Élő Remekül kezdett a Fradi, de kapott egy hihetetlenül balszerencsés gólt A magyar bajnok idegenben is a győzelemért lép pályára a szerb Csukaricski ellen. A csoport másik meccsén: Fiorentina-Genk 0-0. Ebben a stadionban tehet döntő lépést a továbbjutás felé a Fradi - videó
VideóItt van Gyurcsányék magyarázkodása: a Katona József Színház nem tudja eladni a jegyeket, ezért adtak nekik kedvezményt A Fővárosi Közgyűlésben kérdeztük a baloldali polgármestereket. Nézze meg, kik próbálják életben tartani a Katona József Színház hazug legendáját! Máté Gábor menekül a felelősség elől, egy közönségszervezőt kirúgott, őt találta hibásnak Demeter Szilárd: A Katona József Színház-botrány tanulságai Kapott-e kedvezményes jegyeket a Gyurcsány-párti kultúrfelelős, a nemi szervét mutogató Gréczy Zsolt a Katona József Színházba?
Összeomlott a német költségvetés - bármikor megbukhat Scholz kancellár A német költségvetésben a baloldali trükközés miatt 60 milliárd euró a hiány. Senki nem tudja, mi jön.
A kormány meghosszabbította a kamatstopot, és nemet mond Ukrajna uniós csatlakozására Továbbra is Gyurcsány Ferenc a főnök a baloldalon, és amit mond, az érvényesül. Ez igaz a közös listára is - mondta Gulyás Gergely az Origo kérdésére a Kormányinfón.
Ki szeretné, hogy Brüsszel tovább küldje a fegyvereket Ukrajnába? Egyre vadabb tervekkel állnak elő Ursula von der Leyenék a háború elnyújtására.
Harmadfokú riasztást adtak ki ónos eső miatt négy vármegyében is, aki teheti, ne induljon útnak! Leesett pár centi hó, Budapest közlekedése összeomlott Járatokat töröltek, rengeteg gép késik Ferihegyen a havazás miatt Gyereket szállító mentőnek ütközött egy autó Budapesten A havazás miatt keresztbe fordult csuklós busz bénította meg a forgalmat Budapesten - fotók
Miközben a hó miatt megbénult a közlekedés a fővárosban, Karácsony a hóesésben fotózkodik Videó Orbán Viktor a TikTokon: Az első hó leesett, a budapesti közlekedés elesett Fotó Amíg Karácsony Gergely szelfizik, addig az utasok tolják az elakadt trolit
A magyarországi Soros-szervezet igazgatójának testvérét tartóztathatták le Újabb részletek érkeztek a számlagyárügyről.
Szoboszlait folyamatosan megalázzák, nem tudnak mit kezdeni a magyarságával A magyar válogatott csapatkapitányára legutóbb osztrák játékosként hivatkozott egy angol lap.
VideóElképesztő állapotok uralkodnak Budapest közepén Rákosrendező valaha az ország legnagyobb rendező pályaudvarának számított, ma illegális szemétlerakó.
Eljárást indított a médiahatóság a trágár és primitív Sztárbox miatt Megalázták Fekete Pákót az RTL Klubon, a Médiatanács eljárást indított
A milliárdos Jákob Zoltán mindent elárult a szakítása valódi okairól Már nincsenek együtt A Nagy Őben megismert Bettivel.
Hornung Ágnes csatlakozik a Fidesz-frakcióhoz a parlamentben A nemrégiben meghalt Turi-Kovács Béla megüresedett helyét veszi át az államtitkár.
Az izraeliek 80 másodperc alatt szétlőtték a készülő arab atombombát Megdöbbentő, de igaz: francia segítséggel kezdték el építeni az iraki tömegpusztító fegyvert.
