Forrás: AFP/Stf

Hazájából kitaszították, majd különleges módon ért fel a csúcsra

Ivan Lendl mindent megnyert, amit teniszezőként megnyerhetett, Wimbledont kivéve.

A konzervatívok győztek a horvát választásokon

Azonnal megkezdődnek a koalíciós tárgyalások.

Több mint 250 migránst tartóztattak fel a hétvégén

Embercsempészés miatt hat ember ellen indítottak eljárást.

Sugárhajtású repülő szállította 
a több mázsányi drogot

1,5 milliárd forintot ér a megtalált kokain.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A fertőzött emberek 
a tranzitútvonalon keresztül sem jöhetnek be az országba

Csak a kijelölt útvonalon, a kijelölt helyen állhatnak meg az autósok - erről is beszélt Gál Kristóf alezredes, az ORFK szóvivője az Origónak.

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az új költségvetés a családokat 
és a gazdaságot védi, a baloldal 
ezt sem szavazta meg

Tovább nő a gazdaság, csökken az államadósság, és több pénz jut jövőre az egészségügyre, az oktatásra és a biztonságra is.

Idén a hazai nyaralás a biztonságos

Horvátországban romlott a koronavírus-helyzet, és a határátlépés is lassú - ezért is érdemes például a Balatont választani.

Riasztást kapott a honvédség légi kutató-mentő szolgálata

Egy 20 méter magas fa tetején akadt fenn egy siklóernyős.

Óriási razziát tartott a rendőrség Siófokon - videó

Közel száz rendőr ellenőrizte a Petőfi sétányt és annak környékét.

Forrás: AFP/Saul Loeb

Donald Trump a héten újabb választási nagygyűlésre készül

New Hampshire államban várják az elnököt.

Forrás: AFP/Arne Dedert, Pascal Guyot

Minden hazugság 
a szélsőbaloldali zöldek körül

A világhírű francia esszéíró elmondja, miként beszélnek összevissza 
a természetről, a médiumok hogy hízelegnek nekik, és mi a valódi arcuk.

Forrás: MTI/AP/Minnesota Public Radio/Evan Frost

Újabb szoborpusztítások Amerikában, mindent el akar söpörni a radikális baloldal, ami nem illeszkedik a világképébe

Erőszakkal, cenzúrával, történelemhamisítással próbálnak egyre nagyobb hatalmat szerezni az amerikai közéletben.

Soltész Miklós: A hit továbbadása megtartó erő

A Hit és kultúra elnevezésű látogatóközponttal Debrecen az Európát behálózó zarándokutak fontos állomása lesz.

A hivatalos végeredmény is a Szerb Haladó Párt elsöprő győzelmét erősítette meg

Szerbiában június 21-én parlamenti, vajdasági tartományi és önkormányzati választást tartottak.

Forrás: AFP/Handout

Komoly károkat 
okozott az iráni nukleáris létesítményben a csütörtöki tűz

Az iráni hatóságok később hozzák nyilvánosságra, hogy szerintük mi történt.

Dinamikusan nő a külföldi utalások száma

Tavaly az első negyedévben is volt egy 40%-os ugrás.

Forrás: AFP/Oli Scarff

Másfél milliárd fonttal 
segíti a brit kormány a kultúrát

Ez a legnagyobb finanszírozási csomag, amelyet a kormány a kulturális és a művészeti szférának juttatott.

Forrás: Origo

Így küzdenek 
háztartási gépeink az allergia ellen

A porszívó, a mosógép és a légkondícionáló is segíthet a harcban.

Forrás: NurPhoto via AFP/Image Press Agency/NurPhoto/Image Press Agency

A szexi fitneszsztárt egész sportcsapatok szeretnék barátnőnek - fotók

Már több mint tízmillió Instagram-követője van az ausztrál sztárnak.

Kilencven éve kezdődött, 
és még 100 évig tart 
a világ leghosszabb kísérlete

A Guinness rekordok könyve szerint ez a világ jelenleg leghosszabb ideje tartó kísérlete.

Puskás-díjat érhet a győztes gól, amit a Depor csatára szerzett - videó

Nemcsak az ollózás, de az akció is gyönyörű.

Forrás: AFP/Joe Klamar

Bottas nyert, Leclerc óriásit mentett az F1-es idénynyitón

Rendkívüli izgalmakat hozott az idei szezon első versenye, az Osztrák Nagydíj.

