Luxusáruház lesz a tőzsde épületéből

Vágólapra másolva!
Luxusmárkákkal teletűzdelt áruházzá alakítja a Budapesti Értéktőzsdének (BÉT) is helyet adó, december végén megvásárolt belvárosi palotát, az Orco Property Group.
Vágólapra másolva!

Nem egy nagy külföldi áruházlánc újabb tagjáról van szó, ilyen tárgyalások nem is folynak - mondta a Világgazdaságnak Galambos Erzsébet, a luxemburgi bejegyzésű, a prágai tőzsdén is jelen lévő cég budapesti képviselője. A közelmúltban született döntés a hasznosítás részleteiről, és e szerint a korábbi tervekkel ellentétben, lakásokat nem építenek a történelmi épület tetejére, ott csupán kiskereskedelmi egységek kapnak helyet.

A napokban neves magyar, londoni és New York-i építészirodákat kértek fel tervek beadására. A kétfordulós kiválasztási folyamat a nyár végére befejeződhet, és 2007 elejére jogerős építési engedély lehet. Ezután körülbelül másfél év alatt építenék át a 18 ezer négyzetméteres palotát több milliárd forintért. Az üzlethelyiségek kizárólagos értékesítője a Cushman & Wakefield Healey & Baker nemzetközi ingatlanközvetítő társaság.

Nincs ilyen haladás ugyanakkor, a szintén tavaly megvásárolt volt Divatcsarnokkal kapcsolatban - tájékoztatott a vezető. A VI. kerületi önkormányzat ugyanis még mindig nem döntötte el, él-e elővásárlási jogával vagy sem. Ígérete szerint a soron következő testületi ülésen napirendre tűzik az ügyet, de az ingatlanfejlesztőnek elküldött válasz megérkezése óta eltelt két ülésen nem tárgyalták. Az Orco ugyanakkor arra számít, hogy már az idén megkezdheti a beruházást.

Az Andrássy út másik szakaszán, időközben a mélyépítési munkálatok zajlanak az Avendue Gardens nevű luxus-lakóingatlannál, ahol 77 lakást, négy üzletet és 118 autóbeállót alakítanak ki egy patinás saroképületből. Március végén befejeződik a felépítményre vonatkozó tender, az épületet 2007 elején szeretnék átadni - tette hozzá Galambos Erzsébet, aki az értékesítés menetéről nem beszélt. Korábbi közlés szerint 3000- 5500 eurós négyzetméterárakat állapítottak meg. A decemberi tranzakcióban kezükbe került másik ingatlanon, a Budapest Bank-telken egy irodaházat szeretnének felépíteni, de még csak a szabályozási tervnél tartanak az illetékesek, ezért ez a projekt később kezdődik. Az anyavállalat megfelelő háttér lehet a magyarországi beruházások folytatásához. Erre utalt közvetve Ales Vobruba alelnök, aki a közelmúltban bejelentette: a tavalyi, mintegy 47 millió eurós bevétel megnégyszerezésére készülnek. Szerinte a forgalom megugrása elsősorban a néhány éve megkezdett és mostanában befejeződő nagyobb lakásprojekteknek lesz köszönhető.