ÉlőAz utolsó percekben meghosszabbították a tűzszünetet, újabb túszok szabadulhatnak Élő közvetítésünk az izraeli háborúról. 20:53Lassan érkezik a humanitárius segítség a Gázai övezetbe 19:58Francia állampolgár szabadult ki a Hamász fogságából 18:20Az Izraelre helyezett nyomás növelését sürgeti a jordániai király a segélyszállítmányok érdekében 17:51Antony Blinken, amerikai külügyminiszter óva intette Izraelt 17:26Ezernél több segélyszállító teherautó érkezett a Gázai övezetbe a humanitárius szünet kezdete óta 17:24Izrael visszahívja madridi nagykövetét a spanyol miniszterelnök kritikus mondatai miatt 17:01Két izraeli nőt is szabadon engedtek a Hamász fegyveresei - videó 16:26A rendőrség razziázik a jeruzsálemi terroristák otthonában, kihallgatásra viszi a családtagokat 16:06A pápa Herzognak: Izraelnek nem szabad "terrorral válaszolnia a terrorra" 15:47Egyiptom a tűzszünet mellett
ÉlőFontos katonai célpont semmisült meg Bahmutnál, az oroszok megduplázták a légicsapásokat az energetikai rendszerekre Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háborúról. 21:20Az Egyesült Államok segít Ukrajnának felkészülni a várható téli orosz támadásra 21:01A befagyasztott orosz vagyon felhasználását tervezi az EU Ukrajna újjáépítésére 19:57Ukrán elnök: Nem lehet tűzszünet, csak ha Oroszország visszavonja csapatait 18:36Kihívást jelent az Ukrajnának ígért lőszerek leszállítása 17:52Hét támadás visszaveréséről számolt be az orosz védelmi minisztérium 17:08Oroszország S-300-as rakétákkal támadott 16:39Szlovákia nem küld újabb fegyvereket Ukrajnának 15:53Az orosz külügyminiszter szerint a Nyugat hibrid háborút folytat Oroszország ellen 15:21Orosz csapás érte Herszon régiót 15:04Privet-82 kamikaze drónok a harctéren
Semmelweis: felkavaró dráma a megszállott elhivatottságról Mozikban Koltai Lajos gyönyörű filmje a nagy magyar orvosról, az anyák megmentőjéről. Kritika.
GalériaTóth Gabi és új szerelme először jelent meg nyilvánosan Az Inspiráló Nők Estjét idén ötödször rendezték meg.
5 túlélőtipp: így a legegyszerűbb az autók felkészítése a télre Elég a négy évszakos gumi? Hidegben mire jó a klíma? Büntet a rendőr a ködlámpáért? Tisztázzuk a fő kérdéseket.
Fertőzött gyümölcsöket hívnak vissza, egy terhes nő evett belőle, koraszülés indult meg nála Az érintett termékek legalább 11 megbetegedést okoztak.
Elképesztő: Donáth Anna Magyarország megbüntetését kéri Brüsszeltől A momentumos képviselőnek a szuverenitásvédelmi törvénnyel van baja.
Kamionok akadtak el Rétságnál, több kilométeres a dugó A 22-es főúton a Nógrád vármegyei Rétság térségében elakadt két kamion.
Dömötör Csaba: Az EU-ban nincs válasz arra, hogy egy ukrán csatlakozás hogyan alakítaná át az EU támogatási rendszerét A tárgyalások fokozása mellett az EU-ban nem kérdezik meg az embereket az ukrán uniós tagságról, a magyar kormány azonban megteszi ezt - emelte ki az államtitkár.
VideóSzörnyű titkokat őriz egy szellemépület a Budapest szívében Valamikor emberek százait végezték ki az épületben.
Hetvenévesen szült ikreket egy nő Afrikában Ő a legidősebb afrikai nő, aki egészséges gyerekeknek adott életet.
A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került a Horthy család hagyatéka Szabó Csaba, az MNL főigazgatója vette át az adományozóktól a Horthy-család hagyatékát összefoglaló katalógust.
Szijjártó Péter: A világ a 24. órában jár, mielőbb vissza kell térni a globális együttműködés időszakához Blokkosodás helyett globális együttműködésre és konnektivitásra lenne szükség - hangsúlyozta a külügyminiszter.
VideóHalálra gázoltak egy férfit Vácon, miközben ellopták a kocsiját Beindítva hagyta az autóját egy dohánybolt előtt.
VideóKüldtek egy felvételt a rendőrségnek; ők se hitték el, mit művelt egy sofőr vezetés közben Ez a rendőröknek is újdonság volt.