40 méterről kapott góllal veszített 
a Manchester City - videó

Pep Guardiola csapata továbbra is őrzi 
a második helyet.

Forrás: AFP/Jose Jordan

Fontos rangadót nyert a Barcelona, Suárez utolérte Kubalát

Griezmann csodagólt lőtt, a jó formában lévő Villarreal váratlan pofont kapott a katalánoktól.

Szoboszlait választották a szezon legjobb játékosának

A magyar középpályás akárcsak egész évben, az utolsó fordulóban is remekelt.

Megölte a gondozóját egy tigris Svájcban

Az 55 éves nőt szombaton délután egy látogató szeme láttára támadta meg a tigris.

Tíz nap alatt 147 embert csapott agyon a villám

Három hónap alatt több mint 400-an haltak meg így Indiában.

Forrás: Shutterstock

Mi vár az aranyra idén?

Új csúcsokat dönthet a nemesfém.

Miért éppen Jean Castex 
lett az új francia miniszterelnök?

A radikális baloldali zavargások idején a baloldalhoz közeli Macron elnök egy jobbközép, kevéssé ismert, kisvárosi polgármestert választott. Kérdések és válaszok.

Strandolók buktattak le egy tolvajt Balatonlellén

Egy üresen hagyott sátorból lopott pénzt.

Netanjahu: Veszélyhelyzet van Izraelben

Izraelben jelenleg 11 189 fertőzött van, ami már meghaladja a járvány első hullámának csúcsát.

A maszkviselési szabályok enyhítését tervezik több német tartományban

A kereskedők türelmetlensége miatt van erre szükség.

Magazin

szórakozás

Forrás: Origo

Az informatikus táborok ma 
már zseniképző élménytáborok

Robotika, drónozás és programozás, bemutatunk párat.

Forrás: Origo

Magyar sztárok, 
akik terhesen mondták ki az igent

Kollányi Zsuzsi a hetedik hónapban ment férjhez, de kismama volt az esküvőjén Tóth Gabi és Kulcsár Edina is.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Filmbemutatóval készültek 
a VOLT Fesztivál szervezői - galéria

A filmet szombat este Sopronban és Budapesten szabadtéren vetítették, vasárnap este a Petőfi TV is bemutatja.

Sorozat lesz az egyik legnépszerűbb videojátékból

Nukleáris háború után játszódik.

sport

Minden adott volt az Inter sikeréhez, óriási blama lett a vége - videó

Pontszámban beérhették volna a Laziót, de az emberelőny és az egygólos fórnál megadott büntető sem volt elég.

Nehéz átigazolási időszak elé néz 
a Real Madrid

A bajnoki címért küzdő spanyol csapatból többen is távozhatnak a nyáron.

Félgőzzel nyert a bajnok Liverpool

Az Aston Villa sokáig jól tartotta magát az Anfielden, a hajrában azonban kiharcolta a győzelmet Jürgen Klopp csapata.

Gyakorlatilag kilátástalan helyzetben az Espanyol

A barcelonai együttes hazai pályán kapott ki, szinte biztos, hogy kiesik.

Forrás: AFP/Miguel Medina

Cristiano Ronaldo 
mindenkinek üzent 
a szabadrúgásgólja után - fotó

A portugál Európa-bajnok hosszú idő után volt ily módon eredményes.

Mandzukic fél év után elhagyja katari csapatát

A horvát támadó szerződést bontott a klubjával.

Guardiola bízik abban, hogy sikeres lesz a City fellebbezése

Az UEFA két évre kizárta 
a manchesteri focicsapatot 
a nemzetközi kupákból.

Két hét kihagyás vár 
az elütött Nairo Quintanára

A vétkes sofőr közös fotót szeretett volna készíteni vele a baleset előtt.

Pénz

Az EU-ban a tavalyinál kisebb lesz 
az idei búzatermelés

Az elemzők szerint idén 
131,3 millió tonna lágy búzát takarítanak be.

Tállai András: Csökkentek 
a vállalkozások adóterhei, módosították a katázás szabályait

Fontos adóügyi könnyítésekről döntött pénteken az Országgyűlés, ezeket foglalta össze a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Forrás: The Royal Family/Facebook

Megfejtették a brit 
koronát ékesítő gyémánt titkát

A drágakő egy olyan rejtélyes anyagot is tartalmaz, ami egyedülállóan értékessé teszi.

