Művházukat féltik a postások

Vágólapra másolva!
Veszélybe került a VI. kerület egyetlen művelődési háza, a Posta ugyanis júliustól már nem ad pénzt a Benczúr utcai központ működésére. A vállalat szerint semmi egyébről nincs még döntés, a dolgozók azonban a kiköltözésüket előíró levelet kaptak.
Vágólapra másolva!

A Magyar Posta nyáron beszünteti a Postai és Távközlési Művelődési Alapítvány támogatását, így várhatóan ellehetetlenül a Postás-művházként ismert, VI. kerületi Benczúr-ház tevékenysége - értesült az [origo] egy interneten terjedő felhívásból.

A kulturális központban 80 ezer kötetes könyvtár, szabadtéri színpad, galéria, étterem és pinceklub működik, továbbá az Erkel Ferenc Zeneiskola és Jazz-zeneművészeti Szakközépiskola. Pillanatnyilag ez a kerület egyetlen művelődési háza.

A 19. század végén emelt épületet 1930-ban vásárolta meg a Magyar Királyi Posta egy banktól, jórészt a dolgozók nyugdíjjárulékaiból és adományaiból, már akkor is kulturális célra szánva azt. A Posta alkalmazottai ma is kedvezményesen látogathatják a programjait.

Az alapítványt 1990-ben közösen hozta létre a Magyar Posta, a Matáv (ma már Magyar Telekom) és az Antenna Hungária, a művelődési ház finanszírozására. A Matáv 2003-ban, az Antenna Hungária két évvel később szüntette be az alapítvány támogatását, de alapító lévén azóta is mindkét cég tulajdonosa a háznak, 47,5, illetve 5 százalékban.

A Posta pénze nélkül nem tudnak működni

Az ugyancsak 47,5 százalékos tulajdonrészű Magyar Posta a 235 millió forint éves költségvetésnek információink szerint nagyjából az egyharmadát állja, a maradékot az intézmény saját forrásaiból gazdálkodja ki. A Posta-féle dotáció híján a jelenlegi vállalt feladatait nyilvánvalóan nem lesz képes tovább ellátni.

Az említett felhívás, valamint a Benczúr Klub saját oldalán megjelent rövid tájékoztató egyaránt azt állítja, hogy nemcsak az alapítvány támogatását szünteti be a finanszírozó, hanem a tulajdonosok egyúttal az épület eladására készülnek.

A Benczúr utca 27. szám alatti - az Andrássy út környéki villanegyedben, a sugárúttól mindössze két sarokra lévő -, 1991-ben teljesen felújított, háromszintes, nagy alapterületű palota piaci értékét egyedisége miatt nehéz megbecsülni, de kétségkívül bőven százmilliókban mérhető.

Forrás: [origo]
A díszterem (fotó: Benczurhaz.hu)

A Magyar Telekomnál és az Antenna Hungáriánál egybehangzóan úgy regáltak az [origo] megkeresésére, hogy a Posta értesítette szándékairól a két társaságot, de a ház sorsára nézvést ma még semmiféle konkrétum nincsen, egyelőre folynak a tárgyalások.

Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője kérdésünkre határozottan tagadta, hogy döntés született volna a ház eladásáról, vagy akár arról, hogy az intézménynek mennie kell. Ezzel szemben a központ egyik, neve elhallgatását kérő munkatársa kijelentette: a Posta tavaly szeptemberben küldött levelében arról értesítette a stábot, hogy legkésőbb június 31-én ki is kell költözniük.

Ezt az állítást támasztja alá az az [origo] birtokában lévő dokumentum, amelyben az Erkel Ferenc Zeneiskola mecénást keres. "Az intézmény működését biztosító épületet a tulajdonosok értékesítik és így működésünk veszélybe került. (...) Olyan befogadó intézményt keresünk - lehet önkormányzati vagy alapítványi fenntartású -, amely helyet tudna biztosítani számunkra, vagy éppen a már meglévő iskolához kapcsolódó integrálódást is megoldhatóvá tenné" - áll a szövegben.

Az [origo] kiadója, az [origo] Zrt. a Magyar Telekom csoport tagja.