Több új lakás talált gazdára

Vágólapra másolva!
Az első negyedévben 5751 befejezett lakás kapott használatbavételi engedélyt, és 8956 új lakásra adtak ki építési engedélyt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A használatba vett lakások száma 5 százalékkal volt több, az új lakásépítési engedélyeké viszont 14 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel ezelőtt.
Vágólapra másolva!

Tavaly több mint 36 ezer befejezett lakás kapott használatbavételi engedélyt, és több mint 44 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt. A használatba vett lakások száma 7 százalékkal volt több tavaly, mint 2006-ban, az új lakásépítési engedélyeké viszont 1 százalékkal elmaradt az előző évitől.Tavaly az első negyedévben 2006 azonos időszakához képest 22,8 százalékkal kevesebb, 5484 lakás kapott használatbavételi, és 5,9 százalékkal több, 10 438 új lakásra adtak ki építési engedélyt.

Az előző év azonos időszakával összevetve, a befejezett lakások száma elsősorban az 50 ezer főnél kisebb lélekszámú városokban és a községekben növekedett, míg a nagyvárosokban és a fővárosban csökkent. A lakásépítések településtípus szerint eltérő szerkezetéből következik, hogy a növekedés leginkább a természetes személyek saját használat céljából történő építkezéseinél 15 százalékos és a családiházas építési formáknál 20 százalékos volt.

Az értékesítésre épített, illetve a vállalkozói új lakások száma 7-8 százalékkal visszaesett, s 11 százalékkal kevesebb lakás építése fejeződött be új többszintes, többlakásos épületekben.

Az új lakások átlagos mérete nagyobb lett, mint 2007 első negyedében: 84 négyzetméterről 91 négyzetméterre nőtt. A felépített összes alapterülettel mérve, a használatba vett lakások bővülése 14 százalékos volt.

Nagy különbséget mutatnak a lakásépítés régiós átlagai; Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön egyharmaddal több lakás építése fejeződött be, míg a Dél-Dunántúlon fele annyi lakás sem épült fel, mint 2007 első negyedévében.A kiadott új építési engedélyek száma az 50 ezer főnél kisebb városaink átlagában növekedett, a fővárosban alig több mint kétharmadát teszi ki az előző évinek, a községekben is 16 százalékkal csökkent. Régiós szinten nézve, a Dél-Alföldön és a Közép-Dunántúlon 3, illetve 5 százalékkal több a kiadott új engedély.

Ugyankkor 716 lakás szűnt meg, 21 százalékkal több mint 2007 első negyedében. Ezek átlagos mérete 66 négyzetméter volt.