A legjobb diákoknak ad esélyt 
a Stipendium Peregrinum ösztöndíj

A cél olyan diákoknak segíteni, akik később a magyar közösség erősítéséért dolgoznak.

Forrás: Legoland

A legmerészebbek 
egyedi Lego-figurákba és különleges italokba fektetnek

A járvány idején egészen furcsa menedékeszközök lettek népszerűek.

Szijjártó Péter: Új program indul 
a magyar vállalatok támogatásáért

A gazdaság az emberek munkájától lesz erős, nem a kiszolgáltatottsághoz vezető nemzetközi hitelektől.

India leggazdagabb embere fölveszi a versenyt a Zoommal

Új indiai videokonferencia céget alapítottak, az Intel gyorsan be is száll a vállalatba.

Tudomány, Tech

Forrás: Origo

Kipróbáltuk a Nokia új, belépő szintű telefonját, és csalódtunk

Nem világos, mi is volt a célja a Nokia 2.3 megjelenésének. Teszt.

Ekkor jön PC-re a Horizon Zero Dawn

Rendszerigényt is kaptunk a megjelenési dátum mellé.

Korlátlan mobilnetet adnak 
a Telekom bővítőcsomagjai

Fix összegért rövid időre el lehet felejteni a gigabájtokat.

Ilyen lesz a következő Motorola Razr

Jobb kamerákat és 5G-támogatást is kap a Motorola következő összehajtható Razr mobilja.

Látott már gyapjúból készült, magasan zárt fürdőkosztümöt?

A fürdődivat történelmét mutatja be 
a hétvégén nyíló bikinimúzeum.

Gasztro, utazás, autó

Forrás: Toyota/Smarter Média

Három Toyota Supra áráért adták 
a világ legérdekesebb terepjáróját

Az összkerék-kormányzású Mega Cruiser ritka, mint a fehér holló, és nem csak egyszerűen egy japán Hummer.

A legfinomabb uborkasaláta az ebéd mellé

Vitalizál, erőt ad és csökkentheti a koleszterinszintet.

Ez az új fejlesztés nagyban növeli majd az autózás biztonságát

Külön eszközök nélkül ki tudja majd következtetni az autó, ha megsérült egy gumiabroncsa.

Hétvégente ismét élő történelem 
a szentendrei Skanzenben

Szombaton egy felföldi mezőváros mindennapi életébe lehet bepillantani.

Forrás: Youtube/ROAD SAFETY

Lelépett az utas, otthagyta a sérült sofőrt a drámai baleset után

Fékezés nélkül száguldott be egy autókereskedés udvarára a Cadillac.

Elképesztő sebességgel száguldott egy 600 lóerős BMW a 86-os úton

Majdnem kétszer annyival ment, mint amennyi a megengedett.

Megváltozhatnak az éttermi szokásaink a koronavírus-járvány hatására

A hazai éttermek a házhozszállítás mellett új szolgáltatásokkal is bővültek 
az elmúlt két hónapban.

Keresik az Év Fagylaltját

Bemutatjuk a döntősöket.

Halálfélelem és elviselhetetlen fájdalom, szülés a neved

A szülés velünk született tehetségünk. Az én orvosom azzal próbált nyugtatni, hogy egy patak partján, egyedül is le tudnám ezt vezényelni.

Kvíz: tájszavak, régies kifejezések

Tudod, melyik mit jelent? Szókirakóban is okozhatsz velük kellemetlen pillanatokat!

Ez a két kör tök szabályos

Miféle fekete mágia ez?

A leglazább siklóernyős

A török srác a fél nappalit elvitte repülni.

Ha Isten kinyilatkoztat, akkor miért rejtőzködik?

Miért nem jön oda mindenkihez, és magyaráz meg mindent érthetően?

Az összefogás ereje

Egy baleset után szakadékba zuhant autót húztak ki az emberek közösen.

Mitől beteg az albérletpiac?

A magyar albérletpiacon minden rossz meggyőződésünk be van árazva.

A játékom nélkül sehova

Komoly plüss gyűjteménnyel rendelkezik.

Forrás: --

Romkocsma-szerelem

Egy romantikus este a bárpultnál.

Terepjáró kerekesszék

Nem csak mozgássérültek használhatják.

a fekete készítők fekete napjai

Hogyan tovább, magyar kávé?

Duplán csokis csiga

Hedonista tobzódás a csokoládéban.