Jövőre zöldkártya kell a lakásokra is

Vágólapra másolva!
Az új lakásokra jövő év első napjától, a meglévőkre - eladáskor és bérbeadáskor - 2012-től kötelező az energetikai jellemzők tanúsítása, amelyért legfeljebb 11 ezer forintot és költségtérítést lehet felszámítani - az erről szóló kormányrendeletet a Magyar Közlöny tette közzé.
Vágólapra másolva!

A köznyelvben a lakások "zöldkártyájának" hívott energetikai tanúsítványt egy 2002-ben hozott uniós "EK-parlamenti és -tanácsi irányelv" hívta életre. Magyarországi meghonosítására - többszöri halasztás után - a jövő év első napjától kerül sor.

Az előzményhez tartozik, hogy az akkori tárca nélküli miniszter 2006. szeptember 1-től előírta, hogy az új épületekre csak akkor adható építési engedély, ha azok kielégítik a rendeletbe foglalt energetikai követelményeket. Ezek túl enyhék európai összehasonlításban, például lakóépületeknél a legkedvezőbb felület/térfogat aránynál 110 kWh négyzetméterenként az éves energiafelhasználás, míg sok országban 40-50 kWh felett nem adnak építési engedélyt.

A mostani rendelet szerint a jövő év első napjától tanúsítványt kell kérni minden új lakóépületre, valamint minden ezer négyzetméternél nagyobb hasznos alapterületű, állami tulajdonú középületre. A meglévő lakásokra eladáskor, és egy évet meghaladó bérbeadáskor kell tanúsítványt készíteni, de csak 2012. január 1-jétől.

Egyáltalán nem kell a tanúsítványt elkészíteni - egyebek mellett - az 50 négyzetméternél kisebb épületekre, az évente 4 hónapnál rövidebb ideig használtakra, a legfeljebb 2 éves használatra tervezettekre és a műemlék épületekre.

Az új épületek közül azokra kötelező a tanúsítványt elkészíteni, amelyek engedélyeztetése 2006. szeptember 1. után indult. Amennyiben a felelős műszaki vezető igazolja, hogy az épület mindenben - szerkezetileg és gépészetileg is - a tervnek megfelelően készült, akkor a terv alapján kell kiszámítani az energiafogyasztást. A használt lakásoknál az energiaszámlák és a tervrajzok alapján kell elvégezni a tanúsítást.

A 10 évig érvényes tanúsítvány végső formája egy olyan besorolási "matrica", amilyen a háztartási gépek oldalán is megtalálható. Az A+ nyíl a legrövidebb, míg az I nyíl a leghosszabb, a C besorolás jelenti azt, hogy az épület megfelel a jelenlegi követelményeknek (ha változik a jogszabály, újra kell készíttetni a tanúsítványt).

Az A+ besorolásnál az alapkövetelmény szerinti energiafogyasztás 55 százalékát használja az épület, míg a legrosszabb I kategóriánál 341 százalékos - vagy annál is nagyobb - a többlet. Ha a ház besorolása rosszabb a C kategóriánál, akkor a minősítést végzőnek javaslatot kell tennie az energiacsökkentés módjára.