Egyszerűbb lett az ügyintézés a kormányablakokban Azok az ügyfelek is élvezhetik a papírmentes ügyintézés előnyeit, akik eddig nem rendelkeztek digitális aláírással vagy ügyfélkapus regisztrációval.
Bizarr trükkel jégtelenítette autóját egy fiatal lány A módszerhez nem kellett más, mint egy büdös zöldségfajta.
Fél órán át mozdulni sem tudott a porig alázott német elnök Katarban - megalázó videó Egészen döbbenetes, hogy mi történt Frank-Walter Steinmeierrel.
Palkovics László: A zöldenergiának csak akkor van értelme, ha tudjuk tárolni Országos zöldenergia-roadshow indult Győrben.
VideóVicces videó terjed egy bébizsiráfról, aki csak inni szeretett volna A nyaka még nem érte el teljes hosszát, ezért nehezen tudott lehajolni.
Beragadt egy nő a Corvin Plaza egyik üzletébe, miután a teljes áruházban elment az áram Órák óta tart az áramszünet a Corvin Plazában.
Szijjártó Péter: Nemzeti érdek a stabil, korrekt együttműködés Magyarország és Oroszország között A kormány elutasít minden nyomásgyakorlást ennek felszámolására vonatkozóan - szögezte le a külügyminiszter Szkopjéban.
Dráma Salzburgban: késsel mészárolta le riválisát egy magyar férfi A férfi betegesen rajongott áldozata élettársáért.
VideóSztriptíztáncosnő táncolt félmeztelenül a halott drogdíler koporsóján A furcsa gyászpartit az Instagramon is közvetítették.
Top 10 - itt vannak a legszexibb doktornők a tévéből - fotók Sokszor a legkomorabb történetben bukkantak fel.
Hódi Pamela újabb megdöbbentő részletet árult el Berki Krisztián haláláról Van, amit soha nem kérdezett meg.
Káprázatos formában van az olasz focisztár párductestű magyar felesége - képek A 32 éves magyar szépség tavaly nyáron házasodott össze a Premier League korábbi sztárjátékosával.
Rossz állapotban van az ártatlanul doppingolással vádolt magyar úszó Kártérítési igényt fognak benyújtani.
Marics Peti nem jelent meg élő adásban, mindenki rá várt A stúdióban nem volt nagy idegesség, a műsorvezetők is nevettek.
Dögösek és gazdagok: mutatjuk a 10 legsikeresebb szuperszexi focistafeleséget David Beckham felesége a leggazdagabb, de ott van a listán Cristiano Ronaldo gyönyörű párja is.
Szétverték a kocsit az elefántok, miután az autó elütötte egyikük borját Ijesztő dolgot tett az elefántcsorda, miután egy autó elütötte az egyik borjút.
Tóth Andi, Valkusz Milán és Radics Gigi is visszatér a TV2 népszerű show-jába Duettekkel folytatódik a Sztárban Sztár leszek!, hamarosan itt a döntő.
GalériaMeztelenre vetkőzve őrjíti meg a férfiakat a szuperszexi korislány Csak úgy hemzsegnek róla az erotikusabbnál erotikusabb fotók.
Ilyen nagy már Shane Tusup terhes menyasszonyának a hasa - kép Megvolt a lánykérés, hamarosan a család is bővül.
Megint sajnáltatja magát az áramlopásért börtönben tartott Lagzi Lajcsi Megszólalt a trombitás ügyvédje.
helyszíniJön az év eddigi legfontosabb meccse: a kupatavaszért játszik a Fradi A Csukaricskit idegenben is muszáj lenne legyőzni. Segíthet a tény, hogy a szerb csapat nem otthon fogadja a Fradit. HELYSZÍNI A Fradi-szurkolók a világ végére is elkísérik a Ferencvárost Galéria Így készült a Fradi a sorsdöntő Konferencia-liga-meccsre Videó HELYSZÍNI Dibusz: Nincs más hátra, mint előre, győzni kell!
Nem férnek el a felsőben a Jóban Rosszban szexi színésznőjének mellei - kép Egyre nagyobb méretekkel rendelkezik.
Vadítóan néz ki bikinijében a Farm VIP szőke szépsége - galéria Zámbó Krisztián menyasszonya fantasztikus formában van, amit szívesen meg is mutat.
