Még mindig pang a fővárosi ingatlanpiac

Vágólapra másolva!
Az ingatlanpiaci várakozások számottevő javulásáról tanúskodik a fővárosi ingatlanindex. A GKI Gazdaságkutató Zrt. és az AL Holding közös felmérése szerint a mutató értéke a második negyedévben -10 lett, ezzel csúcsot döntött - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Hasonlóan kedvező várakozásokat 2004 nyarán (-10,9) és 2006 tavaszán (-10,8) fogalmaztak meg a piaci szereplők - mondta Akar László, a GKI vezérigazgatója, aki szerint a javulás dacára az index még mindig a negatív, vagyis a borúlátó tartományban mozog.

A lakás- , az iroda-, az üzlethelyiség- és a raktárpiacot szintetizáló mutató összetevői közül továbbra is a lakáspiacon a legpesszimistább a megítélés, bár eben a szegmensben is számottevően kisebb a borúlátás az első negyedévinél. A negyedévben csak kismértékben változtak az irodapiaci várakozások, a robbanásszerű kínálatbővüléssel egyelőre lépést tart a kereslet növekedése, míg az üzlethelyiségek és raktárak piacán kissé romló megítéléssel találkoztak a felmérés készítői - írja a Napi Gazdaság.

Az új ingatlanoknál minden szegmensben az előző negyedévinél kisebb, infláció alatti árnövekedést várnak a piaci szereplők. Ennél is kisebb drágulással kalkulálnak a használt ingatlanok esetében, ahol általában stagnálásra számítanak, ez alól csupán a telkek és a lakások képeznek kivételt; az előbbi szegmensben 5,2, az utóbbiban pedig 2,7 százalékos emelkedést vetítenek előre.

A felmérés eredményeivel egybevág az AL Holding saját piackutatási eredménye, ami a borúlátás enyhülésére utal - állapította meg Hunyady Attila, a cég igazgatótanácsának elnöke. A forgalom első negyedévi 43 százalékos zuhanása után mérséklődött a visszaesés, ekkor 35 százalékkal csökkent a tranzakciók száma, így az első félévben összességében 40 százalékkal kevesebb lakást adtak el Budapesten, mint egy évvel korábban.

Az eladások számának csökkenése a III., a XXI. és a XXII. kerület kivételével az összes fővárosi kerületet érintette. Hunyady szerint nem biztos, hogy a lakáspiac már elérte a gödör alját, ugyanakkor vannak biztató jelek is, mint például az a 30 ezer háztartás, amely a felmérésben biztosra jelezte, hogy a következő 12 hónap során lakást vásárol vagy épít.