Vágólapra másolva!
A megnövekedett érdeklődés és az önkormányzati választások miatt az eredetileg tervezett szeptember vége helyett október végéig lehet pályázni az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) panelprogramjára - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

További újdonság a korábbi évekhez képest, hogy idén a panelprogram felülről nyitottá vált, vagyis a kiosztható támogatás összege elméletben elérhetné akár a központi költségvetésben lakáscélú támogatásokra elkülönített keretet, ami több mint 200 milliárd forint - mondta a lapnak Csider László, az ÖTM lakásügyi titkárságának vezetője. (Valójában persze nem lehet ekkora a panelprogramra fordított kiadás, hiszen az említett keret zömét elviszik az államilag támogatott lakáshitelek.)

Az iparosított technológiával épült lakóépületek gépészeti felújítására, szigetelésére és a házak környékének rendbetételére forrást biztosító program iránt egyébként évről évre nő az érdeklődés. Míg a 2001 és 2004 közötti időszakban 6,5 milliárd forint állami támogatásból 50 ezer iparosított technológiával épült lakást újítottak fel (ami jobbára csak nyílászárócserét jelentett), addig tavaly már 1566 pályázat érkezett, a kiosztott több mint 14 milliárd forint támogatás pedig 74 335 lakás korszerűsítését teszi lehetővé.

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) panelprogramhoz kapcsolódó hitelprogramja, a Panel Plusz keretében eddig 8 milliárd forintnyi hitelt igényeltek lakóközösségek és önkormányzatok - tájékoztatta a Napi Gazdaságot a hitelintézet. Az elfogadott hitelkérelmek 66 százalékát (61 kérelem) lakóközösségek jegyzik, ám az általuk igényelt kölcsönök összege a teljes folyósított hitelállomány alig 7 százalékát (582 millió forint) teszi ki.

A házgyári lakások energiatakarékos felújítását támogató hitelre az önkormányzatoktól eddig 32 jelentkezés érkezett, 7,344 milliárd forintnyi kölcsönt igényelve. A hitelprogram komoly előnye, hogy a bank hajlandó finanszírozni a hitelkérelem benyújtása előtti (12 hónapnál nem régebbi), számlával igazolt tervezési és engedélyezési költségeket. A finanszírozó hitelintézetek tájékoztatása szerint az MFB-nél úgy látják, hogy a lakóközösségek általában élnek ezzel a lehetőséggel.