Irodaházakkal épül be a Duna-part

Vágólapra másolva!
A jövő év folyamán elnyeri végleges arculatát a Millennium Városközpont Duna-parti frontja. Elkészülnek a "város a városban" koncepcióban épülő épületegyüttes irodaházai, amelyek egyikében egyetem fog működni.
Vágólapra másolva!

Jövő tavasszal átadják a Millennium Tower második és harmadik ütemét. A negyedik irodaépület befejezése 2008 utolsó negyedévére várható, a fennmaradó két építési telek funkciója még nem eldöntött. Elképzelhető, hogy (az eredeti terveknek megfelelően) szállodát alakítanak ki, noha konferenciaközpont és kaszinó valószínűleg nem lesz - derült ki a fejlesztő Trigránit szerdai sajtóbeszélgetésén.

A Petőfi és a Lágymányosi híd közti Duna-parton elterülő Millennium Városközpontot "város a városban" jellegűnek képzelik el. A vegyes használatú negyednek az irodaházakon kívül része a Nemzeti Színház, a Művészetek Palotája, egy 300 luxuslakásból álló lakótömb, és a kiskereskedelmi, valamint a vendéglátó funkció is hangsúlyos lesz.

Az 5 és fél hektáros telken összesen egymilliárd euró értékben fejleszt a Trigánit. Az irodák várhatóan több mint 230 ezer négyzetmétert foglalnak majd el. A tavaly felépült Millennium Tower I helyiségeit az átadásra bérbe adták, és az együttvéve közel 40 ezer négyzetméteres második és harmadik ütemre is kötöttek már előbérleti szerződéseket.

A negyedik ütem neve Millennium Gate, utalva arra, hogy az épület közepe - az építészeti előírásoknak megfelelően - átjárható lesz, ily módon kilátást biztosítva a Haller utca felől a Dunára. A bérelhető irodatér jó részén a Közép-Európai Egyetem (CEU) kap helyet.

Pallagi Ágnes, a Trigránit értékesítési igazgatója elmondta, magas presztízsű irodaháznak szánják az eddigi és a jövendő fejlesztéseket egyaránt, nemcsak a párját ritkító, észak felé egészen a Várig terjedő dunai panoráma, hanem az épületek magas technológiai felszereltsége miatt is. Hozzátette, reményeik szerint a szomszédos Soroksári úton akár a Váci útihoz hasonló irodafolyosó is kialakulhat.

Forrás: [origo]
Helyszínrajz (jobbra a MűPa és a Nemzeti, balra a lakótömbök, középen az irodaházak)

A közlekedési lehetőségek egyelőre nem olyan jók, mint a XIII. kerületben, nincs ugyanis a közelben metróvonal, de ettől még a bérleti díjak a magasabb kategóriába tartoznak majd. Havonta 14,5 és 15,5 euró közötti összeget kell fizetni négyzetméterenként, sőt a legfelső emeleten 18 euró lesz a tarifa.

Pallagi Ágnes úgy fogalmazott, szeretnék, ha egy valóban élő városközpont jönne létre, ahol nem kizárólag az ott dolgozók vagy lakók fordulnak meg. Ennek érdekében sokféle szolgáltatást terveznek, a fitneszközponttól az autómosón és az utazási irodán át, a bankfiókokig.

Az egyebek mellett a West End bevásárlóközpontot - amely ugyancsak jó példa a vegyes használatú (mixed use) projektekre - fejlesztő Trigránit a régió egyik vezető ingatlanberuházója. Jelenlegi 11 országban 8 milliárd euró értékű befektetése van előkészítés vagy kivitelezés alatt.