Vágólapra másolva!
Február 1-jétől lehet pályázni a kibővített panelprogramra - mondta az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

Ujhelyi István (MSZP) elmondta, hogy a panelprogram öt fontos elemből áll. A hagyományos panelrekonstrukciós programból, a Főtáv által kidolgozott ökoprogramból, az energiatakarékossági programból, az úgynevezett egycsatornás gyűjtőkémények felújításából és a megújuló energia felhasználásából. Az érintett lakásokban jelenleg nincs egyedi fűtésszabályozás, korszerűtlen a rendszer, túlzott az energiafelhasználás, ezért magasak a lakók fűtési költségei - tette hozzá az államtitkár.

A kibővített programban új elem, hogy a panelfelújítási támogatás feltétele a távfűtés korszerűsítése; hangsúlyosabb szerepet kap a tűzvédelem, az eddig lakásonként felhasználható állami támogatási összeg százezer forinttal, azaz 500 ezer forintra nő és megváltozik a rekonstrukció finanszírozási struktúrája is - mondta Ujhelyi István.

Míg korábban a költségek egy-egy harmadát állta az állam, az önkormányzat és a lakástulajdonos, a jövőben az önkormányzat részét a tulajdonosok kiválthatják, amennyiben a település nem tud csatlakozni a panelprogramhoz.

A kormány az elmúlt hat évben 34,4 milliárdot fordított a panelprogramra, 2008-tól azonban minden évben 10 milliárd forintot terveznek erre költeni. A 2001-ben indult program keretében eddig 190 ezer lakás felújítása fejeződött be; a kormány célja országszerte 820 ezer lakás korszerűsítése. Az önkormányzati és területfejlesztési államtitkár szerint az eddigi felújítások a lakóknak 50 százalékos energiamegtakarítást eredményeztek.

Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes távollétében az ökoprogramról Kovács Lajos, a Főtáv Zrt. vezérigazgatója beszélt, aki emlékeztetett, hogy január elsejétől a távfűtés alapdíjának és hődíjának az aránya 35-65 százalékra változott, így a távfűtés díját nagyobb arányban határozza meg a felhasznált energia mennyisége, és kevesebb az alapdíj.

Kovács Lajos kifejtette: aki belép a Főtáv ökoprogramjába, 10 százalékos kedvezményt kap az alapdíjból, a hődíjon pedig az egyedi szabályozással tud majd takarékoskodni. A távfűtés korszerűsítési programja nemcsak a panelházakra, hanem minden távfűtött épületre felhasználható.

Az ökoprogram megvalósítása 22,5 milliárd forintba kerül, ennek felét a főváros a Főtávon keresztül finanszírozza. Budapest vezetése a költségek másik felére a kormánytól vár támogatást; az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium 2008-ban másfél milliárd forinttal segíti a programot.

Ujhelyi István elmondta: ha a program sikeres lesz, emelik az állami hozzájárulást. Kovács Lajos szerint az 1,5 milliárd forintos állami támogatás 2008-ban elég lesz arra a lakásszámra, amelynek felújítása "fizikailag megvalósítható".

A gazdagréti közösségi házban tartott sajtóütájékoztatón Molnár Gyula (MSZP) XI. kerületi polgármester elmondta: Újbudán 210 iparosított technológiával épült ház és 27 ezer felújításra váró lakás van, ez a teljes lakásállomány mintegy harmada. A kerületben jelenleg 3,3 milliárd forint értékű panelfelújítás zajlik, amelynek harmadát Újbuda önkormányzata finanszírozza.