miatt 
a hódmezővásárhelyi polgármestert.

Az MSZP elnöke még mindig közös listáról álmodozik, pedig ez már lehetetlen

Tóth Bertalan pártelnök pártja teljes reményvesztettségéről tett tanúbizonyságot egy interjúban.

A németek háromnegyede nem tudja, ki az a Manfred Weber

Nem csak az Európai Néppárt csúcsjelöltje ismeretlen a német polgárok előtt.

Forrás: Origo

Az 55 éves 
Odin Színház újra Budapesten

Szerdától szombatig a Nemzeti Színház vendége a világ egyik legfontosabb színháza, amelyet Eugenio Barba alapított.

A magyar filmek színe-java látható 
a Magyar Filmhéten

Erős kínálattal jelentkezik az 5. Magyar Filmhét.

Kitüntették Novák Katalint Varsóban

Kiemelt figyelemmel követik a magyar családpolitikát - mondta a lengyel családügyi miniszter.

Húszezer fős migránskaraván közeledik az amerikai határhoz

Az amerikai elnök kilátásba helyezte, hogy kivezényli a katonaságot.

Az Európai Bizottság képviselője kiállt az atomenergia mellett

Európa-szerte jelentős atomerőművi részarányra van szükség.

Forrás: Origo olvasó

Busszal ütközött a csömöri HÉV

Három ember megsérült.

Nyomoz a rendőrség a mozsgói otthonban történt bántalmazás ügyében

Az eljárást könnyű testi sértés elkövetésének gyanúja miatt rendelték el kedden.

Cserbenhagyó BMW-st keres 
a rendőrség

Tömegkarambolt okozott az Üllői úton, majd továbbállt.

Egyre kevesebb a dizájnerdrog Magyarországon

Pedig évente bővül a lista, gyakran 
a dílerek sem tudják, hogy mit állítanak elő.

Forrás: Polyak Attila

A halál közelsége változtat meg 
egy fiatal nőt az új magyar filmben

A legjobb dolgokon bőgni kell című dráma-vígjáték forgatásán jártunk.

Dimenziókaput nyit a 8 éves Budapest Park

Új helyszínekkel, új bulikkal, világsztárokkal és magyar előadókkal készülnek az idei szezonra.

Alzheimer-kórral küzd a négyszeres Emmy-díjas tévés

Új filmjét már betegen készítette.

Családalapítást tervez 
az Exatlon Hungary győztese

Nagyon elfoglalt, lassítani készül 
a tempón.

Telt ház lesz a Ferencváros-Újpest focirangadón

Minden jegy elkelt, pedig még másfél hét van a találkozóig.

A Real Madridba igazol a Bundesliga sztárcsatára

Tízszer annyiért adhatják el, mint amennyiért megvásárolták.

Hihetetlen, de a házimunka fiatalon tartja az agyat

Mit szólna egy gyors felmosáshoz?

Forrás: Instagram/LilianaSzilagyi
fotó

Fenekével provokálja a virtuális világot a gyönyörű magyar úszónő

Szilágyi Liliánának elege van a hamis tökéletességből.

Hihetetlen akciót jelentett be 
a Skoda, ez lehet az új magyar népautó

Ezen minden érintettnek érdemes elgondolkodnia.

Gyurcsányné segít: időt nyer 
a 6 milliárdos csalással vádolt Czeglédy Csaba

A másfél évig börtönben lévő és bírósági tárgyalás előtt álló MSZP-DK-s ügyvéd rajta van Gyurcsányék EP-listáján.

Franciaországban tudatosan, intézményesítve járatják le a nemzettudatot

A francia diákokat már nem tanítják hazaszeretetre - írja új könyvében Barbara Lefebvre francia egyetemi tanár.

A jászberényi Jobbik a korábban őket nácinak nevező Vadai Ágnest hívta meg vendégnek

A politikai árulás új értelmet nyert: mind a Jobbik, mind a DK a teljes önfeladás útjára lépett.

Magazin

szórakozás

Forrás: HBO

A nap 
sorozatképe: Arya szex után

Látta az anyja, az apja és hat testvére is!

Kutatóállomást építene Kína a Hold déli sarkvidékén

Ha minden a terveknek megfelelően alakul, emberek fedeznék fel égi kísérőnket.

Így nevelje a gyerekét!

