Fejlesztik a nagybani piacot

Vágólapra másolva!
Tovább bővíti kapacitásait, raktárbázisát a Budapesti Nagybani Piac Zrt., amely az idén átadott 4900 négyzetmétereshez hasonló nagyságú raktárcsarnokot helyez üzembe jövőre is - hangzott el a cég szerdai tájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

A fővárosi önkormányzat 61 százalékos többségi tulajdonában lévő zrt. által működtetett piac 1991-es kapunyitása óta folyamatosan bővül. A jelenleg már 33 hektáros területen 26 ezer négyzetméternyi raktár és hűtőcsarnok, több mint ötezer négyzetméteres banánérlelő, 150 fedett kereskedői és 1250 nyílt termelői árusítóhely biztosítja 180 nagykereskedelmi vállalkozás tevékenységét. A piac forgalma évről évre növekszik, tavaly már 500 ezer tonna körüli áru fordult meg területén, ahová esetenként naponta 150 kamion is szállít árut.

A piacon a zöldségek és a gyümölcsök mellett tartósított- és konzervárut, italokat, édességeket, tésztaféléket és tejtermékeket, valamint az idén egymilliárd forintból épült új csarnokban már húst és halféléket is lehet vásárolni.

Házi Zoltán vezérigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy az új fejlesztésekkel a cég már széles körűen ki tudja szolgálni a vendéglátással foglalkozó vállalkozásokat is.