Újabb spanyol beruházás lehet Pécsen

Vágólapra másolva!
Több tízmilliárd forint értékű fejlesztést valósítana meg Pécsett a következő években az a spanyol érdekeltségű befektetői csoport, amely a május elsejei pályázati határidőig egyedüliként nyújtotta be ajánlatát a város 5,24 milliárd forintos stratégiai ingatlancsomagjára - közölte a baranyai megyeszékhely polgármestere szerdán újságírókkal.
Vágólapra másolva!

"Az ajánlat megfelel az önkormányzat által elvárt tartalmi és formai követelményeknek. Még május végén a közgyűlés elé kerülhet elfogadásra, júniusban pedig megköthetjük a szerződést" - mondta Tasnádi Péter.

A politikus utalt rá: a pécsi közgyűlés márciusban döntött arról, hogy együtt kínálja eladásra a város önkormányzati bevételek növelése érdekében értékesítésre szánt ingatlanjait. A csomagban van a lassan két évtizede üresen álló "magasház", két volt laktanya, egy rendelőintézet épülete, s egyebek mellett több értékes telek is.

A polgármester beszámolt arról, hogy az ajánlattevő Milton 2006 Kft. és a mögötte álló cégek Pécs pályázati feltételeinek megfelelően gazdasági, kereskedelmi, lakáscélú és szolgáltatóipari beruházásokat kívánnak megvalósítani. Az első fejlesztések még idén elkezdődnek, de lesznek, amelyek 2010-ben startolnak.

Tasnádi Péter kitért rá, a "magasház" impozáns, napszakonként különböző színű fényekkel megvilágított toronyházzá alakulna, benne lakások, irodák, a tetején pedig kiállítótér kapna helyet.