Lakásárverés is lesz az idei Lakásvásáron

Vágólapra másolva!
Február utolsó hétvégéjén tartják a 10. budapesti Lakásvásárt. Százhatvan kiállító százezer lakását kínálja majd.
Vágólapra másolva!

A jubileumi, 10. fővárosi Lakásvásár helyszíne az új, nyolcezer négyzetméteres SYMA Csarnok lesz, ahol számos ünnepi program és vásári akciók is kísérik az eseményt - tudatta az [origo]-val a szervező Lakásvásár Kft.

A február 23-tól 25-ig tartó lakásmustrán nemcsak információkat lehet gyűjteni: különböző bemutatók és még egy kiállítási építkezés is színesíti a programot, ugyanis az ötödik Készházvásárt is itt rendezik meg.

A készházas cégek gipszkartonfalat építenek odabenn, amelynek teherbíró képességét többféleképpen is ellenőrizhetik az érdeklődők, sőt a szögelést, csavarozást is kipróbálhatják - derül ki az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége Könnyűszerkezet-építő Tagozatának sajtóközleményéből.

A százhatvan kiállító összesen mintegy százezer új és használt lakást, telket, külföldi befektetési lehetőségeket kínál. Természetesen ott lesznek a hiteleket ajánló bankok és a lakásvásárláshoz kapcsolódó egyéb szolgáltatásokat nyújtó társaságok.

Amint korábban, úgy most is ingyenes lesz a jogi tanácsadás, a hiteltanácsadás, az internetkávézó és a gyermekjátszótér, és rendeznek lakásárverést is. A várakozások szerint a látogatók száma meghaladja az előző évi 15 ezres rekordot is.