Már rárepültek a kecskeméti lakáspiacra

Vágólapra másolva!
Most érdemes lakást venni Kecskeméten, akár befektetési célból is: a Mercedes-gyár érkezésének bejelentése után szinte azonnal megélénkült a kereslet. El azonban még nem késett senki, az árak egyelőre meglehetősen alacsonyan vannak - áll a Duna House [origo]-hoz eljuttatott gyorselemzésében.
Vágólapra másolva!

Gyakorlatilag a teljes város jó befektetési célpont, elsősorban azonban a téglaépítésű, a központhoz közeli használt lakások, illetve az új építésű lakások iránt várható a közeljövőben keresletnövekedés. Ezeket jelenleg a fővárosihoz képest meglehetősen olcsón kínálják, használt lakások, például, 160-180 ezer forintos négyzetméterártól kaphatóak, és értékük vélhetően növekedni fog az elkövetkező években.

Nem drága a megyeszékhely belvárosa sem, a használt ingatlanok négyzetméterára csak ritkán haladja meg a 250-260 ezer forintot - mondta Murányi Ákos, a Duna House elemzési vezetője. Befektetési célra is használható tanyát pedig sokkal olcsóbban, akár 50-60 ezer forintos négyzetméteráron is lehet venni.

Várhatóan ugyancsak nő az érdeklődés az új építésű lakások iránt, a környékre költöző menedzserek és vezetők miatt. Ilyen jellegű ingatlanokat 250-300 ezer forintos négyzetméteráron árulnak, ami szintén jóval alacsonyabb a budapesti áraknál.

Van választék nagyon olcsó, belülről felújítandó, így saját ízlés szerint kialakítható lakásokból is, ráadásul rendkívül alacsony, 130 ezer forintos négyzetméteráron, egy toronyházban.

Az egyetemi városokhoz hasonlóan élénkülhet Kecskemét albérletpiaca is - valószínű, hogy már az építkezés megkezdésekor jóval többen szeretnének majd albérlethez jutni a városban, ami a díjak emelkedését is eredményezheti. A Duna House tapasztalatai szerint az első befektetők már meg is jelentek, elsősorban másfél-két szobás lakásokat vásárolnak, gyors értéknövekedésben reménykedve.