Milliókba is kerülhet egy igényes kert

Vágólapra másolva!
Kertünk szépségének csak fantáziánk, szabadidőnk és pénztárcánk szabhat határt, a lehetőségek száma végtelen. Az [origo] körülnézett a természet végtelen sokszínűségét megcsillantó kertpiacon, ahol százszoros árkülönbség lehet két fa ára között.
Vágólapra másolva!

A magyar kertek a társadalom eklektikus állapotát tükrözik: sokuk elhanyagolt, de vannak nagyon értékesek is - mondta Kocsis László, a Magyar Kertépítő és -Fenntartó Vállalkozók Országos Szövetségének (MAKEOSZ) elnöke. Szerinte nem lehet egyértelműen elválasztani a díszkertet a haszonkerttől, hiszen a zöldben töltött idő élvezetet nyújt, tehát hasznos. A szövetség egyébként ingyenes tanácsadással áll a kertészkedők rendelkezésére.

Fontos átgondolni a kerttel kapcsolatos elvárásainkat, mert a rossz döntések rengeteg bosszúságot okozhatnak. Sokan esnek abba a hibába, hogy túlbecsülik anyagi lehetőségeiket vagy az időt, amit kertjükre tudnak fordítani.

A kertépítésről valóban elmondható, hogy a határ a csillagos ég. Burkolatot 2 ezer forintért, de 30 ezerért is kapunk négyzetméterenként, ahogy egy fára is 2 és 200 ezer forint közötti összeget költhetünk el. Sőt a Japánból importált bonszai fák 1 millió forintba is kerülhetnek - tudtuk meg Vincze Tamástól, a Magnólia Art Kertépítő Kft. ügyvezetőjétől. Az átlagos kert - ha egyáltalán van olyan - 1-2 millió forintba kerül - tette hozzá a kertészmérnök.

Mindenkinek van elképzelése arról, hogy milyen kertet szeretne. Ezt azonban nem mindig egyszerű átültetni a gyakorlatba. Szerencsés esetben minden a papíron kezdődik, hiszen a tervezés sokkal olcsóbb, mint a drága növények utólagos cseréje. Alternatívaként szakembert is megbízhatunk a kert megtervezésével.

A kertépítő cégek 500 négyzetméternél kisebb kertet 50 ezer forintért terveznek meg. Ez az összeg nem tekinthető elveszettnek, mert így elkerülhető az esetleges meglepetések egy része, ráadásul több ajánlatot is összehasonlíthatunk.

A kertépítés a nagyon költséges és kevésbé látványos műszaki tartalommal kezdődik. Ezeket azonban nem érdemes megspórolni, mert később nehéz vagy szinte lehetetlen a változtatás.

A földmunkaigény a hely adottságaitól függ. Egy meglehetősen egyenetlen telket is asztallappá simít egy-két nap alatt egy kis földmunkagép, amely kezelőjével együtt 5 ezer forintot "fogyaszt" óránként. Az igazán magas költségek akkor jelentkeznek, ha talajcserére van szükség, tehát el is kell szállítani a földet és másikat kell hozni helyette. Szerencsére ritka a vegyileg szennyezett talaj, ami az ilyen komoly beavatkozást valóban indokolttá teszi. Így a termőföld szinte minden esetben javítható komposzttal. A másik célszerű megoldás adottságoknak megfelelő növények telepítése.

További súlyos költségeket jelentenek a lehetséges kerti tereptárgyak - lépcsők, támfalak, sziklakert, halastó, csobogó és világítás -, amelyek helyét már a talajmunkák idején elő kell készíteni.

A nyári hónapokat szinte egyetlen dísznövény sem éli túl víz nélkül. Egy nagyobb kertben akár napi egyórás locsolásra is szükség lehet. Már az építés elején, a növények telepítése előtt el kell dönteni azt is, hogy szeretnénk-e automata öntözőrendszert telepíteni. Ezt a megoldást azoknak ajánlják, akik nem tudnak időt szánni a rendszeres locsolásra, esetleg gyakran utaznak, és nem szeretik, ha hazatérésükkor a kiégett, sárga fű látványa fogadja őket.

Az öntözőrendszerek ára a kert méretétől és tagoltságától függ. Vannak olyan költségek - például az irányító berendezések, amelyek azonosak egy száz és egy tízezer négyzetméteres telken, így a négyzetméterre vetített árak is széles sávban, 500 és 2500 forint között mozognak.