Sokkal óvatosabban szabad lakást venni

Vágólapra másolva!
Valószínű, hogy a "megszokottnál" több beruházó kerül majd nehéz anyagi helyzetbe 2007-ben, és ennek levét - a kivitelezők mellett - a vásárlók ihatják meg. Így jövőre minden eddiginél körültekintőbben érdemes belevágni az új lakások megvételébe.
Vágólapra másolva!

Eddig sem volt ajánlatos tájékozódás nélkül lakást venni, de mostantól még fontosabb utánanézni a fejlesztő szakmai múltjának. Beszédes lehet a referenciák listája - illetve annak hiánya -, de még a cégbíróságon sem fölösleges tájékozódni leendő otthonunk megalkotójáról.

Az ügyfelek meglehetősen kiszolgáltatottak, amikor még nem létező ingatlant vesznek, ezt az a napokban nyilvánosságot kapott budapesti ügy is jól példázza, amelynél a fejlesztő cég hibájából nem kapott használatbavételi engedélyt egy frissen megépített VI. kerületi társasház. Így a már eladott 200 lakás háromnegyedének tulajdonosa nem költözhet be.

Ebben a történetben ugyan nem az effektív tőkehiány a probléma oka, de könnyen elképzelhető, hogy mire a vevők peres úton a pénzükhöz jutnának, addigra a vállalkozást már kiürítik, ahogy az a kft-kkel gyakran előfordul.

Márpedig a tervasztalról vásárlás gyorsan terjed, a fejlesztőknek ugyanis az ilyenkor szokásos árengedménnyel együtt is megéri, ha az építkezés megkezdése előtt a lakások harmada, vagy fele gazdára talál. Következésképp ebben a szakaszban nagy gondot fordítanak a marketingre.

Az érdeklődőket a jelek szerint könnyű elcsábítani az adott területen alacsony négyzetméterár belengetésével. Az Otthon Centrum statisztikái szerint a néhány évvel ezelőtt elenyésző arányú "tervasztalról vásárlás" mára újra divatos lett, ami ugyan ideális esetben mindkét félnek kedvező, de veszélyeket is rejt magában.

E veszélyek 2007-ben bizonyára növekedni fognak, mivel a kevésbé tőkeerős építőipari vállalkozásokat érzékenyen érintik majd a kormányzati megszorító intézkedések. Ide sorolhatók mindenekelőtt a közvetlen pénzügyi hatások, mint az adókedvezmények megvonása és a munkabéreket terhelő járulékok növekedése - állítja Kispál Sándor, a Magyar Ingatlanszövetség (MAISZ) főtitkára.

A KSH októberi adatai szerint az építőipari tevékenység költségalapon számított árai már a tavalyi év azonos időszakához képest is 8,3 százalékkal nőttek, és jövőre további drágulás várható - nem beszélve egy esetleges benzináremelésről.

- Nem kevésbé elhanyagolható negatív hatásnak ígérkezik a fizetőképes kereslet szinte biztosra vehető csökkenése - mondta az [origo] érdeklődésére Varjasné Székely Éva, a Magyar Lakásépítők Országos Szövetsége (Malosz) elnöke.

Mindez oda vezethet, hogy egy sor cég tönkre fog menni. Ezt ugyan a szakemberek "tisztulásként" emlegetik - mint például Hajnal István, a Biggorge's Nv vezérigazgatója -, de kellemetlenül érintheti a rosszul választó lakásvásárlókat.