Érdemes várni az eladással Káposztáson

Vágólapra másolva!
Sokat remélnek a káposztásmegyeriek az élményfürdőtől, amelynek felépítését nemrég jelentette be a fejlesztő cég. A helyi ingatlanközvetítők szerint nem feltétlenül várható azonnali árnövekedés.
Vágólapra másolva!

Joggal lehet várni, hogy az Aquaworld nevű, részben fedett fürdőkomplexum valamiféleképpen hatni fog az észak-újpesti ingatlanpiacra. A hírek szerint ez lesz a kontinens második legnagyobb ilyen jellegű létesítménye, ilyenformán nyilván növeli majd a környék presztízsét.

- A IV. kerületben már két-három éve tudnak a közelgő építésről, ennek ellenére tapintható hatása még nincsen. Pedig a közelben lakók a tapasztalatok szerint nagyon várják az Aquaworld elkészültét - mondta az [origo] érdeklődésére Kopp Gabriella, az Újpest Ingatlaniroda vezetője.

Feltételezhető, hogy ha elkészül - a tervek szerint 2008 második félévére -, valamelyest megemeli majd a káposztásmegyeri ingatlanárakat, de ezt a megszorítások keresletcsökkentő hatása a következő években bizonyára kiegyenlíti - vélekedett Kopp Gabriella.

A hatás és az ellenhatás is elsősorban a használt lakások piacán érvényesülhet, az új építésűek árát általában sokkal inkább olyan tényezők befolyásolják, mint a kivitelezés költségei. Újpest északi részét, ahol sok a beépítetlen terület, bizonyára a szóban forgó beruházás nélkül is felfedeznék maguknak a fejlesztők.

- Vélhetően lesz némi áremelkedés, de nehéz megjósolni egy szórakoztató létesítmény hatását, mert noha a környéken folyamatosak a fejlesztések, általában nem követik őket beköltözési hullámok - jegyezte meg László Zoltán, az Otthon Centrum ingatlanközvetítő hálózat újpesti franchise-irodájának vezetője.

László Zoltán elmondta, hogy Káposztásmegyernek inkább a távolabbi, a városhoz közelebb eső fertályán aktív az ingatlanpiac, de azért épülnek új lakások és házak az Aquaworldhöz közeli területeken is.

A legnagyobb projekt az ezredfordulón elkezdett, azóta több mint 600 otthont - társasházi lakásokat és sorházakat - kínáló Homoktövis lakókert. Ezt egyébként a fürdőkomplexumot építő cég (Interestate) viszi, és az év végéig a lakásszám megduplázását tervezi.

Forrás: [origo]
Homoktövis lakókert

Tóthné Szentesi Gyöngyi, a Szentesi Ingatlaniroda vezetője az [origo] kérdésére leszögezte, manapság elég kiszámíthatatlan az ingatlanpiac, ezért nem feltétlenül befolyásolja erősen az árszínvonalat egy mégoly nagyszabású helyi beruházás.

Példaként említette az Astra Zeneca Jégcsarnok három és fél évvel ezelőtti felépülését, ami csak kismértékű áremelkedést gerjesztett. Tóthné Szentesi Gyöngyi szerint az Aquaworld leginkább a közeli lakótelepek lakásainak értékesebbé válásához járulhat hozzá - éppen ezért aki itt eladna, annak érdemes várnia pár évet, ha teheti.

A szomszédos, Káposztás 2 néven ismert lakótelep a kedveltebbek közé tartozik. Kevesebb, mint húszéves, ennek megfelelően viszonylag jó állapotú, és tágasabb, zöldebb az átlagosnál. A négyzetméterárak itt 200 és 250 ezer forint között mozognak, vagyis számottevően magasabbak, mint a Káposztás 1-en (170-190 ezer).

Az irodavezető ugyanakkor jelezte, megoszlik a lakók véleménye a fürdőről: vannak, akik féltik a csendes környezetet a várhatóan növekvő forgalomtól, és aggódnak a légszennyezettség miatt. Ha a - például - most négyzetméterenként 300-330 ezer forintra taksált társasházi lakásuk felértékelődik, talán ők is megbékélnek.

Galambos Péter