Etyekből márpedig nem lesz Törökbálint

Vágólapra másolva!
Vajon mi történik egy ígéretes, Budapest közvetlen elővárosai "mögött" elhelyezkedő régió ingatlanpiacán, ha a környéken 130 milliárd forintnyi befektetés van folyamatban? Bicske és Etyek térsége, két nagyszabású fejlesztés szemszögéből.
Vágólapra másolva!

Az egymástól mindössze 14 kilométerre fekvő két Fejér megyei település közül Etyek van szerencsésebb helyzetben, mert idén áprilisban valóban megnyitott az Etyekwood néven beharangozott filmgyár (igaz, csak 2008 elejére lesz teljesen kész), ahol már egy hónapja forgatják a Pokolfajzat 2 nevű amerikai produkciót.

A helyiek joggal bízhatnak benne, hogy a a filmgyár a későbbiekben is vonzza majd a - remélhetőleg sok pénzt költő - külföldi filmeseket, mert a 37 milliárd forintos költséggel felépített Korda Sándor Stúdióé - egyebek mellett - a világ legnagyobb (4000 négyzetméteres) beltéri medencéje, és más szempontokból is ultramodernnek számít.

A filmgyártól alig 2 kilométerre fekvő Etyeken egyébként már alaposan megdrágultak az ingatlanok, de - mint azt az [origo] az Etyek Ingatlaniroda tulajdonosától megtudta - nem kizárólag a stúdió miatt. - Már az első, 2003-as Etyeki Pincefesztivál után megindultak felfelé az árak. Igaz, volt honnan: Biatorbágyhoz képest például, nagyon olcsó volt a falu - mondta Geszti Zsuzsanna.

Manapság jellemzően már felül is értékelik a tulajdonosok az otthonaikat. Vagy az alapján hirdetnek, hogy a szomszéd házán mekkora árcédulát láttak - miközben arról fogalmuk sincs, valójában mennyiért ment el az ingatlan -, vagy egyszerűen abból indulnak ki, nekik mennyi pénzre lenne szükségük - folytatta az irodavezető.

Ezzel együtt a tényleges eladási árak is szerfölött borsosak: egy régi, szép, de teljesen felújítandó (ez akár 10 milliós költséget jelent) sváb parasztházért, ha jó helyen van, kis szerencsével 25 millió forintot is lehet kapni. A település központjától messzebb ugyanez jóval olcsóbb lehet.

Viszonylag sok szabad belterületi, összközműves telket találni, és mivel ilyet egyre többen vennének, 10-12 ezer forintos négyzetméteráron kelnek el a földdarabok. A falu külterületén ugyanakkor nincs efféle érdeklődés.

Használt lakások az Etyekhez tartozó Botpusztán sorakoznak. Panelból meglepő módon csak 11 millióért kapni 68 négyzetméterest - ennél több fővárosi lakótelep sem drágább. A hasonló méretű, téglaházban lévő lakások legalább 13 milliót kóstálnak, de előfordul bőven 200 ezer feletti négyzetméterár is. Ám aki itt akar maradni, és híján van a pénznek, annak nincs más választása - jegyezte meg Geszti Zsuzsanna.

Új lakások nincsenek, és úgy tudni, nem is nagyon lesznek, noha egyes beruházók szeretnének lakóparkot, no meg luxuspanziót, lovardát építeni - tolmácsolta értesüléseit a közvetítő. Belterületen azonban nincs alkalmas hely, külterületen pedig a szabályozás értelmében nem vásárolhatnak kevesebbet, mint 10 hektár, ami az 5 ezer forintos négyzetméterárak miatt túl drága lenne.

Belterületen nem támogatjuk a fejlesztéseket, szeretnénk a falu mostani jellegét megőrizni - erősítette meg kérdésünkre Gyurkócza Bendegúzné alpolgármester. Úgy fogalmazott, az önkormányzat nem akarja a városiasodó Budaörs vagy Törökbálint példáját követni, a Kápolnaparkban is csupán építési telkeket engedett felparcellázni egy egységes lakóparkberuházás helyett.

Ugyanez történt egyébként egy másik beruházásnál, csak ott a község sok telket szociális alapon osztott ki rászoruló fiataloknak. Nagyobb fejlesztésekre, ezzel az ingatlanárak további emelkedésére tehát csak akkor lehetne számítani, ha megváltozna az önkormányzat koncepciója. Erre kevés az esély, mert úgy tudjuk, a helyiek támogaják a hivatal törekvéseit.