Kevesebb használatbavételi, több építési engedély

Vágólapra másolva!
Az idén, az év első három hónapjában tovább csökkent a használatba vett lakások száma, és folytatódott az új építési engedélyek számának, 2006 utolsó negyedévében tapasztalt növekedése. Az egyes megyék között hatalmas különbségek vannak.
Vágólapra másolva!

Az első negyedévben 2006. azonos időszakához képest 22,8 százalékkal kevesebb, 5484 lakás kapott használatbavételi engedélyt, és 5,9 százalékkal több, 10 438 új lakásra adtak ki építési engedélyt. Közel 600 lakás szűnt meg, 3 százalékkal kevesebb, mint 2006 első negyedévében - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Tavaly az év első három hónapjában 7118 új lakást vettek használatba, 0,9 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, a kiadott építési engedélyek száma pedig 8 százalékkal 9858-ra csökkent. Budapesten az idén az első három hónapban 1521 lakásra adtak ki használatbavételi engedélyt (-27,4 százalék), a megyei jogú városokban 1512 lakásra (- 16,1 százalék), a többi városban 1399 lakásra (-17,8 százalék), a községekben 1052 lakásra (-30,1 százalék).

Pozitív tendenciát jelez ugyanakkor az első negyedévben az új lakásépítési engedélyek száma, amely Budapesten 3334 (+6,2 százalék), a megyei jogú városokban 1982 (+23,2 százalék), a többi városban 2738 (-11,9 százalék), a községekben 2384 (+19,3 százalék) volt.

A használatba vett lakások számának alakulása megyénként erősen differenciált: 60 százalékot meghaladó csökkenést (Vas és Nógrád megye) és 50 százalékosnál nagyobb növekedést (Csongrád megye) egyaránt regisztrált a statisztika.

Az új építési engedélyek száma a Közép-Dunántúl, az Észak-Alföld és Közép-Magyarország minden megyéjében meghaladta az előző év azonos időszakit. A legnagyobb visszaesés regionális szinten (18 százalékos) Észak-Magyarországon volt. Az 50 ezres lélekszámúnál kisebb városokban 12 százalékkal kevesebb új lakásépítési engedélyt adtak ki, más településtípus átlagában az építési kedv emelkedése figyelhető meg.

Az idei év első negyedévében legnagyobb mértékben (26 százalékkal) a vállalkozói lakásépítés esett vissza, de 18 százalékkal csökkent a természetes személyek által kezdeményezett építkezések száma is. Értékesítési céllal 24 százalékkal, saját használatra 20 százalékkal kevesebb lakás épült, bérlakás pedig mindössze néhány.

A lakóparki építkezések a fővárosban a korábbi negyedévekhez képest jelentősen visszaszorultak (39 lakás), ebből következően a lakóparképítés országos átlagban csaknem egyötödére zsugorodott. Bő egyötöddel kevesebb lakás épült új családi házban, míg új többszintes, többlakásos épületben 4 százalékkal több.

Átlag feletti volt a visszaesés a három- és többszobás lakások kategóriájában, ezek mérete is csökkent, az új lakások átlagos alapterülete több mint 4 négyzetméterrel lett kisebb (84 négyzetméter).

A legtöbb lakást építőipari szervezetek építették mind a városokban, mind a községekben. Az építőipari vállalkozások kivitelezői szerepe továbbra is meghatározó (az új lakások háromnegyede így épült), a házilagos kivitelezés aránya mindössze egyötöd volt. Az ország nagyobbik felében (11 megyében) az átlagosnál nagyobb visszaesés következett be, ugyanakkor 6 megyében több lakás épült, mint 2006 első negyedévében.