Újépítésű-rekordok Budán

Vágólapra másolva!
Míg Pesten 154 új építésű lakóparkot találunk, addig a budai oldalon csupán 57 beruházás közül választhatunk. A Duna jobb partján 24 négyzetméteres a legkisebb eladó új építésű lakás, de 384 négyzetméteres új luxusingatlan is akad a piacon - derül ki az Újlakás.info adatbázisából.
Vágólapra másolva!

A fővárosi új építésű lakóingatlan-projekteknek csak mintegy harmada van Budán. Annak ellenére, hogy a lakásvásárok tapasztalatai alapján a Duna jobb partján a XI. kerület a legnépszerűbb, mégsem itt van a legtöbb új fejlesztés. Ebből a szempontból a II. kerület a listavezető, a maga 19 új beruházásával.

Ám ha a projekten belüli lakásszámot is figyelembe vesszük, Újbuda egyértelműen megelőzi a II. kerületet. Ez utóbbiban ugyanis inkább kisebb, 6-10 lakásos fejlesztések vannak, és a legnagyobb projekt is csak 110 lakásos.

A XI. kerületben ellenben 470 otthonnal listavezető Mandarin Kert, amelyet a 431 lakásos Sasad Resort követ. Négyszáz lakásosnál nagyobb projekt ezeken kívül egyedül a III. kerületben van: a Prestige Rómaipark (428) a harmadik legnagyobb budai fejlesztés.

Kis lakásszámú építkezések egyébként tipikusan a II. és a XII. kerületben folynak. Az ott jellemző, egy projekten belüli kevés lakások ráadásul szinte mind luxuskivitelűek, 600 ezer forint feletti négyzetméterárral.

A legkevesebb új lakás a XII. kerületben épül, ahol mindössze két projektet találunk, egy 13 lakásos márton-hegyi társasházat, valamint egy 4 lakásos, kis-sváb-hegyi luxusingatlant.

Az I. kerületben egyel több, azaz összesen három új beruházásra bukkanhatunk: az Országház utcában lévő Anjou Residence az egyetlen olyan új projekt, amely a Budai Várban van. Itt egymillió forintos négyzetméteráron 40-240 négyzetméteres luxuslakásokat kínálnak.

A kerület két másik új építésű ingatlanja a Gellért-hegyen lévő Somlói úti lakópark, valamint a Nap-hegy lábánál lévő Costa del Sol nevű fejlesztés. A XXII. kerületben sincs túl sok új projekt: három közepes nagyságú, 30, 45, valamint 66 lakásos társasház épül, és csupán egyetlen nagyobb, 198 lakásos lakóparkot találunk.

A XI. kerület a favorit

A budai oldal legnépszerűbb része Újbuda. Itt tipikusan kétféle új ingatlan épül: a belsőbb területeken inkább nagyobb lakásszámú, kisebb lakásokból álló épületeket húznak föl a fejlesztők, kijjebb pedig a gyermekes családokra számítva épülnek a nagyobb, igényesebb otthonok.

Az M7-es és M1-es autópályák közös szakaszánál különösen sok projekt összpontosul: a közelben találjuk a Kőérberek-Tóváros különálló épületekből álló, összesen 316 lakását, és itt épül a Sasad Liget, a Sasad Resort, a Madárhegy Luxus Lakópark, a Cordia Terrace Madárhegy, valamint a Kakukkhegyi Luxuslakópark is. Ezek a fejlesztések egyben a legmagasabb presztízsű újbudai projektek.

Még mindig megy a garzon?

A budai oldalon épülő ingatlanok alapterülete a pestiekéhez hasonlóan ellentmond annak az általános véleménynek, mely szerint a garzonoknak leáldozott. A legtöbb társasházban kapni 25-30 négyzetméteres minigarzont, sőt az Olajbogyó utcában 24 négyzetméteres is van.

Kis alapterületű otthonokból a XI. kerületben a legnagyobb a kínálat, de még az abszolút luxusszínvonalúnak számító Anjou Residence-ben is van 40 négyzetméteres. A II. kerületben viszont több olyan projektet is találunk, amelybe nem terveztek 60-80 négyzetméteresnél kisebb lakást.

Akadnak persze olyan új fejlesztések is, amelyekbe kizárólag nagy alapterületű lakások kerültek: a II. kerületi Lepke lakókertben például 112, a szintén helyi Fillér Házban 117 négyzetméteres a legkisebb. A Kakukk-hegyi luxuslakóparkban pedig nincs 189 négyzetméter alatti eladó ingatlan.