Sokáig tart a lakáseladás

Vágólapra másolva!
Az eladósorban lévő lakások alig több mint fele kel el egy éven belül. Ennek legfőbb oka a túlárazás, amin az ingatlanközvetítők segíthetnek, szakemberek ugyanis könnyebben meghatározhatják az adott lakás pillanatnyi piaci értékét.
Vágólapra másolva!

Magyarországon tavaly kevesebb új lakást adtak át, mint egy évvel korábban, s az idén várhatóan folytatódik a csökkenő tendencia. A lakáspiacon, éves szinten 165 ezer tranzakciót bonyolítanak, a háztartások körülbelül 5 százaléka költözik másik - új, vagy használt - lakásba. Ez nem egyszerű dolog, ugyanis nehéz megválni a használt lakástól: az eladók közel fele, több mint egy évet vár arra, hogy értékesíteni tudja ingatlanát - írja a Napi Gazdaság.

A hosszú értékesítési idő egyebek mellett azzal magyarázható, hogy az eladók jellemzően 10-25 százalékkal túlértékelik a lakásukat. A szakemberek segítségével könnyebben meghatározható az ingatlan reális ára, ez pedig gyorsabbá teszi az eladást.

Az értékesítési nehézségek miatt, egyre inkább teret nyernek az ingatlanközvetítők. Az Otthon Centrum első embere, Nagygyörgy Tibor elmondta: tavaly már a lakás-értékesítések közel felénél közreműködtek ingatlanközvetítő irodák, s szerepük tovább erősödik, annál is inkább, mert a külföldi piacokon, az eladások jóval nagyobb arányban bonyolódnak ilyen irodákon keresztül. Európában a lakáseladások 60-70, az Egyesült Államokban pedig 80-90 százaléka az ingatlan-közvetítőkön keresztül folyik.

Jelentős fejlődés előtt az ingatlanlízing-piac/uzletinegyed/ingatlan/20060126jelentos.htmlFokozódhat a jó lakások iránti érdeklődés/uzletinegyed/ingatlan/20060112fokozodhat.html