Támogatott tartalom Lélegzetelállító látvány, kulináris magasságok, innovatív programok: ez a Vörösmarty Classic Xmas Lélegzetelállító látvány, kulináris magasságok, innovatív programok: ez a Vörösmarty Classic Xmas
Szexbotrány és dögös gazdag focistafeleségek, Szoboszlai új munkahelye, Rossi jövője kérdéses Meghalt egy focista, eltiltották a csaló videóbírót, nagy bajban a Haladás.
Csak sávot akart váltani a porschés, tíz másodpercen belül jobbról és balról is lezúzták Ilyen nincs, és mégis van.
Orbán Viktorhoz jött az Európai Tanács elnöke Itt vannak a részletek. Ezt mondta Orbán Viktor a tárgyalásról az Európai Tanács elnökével
A magyar határ közeléből is kerülhettek fegyverek a Hamászhoz Ukrajnából származó fegyverekkel is lövik és ölik a terroristák a zsidókat Gázában és Izraelben.
Terrorriadó Németországban: karácsonyi vásárokra akarnak támadni iszlamista gyilkosok Veszélyben vannak a zsidó emberek is. Kölnben már meghiúsítottak egy merényletet. Bármelyik pillanatban megtörténhet a katasztrófa - mondta a német titkosszolgálat vezetője.
Karácsony Gergelyék mikroadomány-botránya: mutatjuk, hány évet kaphatnak az elkövetők Az eljárásban többek között a pénzmosás és a költségvetési csalás gyanúja is felmerült, az okozott kár pedig több százmillió forint is lehet.
A momentumos polgármesterek is bejelentkeztek a budapesti Gyurcsány-listára Donáth Anna pár napja még azt mondta, kizárja a Gyurcsány-párttal való együttműködést.
Nagy bajban Máté Gábor: bűncselekmény lehet a Gyurcsány-pártnak adott kedvezmény Ami a Katona József Színházban történt, a korrupció egy formája - erről beszélt az Origónak ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász. Apáti Bence: Kedves Telex, kedves 444, elvitte a cica a nyelveteket, miért kussoltok? Botrány Máté Gábor színházában: itt vannak a legújabb kínos kérdések Hogy kaphatott több mint 6 millió forint jutalmat a botrányigazgató Máté Gábor?
Telefonja buktatta le a férfit, a lánykérés alatt derült ki, hogy szeretője van A vidámparki lánykérés több meglepetést is tartogatott.
Ónos eső és havazás után durva lehűlés jön Mutatjuk a hétvége időjárását is! Ónos eső miatt adtak ki riasztást, mutatjuk, hol
Megcsúszott egy busz a havon, majd halálra gázolt egy nőt Kővágáson A sofőr áttért a szemközti sávba, majd a járdára csúszott, ahol elütött egy gyalogost.
Nagy bejelentés érkezett az Airbus magyarországi gyáráról Már a precíziós alkatrészeket is Gyulán gyártják.
Később indulhat a kötelező visszaváltási rendszer a gyártók lobbitevékenysége miatt A PET-palackok és alumíniumdobozok kötelező visszaváltása csak féléves csúszással kezdődhet meg.
Egy új hidegháború küszöbén - ki lesz a gyáva nyúl? Bemutatták Fűrész Gábor és Hortay Olivér mítoszromboló könyvét.
helyszíniSima montenegrói győzelem a magyarok vb-csoportjában a kézi vb-n Az afrikai csapatnak semmi esélye nem volt a B-csoport nyitómérkőzésén.
Különös közlemény Fehérváron: a saját játékosukat szidják a szurkolók Minősíthetetlen stílusban, fenyegetően lépnek fel.
Szoboszlai Dominikék és Sallai Rolandék is továbbjuthatnak az Európa-ligában Nagyon sok fontos kérdésre választ kaphatunk az újabb játéknap után.
Az öt leghíresebb League of Legends karaktertánc A Riot Games már a kezdetek óta kínosan ügyel arra, hogy a legjobb és leghíresebb tánclépések a játékban is helyet kapjanak.