Gyereknevelés: Legyen az a szabály, hogy nincs annyi szabály!

Horkol a társa? Ezek ez okai!

Szerencsére van rá megoldás.

Sport

Forrás: AFP/Anthony Devlin
Szpíker korner

Rossz edző Pep Guardiola, 
mert a BL-ben nem jut el sehova?

Már megint nem sikerült a győzelem 
a Manchester Citynek. Szpíker Korner Gundel Takács Gáborral.

Szokatlan helyszínen rendezhetik jövőre a Spanyol Szuperkupát

Az RFEF a jövő héten hozza meg végleges döntését.

Az ellenfél kapitányának lefejezése a csapat továbbjutásába került - videó

Hihetetlen dráma után esett ki az NHL tavalyi döntőse.

Tisztázták a Neymart a Barcához csábító korábbi klubelnököt

Sandro Rosellt pénzmosással és adócsalással vádolták.

Először lehet két magyar csapat 
a férfi kézilabda-BL négyes döntőjében

A Veszprém szerdán, a Szeged csütörtökön, idegenben teheti meg az első lépést a nagy álom felé.

Színház, mozi, zene

Forrás: Eöri Szabó Zsolt/Eori Szabo Zsolt

Költészet és hihetetlen siker 
a Nemzeti Színház fesztiválján

A szerb Nemzeti és a világhírű rendező, Rimas Tuminas is Csehovot hozott Pestre. Nagyszerű Ivanov, tökéletes Ványa bácsi.

Nem Tolkien családja áll az érkező életrajzi film mögött

A Tolkien-hagyaték kezelői elzárkóznak az íróról szóló új életrajzi filmtől.

Dwayne Johnson az egész családot csatába viszi Hobbs szerepében - videó

Szinkronos trailer érkezett a Halálos iramban: Hobbs & Shaw című filmhez.

Gasztro, utazás, autó

Forrás: Origo

Egy ország, amely van is, meg nincs is

A kaszinókba nem engedik be a helyieket, a templomot bárrá alakították, 
a vadszamarakat pedig macskakonzervvel etetik.

A mediterrán étrend a túlevés ellen is hatásos lehet

Kísérleti úton sikerült bebizonyítani 
a mediterrán diéta jótékonyságát.

Utálja a salátát? Egye így, és biztosan megszereti

Ezzel a trükkel könnyű ehető, sőt finom salátát készíteni.

A Rákócziak kedvelt vára

A határmenti vár sorsát a Habsburgok elleni harcok pecsételték meg.

Vintage és modern - házfelújítás francia módra

Régi és modern harmonikus elegye.

Tuti, hogy nem szülök
a kerületi kórházban!

Annyira taszító a hely, hogy késztetést éreztem, hogy összeszorítsam a lábaim.

Nem tetszik a verda a rinónak

És ennek tanújelét is adja.

Nyár, pálmafák, Porsche

Utcára került az új 911-es kabrió.

Idén is versenyez a tragikus sorsú brit pilóta, Billy Monger

2017 nyarán egy F4-es baleset után mindkét lábát amputálni kellett.

Balatoni ponty vacsorára

Tespsiben sütve, szálkák nélkül.

Eltűnő csodák, süllyedő városok - unokáink már nem fogják látni?

Komoly veszélyben van a Csendes-óceán királynője, és a Taj Mahalre is ez a sors vár.

Csodával határos módon, 
de túlélte a sofőr

A két kamion közé gyűrödött az autó.

Tervezett akció volt 
a Notre-Dame leégése?

Jézus Krisztus jelent meg a lángok közt.

Forrás: --

A modern CV titkai

Néhány a ma legdivatosabb önéletrajz stílusok és önéletrajzi elemek közül.

Pénzeső a blogversenyen

Futsz? Gyúrsz? Sportolsz? Írd meg!

Fegyvertelen de életveszélyes

Büntetni kellene az idióta barmokat.

Az anyák túl elfoglaltak 
a rákszűréshez

Pedig erre kellene időt szakitaniuk.

Forrás: --

Edzés és anyaság?

Beszóltak a fitneszvilágbajnoknak.

Csicsókás bolognai au gratin

Finomság csőben sütve.

Nemzeti hitelezés

Annak érheti meg eladósodni, akinek egyébként komoly tartalékai vannak.

Egy csészével a Földért

Mondj nemet a papírpoharas kávéra!