Angyalföldön a kis lakás a sláger

Vágólapra másolva!
A budapesti lakáspiacon továbbra is vezet a XIII. kerület. Az elmúlt néhány évben fölépült több ezer otthon többsége vevőre talált, bár a kereslet egyértelműen csökkenőben van.
Vágólapra másolva!

Idén - az Otthon Centrum szerint - körülbelül 2400 új lakás átadása várható Angyalföldön. Az átlagos négyzetméterár a garzonok és az 1,5-2 szobás otthonok esetében 310 ezer forint, az ennél nagyobbaknál 320-330 ezer forint. Tavaly összesen 35 milliárd forint értékű lakás került a piacra a kerületben, idén 53 milliárd forintos értékkel számolnak.

A garzon helyett a másfél- és 1+2 félszobás lakások jelentik a slágerterméket, ilyenek találhatók nagy számban például a Tatai út mellett épült Szent László Házban. A tömegpiac és a prémium kategória szétválása - az árakban és értékesítési ütemben - egyre látványosabb. Olyan gyorsan nyílik az árolló, hogy 2006 végére a luxusingatlanok esetében a 2 milliós négyzetméterár sem lesz unikum. Ennek a szegmensnek a teljesítménye ugyanakkor nagyban függ a külföldi vásárlók "étvágyától".

Ami a fejlesztéseket illeti: az egyszerre sok száz lakás egyidejű építése helyett ütemenként maximum 150-200 lakás építése tapasztalható. Lassult a lakások értékesítési üteme is, ma egy hónapban körülbelül 3-4 - a prémium kategóriában akár 15-20 - lakás értékesítése reális. Fizetési ütemezésben a korábbi szakaszos fizetés helyett terjed a 10-90, 20-80 százalékos ütemezés.

A kerületben egyébként érdekes módon szinte minden szegmens megtalálható. Lehet penthouse-lakást venni a Duna partján indult luxusberuházásokban, de a lipótvárosi részen is. Természetesen a túlnyomó részt a közép- és a felső-középkategória teszi ki az újlakások piacán.

Nagy az érdeklődés a befektetési céllal lakást kereső külföldiek részéről, különösen az írek, britek, svédek és hollandok szeretnének 2-3 szobás, jól kiadható lakást vásárolni. Építési telket is néznek, de ezen a téren nem különösebben tájékozottak. Az egy eladható lakásnégyzetméterre vetített nettó telekár 40-50 ezer forint között mozog.

Ebben a kerületben a panel is viszonylag jó befektetés. A Belváros felé közeledve az árak emelkednek, a kerület belsőbb paneles részein a négyzetmétárárak már a 230-270 ezres sávban mozognak, azonban a jó helyen lévő, Dunára és a budai oldalra panorámás lakásokért akár 300 ezer forintot is elkérnek négyzetméterenként. A Kárpát utcában az 50-54 négyzetméteres, panorámás ingatlanok ára 15-16 millió forint, a Gogol utcában egy 72 négyzetméteres, 3 szobás panelért már 17,5 milliót kell fizetni, míg a Pannónia és a Tisza utca sarkán ugyanennyiért közel 10 négyzetméterrel nagyobb otthon vásárolható, valamivel a 220 ezer forintos négyzetméterár alatt - állítja a Duna House.