VideóBotrány Londonban: öngyújtókkal és székekkel dobálták az Arsenal sztárjait a feldühödött francia fociszurkolók Súlyos büntetésre számíthat a Lens az UEFA-tól a renitens drukkerek miatt.
Videó gphirekAz egyik legnagyobb hollywoodi akciósztár lesz a jövőben Cunoda Juki védelmezője A japán pilóta él-hal az angol színészért, és rajongásának kézzel fogható bizonyítéka is van. Fontos hírt kaptak az F1-es csapatok a 2024-es idénnyel kapcsolatban Meztelen képeiből készült bizarr naptárával mindenkit sokkolt az F1-es pilóta GPHÍREK Sebastian Vettelnek is köszönetet mondott a Forma-1-es csapat a sikeres szezon után Döbbenetes: Max Verstappen havonta 2 milliárd forintot keresett 2023-ban
Megműtötték az újpesti hokist, akit brutálisan megvertek A súlyos fejsérülést okozó holland játékost csak négy meccsre tiltották el.
Harry Kane a befejezésen gondolkodik Az angol labdarúgó-válogatott csapatkapitányának tervei vannak a visszavonulása utáni időkre.
Áttörést értek el az Alzheimer-kór kockázatának csökkentésében Személyre szabott életmódbeli változásokkal segítenének.
Lemészárolt emberek maradványaival kereskedett az őrült ügyvéd Gyűjtőknek és múzeumoknak küldözgette a csontokat.
Hazánkban jellemezték elsőként a zöldalgák egy különleges fehérjéjét Az eredmény hozzájárulhat a mikroalgák jövőbeli biotechnológiai alkalmazásához.
Aszteroidabecsapódás nélkül is kihaltak volna a dinoszauruszok Már az aszteroida becsapódása előtt komolyan instabillá váltak az éghajlati viszonyok.
Ezért kell a téli gumi, üzenik a magyar mentősök Leesett egy kis hó, rögtön balesetet szenvedett egy mentőautó.
FotóEgy vasi férfi vett magának egy hamis jogsit, amit ezután tett, azt a rendőrök is alig hitték el Nem ez volt élete ötlete.
Nagy volt a buli a kocsiban, de a lány nem az utat nézte, rögtön sírás lett a vége Kicsit nem figyelt az útra, máris megtörtént a baj.
Szinte felismerhetetlen legújabb képén a pornómodell Molnár Anikó Plasztikára költi a pornózásból szerzett millióit.
A milliárdos Nagy Ő rájött, hogy elrontotta, most már mást választana - kiderült, kit A Nagy Ő után is folytatódnak a veszekedések, egymásnak esett Jákob Zoltán két barátnőjelöltje
Összebújós kép került ki Krausz Gáborról és Mikes Annáról Az utolsó edzések egyike… sosem fájt még ennyi helyen egyszerre - írta a döntőre készülő séf.
Egy kihagyhatatlan szenzáció: a helikopterből kialakított Airbnb A Ream Hills-i helikopterben 2 felnőtt és két gyerek fér el, és 48 ezer forintba kerül éjszakánként.
Rengeteg pénzt keres a Trónok harca-könyvek írója: óriási George RR Martin vagyona Jó ideje dolgozik új könyvén, a The Winds of Winteren, amelyet már világszerte várnak a rajongók.
Meglepetéshegyek az idei Év Szaloncukra versenyen Több kategóriában is hirdettek nyertest, az abszolút győztes pedig egy kívül - belül szenzációs "cukorka" lett.
Matthew Perry halála után is beleszólhat a Jóbarátok sorsába A Jóbarátok szereplői egy nagyszabású kezdeményezést is feleleveníthetnek Perry tiszteletére.
Vidnyánszky Attilát ezért marasztalja Ókovács Szilveszter A biztonság az első, meg a közönség, meg a művészet, avagy semmi sem olyan egyszerű ám - a Magyar Állami Operaház főigazgatójának írása az Origónak.
Remélem, hogy Vidnyánszky Attila végül folytatja majd a munkát a Nemzeti élén! Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója interjút adott.
Kodály, aki nekünk (se) fontos, avagy miért nem érezzük a lényeget? Ókovács Szilveszter írása az Origónak.
