Club Aliga: aláírták a szerződést

Vágólapra másolva!
Majdnem 5 és fél milliárd forintot fizet az ártárgyalás győztese a balatoni Club Aliga komplexumért. Az összesen 55 ingatlan 47 hektáron terül el.
Vágólapra másolva!

Aláírták a felek a Club Aliga ingatlanegyüttes tulajdonjogának, illetve vagyonkezelői jogának átruházására vonatkozó szerződést - közölte a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) az MTI-vel csütörtökön.

Az igazgatóság és az ingatlanra kiírt pályázat nyertese, a PRO-MOT Hungária Kft. szerdán kötötte meg a szerződést. A PRO-MOT ingatlanfejlesztő társaság a KVI korábbi közlése alapján a tervek szerint nettó 3,710 milliárd forintot, bruttó 4,452 milliárd forintot fizet az üdülőkomplexum három részének tulajdonjogáért. Az Aliga I. nevű rész 49 évre szóló vagyonkezelői jogért a nyertes 911 millió forintot fizet.

A balatonvilágosi üdülőkomplexumra 2006. november elejéig lehetett ajánlatokat tenni. A kiírás értelmében ajánlatot kizárólag együttesen az Aliga I., II., III. ingatlanok tulajdonjogára, valamint az Aliga I. ingatlancsoport vagyonkezelői jogának megszerzésére lehetett benyújtani.

Az ingatlanra öten pályáztak, az egymáshoz közel eső árajánlatok miatt kiírt ártárgyaláson hárman vettek részt. A december 7-én tartott ártárgyaláson az ár egymilliárd forinttal, 5,5 milliárd forintra emelkedett.

A vagyonkezelésbe megszerezhető ingatlanok összterülete 47 hektár volt. A területen 55 épület található, amelyek teljes alapterülete meghaladja a 30 ezer négyzetmétert. A pályázat sikeres lezárását követően a KVI az üdülőkomplexumot üzemeltető Club Aliga Zrt. 100 százalékos részvénycsomagjának értékesítését is tervezi - ismertette korábban a KVI.