Van, ahol már számolják az ingatlanadót

Vágólapra másolva!
A megyeszékhelyeken már nekiláttak a felkészülésnek a 2009-től hatályos építmény- és telekadóra. Egyes önkormányzatok - kedvezmények nélkül - a jelenlegi teher duplájára számítanak - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Egyelőre csak a nagyobb városok önkormányzatainak adóosztályát foglalkoztatja komolyabban a javaslat, amely szerint 2009-től értékalapon lehetne kivetni az építmény- és telekadót a jelenlegi négyzetméteralap helyett - derül ki a megkeresett önkormányzatok válaszaiból.

Szegeden ugyan még nem született döntés arról, hogy élnek-e az értékalapú építményadóval, mindenesetre szakértők szerint más módon nem lehet helyettesíteni a most befolyó 1,2 milliárd forintot. Jelenleg csak vállalkozási célú ingatlanok után kell megfizetni a terhet, 2009-től ez lakóingatlanokra is kiterjedhet. Egy 50 négyzetméteres, vállalkozási célú ingatlan adója ma még a maximálisan kiszabható 900 forint négyzetméterenként, ami után 45 ezer forint folyik be évente az önkormányzathoz.

Számítások szerint ugyanennek az ingatlannak a négyzetméterét 125-250 ezer forintra lehet majd beárazni, vagyis ennyi lehet az adóalap. Elképzelhető ugyanakkor olyan is, hogy csökken az adóteher - egy nagy alapterületű, ám régi, rossz állapotban lévő műhely számított értéke alapján fizetett adó például lehet kevesebb, mint amennyi az alapterület szerint lenne.

Szombathelyen egyelőre nincs végleges döntés, ám ott is elképzelhető, hogy bevezetik a lakóingatlanokra az értékalapú építményadót, mivel az önkormányzatnak szüksége van a jelenlegi építményadóból származó mintegy 600 millió forint bevételre. Ha erre sor kerül, a tervek szerint a minimális mértékű adót vetnék ki a lakóingatlanokra, mely egy 56 négyzetméteres lakás esetében például 60 ezer forint lenne évente - tudta meg a lap Kovács Évától, az adóosztály vezetőjétől.

Várhatóan bevezetik az értékalapú adót Pécsett is, ahol jelenleg évi 811 millió forintot hoz az építményadó, végleges döntés ugyanakkor még itt sem született. Az önkormányzat jelenleg számos mentességet biztosít: lakás esetében 80, lakóháznál 100, garázsnál pedig 20 négyzetméter alatt nem kell fizetni, de adóalanyonként csak egy ingatlan esetében.

A kedvezmények nélkül duplájára emelkedhet az adóterhelés mértéke - tudatta meg Milter Anna, az adóosztály vezetője. Van olyan nagyváros is, ahol egyelőre nem került szóba az értékalapú építményadó, Siófok például egyelőre jegeli a kérdést.

A kisebb települések közül Budakeszi, Solymár és Telki például egyaránt kedvelt célpontja a nagyvárosból az agglomerációba költözni vágyó budapestieknek, vagyis az építményadó kérdése korántsem elhanyagolható, ennek ellenére egyelőre egyik önkormányzat sem tárgyalt még érdemben arról, mi várható 2009-től ebben a témában.