Kisebb lakásokat építenek, de többet

Vágólapra másolva!
A vállalkozói építés újbóli fellendülése nyomán már alig építenek több lakást magánemberek, mint cégek. A beruházók csaknem 3 millió négyzetméter beépítését tervezik.
Vágólapra másolva!

Az év első kilenc hónapjában 20 500 befejezett lakás kapott használatbavételi engedélyt, és mintegy 33 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt. A használatba vett lakások száma 10 százalékkal, az új engedélyeké 5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi időszakhoz képest a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai tájékoztatója szerint.

A növekedés elsődleges forrása a vállalkozói lakásépítés, amelynek keretében a II. és III. negyedévben másfélszer több új lakás készült el, mint az előző év hasonló időszakában. A lakásépítés területi alakulása a főváros növekvő súlyát mutatja: itt kérték az új engedélyek egynegyedét, és itt épült az új lakások 30 százaléka - áll a KSH jelentésében.

A befejezett lakások számának ez év II. negyedévében elkezdett növekedése folytatódott a következő három hónapban is. A III. negyedévben 27 százalékkal több lakást vettek használatba, mint egy évvel korábban, ezen belül az átlagosnál gyorsabban emelkedett a vállalkozások által eladás céljából épített lakások száma.

A vállalkozások térnyerésével a lakásépítő piac két szereplőjének súlya közelít egymáshoz, így 2007 első kilenc hónapjában az új lakások több mint felét építették természetes személyek, 46 százalékát pedig vállalkozások. Az eddig is alacsony volumenű önkormányzati lakásépítés, illetve a bérlakásépítés tovább csökkent (100-nál kevesebb lakást vett számba a statisztika).

Az épített lakások számának emelkedése elsősorban a fővárosi vállalkozói lakásépítésből származik. A fővárosi új lakások 15 százaléka 40 négyzetméternél kisebb alapterületű, további 47 százaléka a 40-60 négyzetméteres kategóriába tartozik. A kislakások térnyerése nyomán csökkent az épített lakások átlagos alapterülete; Budapesten 64 négyzetméter, ami 5 négyzetméterrel kisebb, mint 2006-ban volt, és 23 négyzetméterrel elmarad a 87 négyzetméteres, országos átlagtól. A fővárosi lakások 86 százaléka értékesítési céllal épült.

Az új lakások 47 százaléka a Közép-Magyarországi régióban kapott használatbavételi engedélyt, s a kiadott új lakásépítési engedélyek is hasonló, 49 százalékos területi koncentrációt mutatnak. Az építési kedv növekedését tapasztalhatjuk Közép-Magyarország mellett a Közép- és Nyugat-Dunántúl minden megyéjében, ugyanakkor a Dél-Alföld mindhárom megyéjében visszaesett a kiadott új engedélyek száma.

A vizsgált időszakban 2300 lakás szűnt meg, 5 százalékkal kevesebb, mint az előző év első kilenc hónapjában. A megszűnt lakások átlagos nagysága 68 négyzetméter volt. A kiadott új építési engedélyek alapján lakóépületként csaknem 3 millió négyzetméter beépítését tervezik, ez 2 százalékkal több, mint 2006 első háromnegyedének terveiben szerepelt.

A nem lakóépületek kategóriájában több mint 2,3 millió négyzetméter a beépítésre szánt terület, ez 18 százalékos csökkenést jelent. Az ipari, mezőgazdasági épületek tervezett területe alig éri el az előző évi háromnegyedét, és egyötöddel visszaesett az oktatási, egészségügyi, kulturális célokat szolgáló épületek együttes területe is.