Színháztörténetet írt a Budapesti Operettszínház Bemutatták Orbán János Dénes és Pejtsik Péter - Az Orfeum mágusa című nagyoperettjét.
Egy vlogger beköltözött egy kísértetjárta házba, aztán élő adásban került hatalmas bajba A Deadstream – Kísértetház az elmúlt évek egyik legzseniálisabb horror-vígjátéka.
GalériaMozikban Ridley Scott látványos filmje, a Napóleon Mutatjuk a legjobb képeket Joaquin Phoenix filmjéből.
FotókMilliókat keres ez a nem létező influencer Nem kér enni és nem kavar botrányt, óriási pénzt keres vele a modellügynökség.
Indulhat Európában a Threads közösségi oldal Belsős forrás szerint decemberben várható az elérhetővé válása.
Már megint kéretlen appot telepít a Windows Valamiféle hiba miatt rejtélyesen feltünedezett a számítógépeken a HP szoftvere.
Ingyen nőhet a Windows 11-es laptopok üzemideje Asztali gépeken is segít majd áramot spórolni az új energiatakarékos mód.
Idén is ütött a Microsoft csúnya pulcsija Minden idők legismertebb háttérképének feldolgozása került rá, órák alatt elkapkodták.
GalériaEnnél a pubnál karácsonyibb nem létezik 55 karácsonyfa és 150 ezer LED-fény díszíti London egyik legrégebbi, 1750-ben épült kocsmáját.
Ezt a 3 aranyszabályt érdemes betartanunk a vaj tárolásakor A fény és a levegő: ez a két fő oka annak, ha a vaj megromlik, ezért az első és legfontosabb lépés egy jól záródó vajtartó, a többi ez után jön.
Julia Roberts ikrei 19 évesek lettek: a színésznő ritka fotót osztott meg róluk Maga sem érti, hogyan nőhettek fel ilyen gyorsan.
Öt dolog, amit minden haldokló megbán, ha nem tett meg az életében Egy ápoló Életkönyvbe foglalta a gondolataikat
Óriási a botrány: a királyi családról szóló legújabb könyvet visszahívták, "véletlen" benne maradt valami A szerző elhatárolódik a malőrtől.
Ruhabolti eladók számoltak be, melyek a legdurvább dolgok, amelyeket vásárlók elkövetnek A bolti lopás semmiség a többihez képest - állítják.
Ezt a három kutyafajtát a neves kutyaszakértő sem tartaná: elmondja, mi ennek az oka A legtöbb ember életvitelébe nem illeszthetők be.
Először került be plus size modell a Miss Universe döntőjébe: egy nepáli lánynak sikerült a bravúr "Én kaptam a legnagyobb tapsot, és ez olyan jó érzés volt, úgy éreztem a jelenlétem áttörést hozhat a női szépség megítélésében."
II. Erzsébet titkosügynökkel figyeltette Károlyt, annyira nem bízott benne: nem találta alkalmasnak az uralkodásra "A királynő halálával a család jövője megkérdőjeleződött, a népszerűsége pedig hanyatló."
Paris Hilton kétgyerekes anyuka lett - Az egész világnak megmutatja boldogságát Kislánya néhány napja született meg.
Benedek Tibor fontos dolgot mondott barátjának az élete végén: megható szavak Apró, kedves titkokat árult el Benedekről sporttársa, Varga Zsolt.
Kiderült, mivel foglalkozik civilben Tóth Gabi új párja Eddig nem sok mindent tudhattunk Papp Máté Bencéről.
A dietetikus elárulta, mennyi tojást kellene megennünk egy hét alatt Rengeteg szuper egészségi hatása van és a fogyásban is segít
Elborzadt amikor meglátta: tévedésből kapott új melleket és feneket egy nő Fájdalom és egy brutális kórházi számla várta.
Kiderült, milyen zenéket kell hallgatni munka közben, hogy koncentrálni tudjunk A zene segít abban, hogy kapcsolatba kerüljünk érzelmeinkkel és ezáltal tisztábban gondolkodhatunk.
Közös fotón Heidi Klum és négy gyereke - 20 évvel fiatalabb férje is boldogan mosolyog a kamerába "Amíg mindenki boldog, addig én is boldog vagyok."