Meghosszabbították a Panel Plusz határidejét

Vágólapra másolva!
Egy évvel meghosszabbította a Magyar Fejlesztési Bank a Panel Plusz program keretében felvehető hitelek határidejét, így az idén záruló pályázathoz akár a jövő év végig köthető hitelszerződés.
Vágólapra másolva!

A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság - az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium kezdeményezésére - egy évvel, 2007. december 31-ig meghosszabbította a tavaly augusztusban elindított Panel Plusz Hitelprogramon belül igényelhető hitel határidejét - közölte a pénzintézet hétfőn.

A közlemény szerint az MFB Rt. ezzel a döntésével további esélyt kíván adni azoknak az értéknövelő felújításoknak, amelyeket az önkormányzatok, a társasházi és lakásszövetkezeti lakóközösségek nagy lendülettel megkezdtek. A határidő meghosszabbítása lehetőséget ad arra, hogy a 2006. október 30-án záruló ez évi támogatási pályázathoz akár jövő év végéig is megköthető a hitelszerződés.

A panelprogramhoz az MFB Rt. az önerőhöz szükséges forrás előteremtését biztosítja a kedvezményes kamatozású, 15 éves lejáratú forinthitellel. A Panel Plusz hitel továbbra is 18 kereskedelmi banknál igényelhető.

Az MFB Rt. a 2005-ben zárult pályázatokhoz kapcsolódóan eddig 7,1 milliárd forint összegű hitelkérelmet fogadott be, ezzel megközelítőleg 8500 lakás felújításához kapcsolódó hitel biztosított. A hitel felhasználható az iparosított technológiával épült lakóépületek energiamegtakarítást eredményező korszerűsítésére, a gépészeti rendszerek felújítására, illetve a környezet (utak, játszóterek, parkok, parkolók) felújítására.

A hitel összege lakóközösségi és önkormányzati pályázati hitel esetében a felújítás költségeinek kétharmad része, de lakásonként legfeljebb 800 000 Ft. Lakóközösségi önálló hitel esetében a felújítás költségeinek 75 százaléka, de lakásonként legfeljebb 900 000 Ft.

Lakóközösségi pályázati hitel és az önkormányzati pályázati hitel esetében nem szükséges, a lakóközösségi önálló hitelhez azonban 25 százaléknyi saját erő kell, amelybe beszámítható az államháztartás más alrendszeréből vagy közösségi forrásból kapott támogatás.

A kamat 3 havi EURIBOR + legfeljebb 2,5-3,5 százalék/év, hitelfelvevőtől függően. (Az EURIBOR az a kamat, melyen egy AAA minősítésű bank hitelt nyújt euróban egy másik első osztályú banknak, a maximum 12 hónap lejáratú bankközi betétek napi elszámolásával.) A hitel lejárata legfeljebb 15 év.

A türelmi idő a szerződéskötéstől számított legfeljebb 3 év. Amennyiben a hitelfelvevő lakás-takarékpénztári szerződéssel rendelkezik, akkor a hitel lejárata és türelmi ideje a lakás-takarékpénztári szerződéshez igazodik, de a türelmi idő nem haladhatja meg az 5 évet.