Irodaavatási láz várható Budapesten

Vágólapra másolva!
Közeleg az irodaépítési "főszezon" a fővárosban: az év második felében a 2000. évi rekordot is meghaladhatja az újonnan átadott területek nagysága. Egy év múlva pedig újabb csúcs valószínű.
Vágólapra másolva!

Az idei év első negyedévében átadott, szűk 11 ezer négyzetméteres új irodaterület visszafogottnak mondható a budapesti irodapiacon, de szó sincs a fejlesztői aktivitás megtorpanásáról, inkább "vihar előtti csendről" - derül ki a CB Richard Ellis nemzetközi ingatlan-tanácsadó legfrissebb elemzéséből.

Tavaly a kínálatbővülés üteme már megugrott, de még nem érte el az eddigi rekordnak számító 2000. évit. Idén azonban a szerény kezdet után az év második felében várható irodaavatási lázban közel 200 ezer négyzetméter új irodaterület kerülhet a piacra, ami egyértelmű rekordot jelentene.

A folyamatban lévő fejlesztéseket látva már az is megjósolható, hogy az idénre várható csúcs 2008-ban újra megdől majd. Míg a 2006 előtti három évben átlagosan évi 160 ezer négyzetméter irodát avattak, a 2006 és 2008 közötti periódusban ez a szám 240 ezerre kúszik fel.

A kínálat élénkülését már megelőzte a kereslet felfutása. 2004-ben ugrott a bruttó bérbeadás először 200 ezer négyzetméter fölé, tavaly pedig ez a szám alig maradt el a negyedmilliótól. Az idei első három hónapban regisztrált, csaknem 60 ezer négyzetméteres bérbeadás minden idők legjobb első negyedéves értékének számít a fővárosban.

A kereslet összetétele is kedvező - állapítja meg a CBRE -: a 60 ezer négyzetméter 65 százaléka új terület, míg a bérlethosszabbítások aránya alig 15 százalék. Az új kínálatra való keresletet jelzi, hogy az első negyedévben minden ötödik négyzetmétert még át nem adott irodaépületben vettek bérbe.

Forrás: [origo]