Albérletpiac: divatba jött az összeköltözés

Vágólapra másolva!
A fontosabb egyetemi városokban széles sávban szóródnak az albérleti díjak. Budapesten a felsőoktatási intézmények közelében nem igazán találni 60 ezer forintos havi bérleti díj alatt lakást, a vidéki városokban pedig 550-1700 forintos kiadással számolhatunk négyzetméterenként. A költségek megosztása miatt sok diák dönt az összeköltözés mellett.
Vágólapra másolva!

Az tanévkezdet közeledtével mindig fókuszba kerül az egyetemi városok ingatlanpiaca, azon belül is az albérletek, ám sok esetben a szűk kínálat határt szab a piac élélnkülésének.

A különböző városokban eltérőek a tendenciák, van, ahol szívesebben vásárolnak lakást a szülők, de akadnak olyan városok is, ahol inkább az albérletet preferálják. A költségek megosztása miatt egyre többen döntenek az összeköltözés mellett - derül ki az Otthon Centrum elemzéséből.

Budapesten nincs 60 ezer forint alatt albérlet

Budapesten a kereslet bővülése nem tartott lépést a kiadó ingatlanok számának növekedésével, így összességében érezhető a bérleti díjak csökkenése. Ez, területtől függően 5-20 százalék közé tehető; a magasabb presztízsű budai oldalon jelentősebb.

Az egyetemek közelében viszont stabilak a bérleti díjak. Bár csökkent az arányuk, de a keresett, egyetemekhez közeli kerületekben (VIII., IX., I.) még most sem ritka, hogy a - főleg vidéki - szülők inkább lakást vásárolnak gyermeküknek albérlet helyett. Lakásválasztásnál a közlekedés, a lakás elosztása, állapota, valamint a bérleti díj a döntő. Egyetemhez közel havonta 60 ezer forint alatt nem érdemes jó lakást keresni, a főbérlős megoldás pedig teljesen eltűnni látszik.

Debrecenben idén is érezhető a piac élénkülése a ponthatárok kihirdetése óta. A hitelfelvétel szigorodása, a magasabb elvárt önerő miatt viszont látványosan megfordult az előző években jellemző tendencia; a szülők nem vesznek lakást diákgyereküknek mondván, bérlőtárssal megoszthatóak a költségek és az ingatlan már nem tűnik olyan jó befektetésnek.

Jelenleg típustól függetlenül keresettek az egyetem közeli 1,5-3 szobás lakások. A városban nem jellemzőek a főbérlős lakások, a diákok leginkább többen összeállva keresnek albérletet. A keresett, egyetem közeli lakások esetében, azok hiánya miatt nem jellemző a bérleti díjak csökkenése tavalyhoz képest, viszont az alsó kategóriás panellakások esetében 10-15 százalékos csökkenés figyelhető meg.

Miskolc olcsóbb, mint Debrecen

A miskolci lakáspiacot csak enyhén, és augusztusra szorítkozva mozgatják meg az albérletet kereső diákok. A legkeresettebbek természetesen az egyetem közeli, illetve tömegközlekedéssel jól ellátott városrészek (Avas dél, Petneházy, Hejőcsaba).

Főbb vidéki egyetemi városok jellemző albérleti díjai (Ft/ m2)

Téglaépítésű lakás (egyedi fűtés)

Panellakás (távfűtés)

Debrecen

1000-1700

800-1000

Győr

750-1000

600-900

Miskolc

700-900

600-700

Sopron

1000-1500

700-750

Szeged

800-1200

550-700

Veszprém

750-1000

700-800



Forrás: Otthon Centrum

Elsősorban 1,5-2 szobás téglalakások a keresettek, illetve Tapolcán tipikus, hogy diákok különálló családi házas lakrészt bérelnek. Bár a válság hatására a kínálat bővült, a bérleti díjakban nem látszik csökkenés.

Szegeden is csak a módosabb szülők manapság inkább jó helyen lévő, lehetőség szerint újszerű lakást vesznek gyermeküknek, amit az egyetemi évek leteltével könnyen el tudnak adni. Itt is jellemző a csoportos lakásbérlés, s itt a belvároshoz közeli panelek is keresettek. A fő albérlet-választási szempontok ugyanazok, mint mindenhol: egyetem közelsége, bérleti díj, fűtés típusa, bútorozottság, internet. A fűtési mód alapján nagy különbségek adódhatnak: míg egy 2-3 szobás távfűtéses panellakás bérleti díja legfeljebb 35 ezer forint, egy egyedi fűtéses lakásért 50-80 ezer forintot is elkérhetnek a rezsin felül.

Győrben inkább vásárolnak, Sopronban hiány van, Veszprémben pangás tapasztalható

Érdekes módon, Győrött továbbra is gyakori megoldás a szülők lakásvásárlása a bérlés helyett. A diákok próbálnak téglaépítésűt találni, elsősorban az egyetem, illetve a városközpont közelében, a panel csak másodlagos lehetőségként jön szóba. Az egyedüli és albérlőtársas költözés egyaránt jellemző. Miskolchoz hasonlóan, itt sem hozott bérleti díj csökkenést a kínálat bővülése. Ez azzal magyarázható, hogy a lakáseladók magasabb ár reményében egyelőre kivárnak, de addig is kiadják az általuk nem használt lakást.

Sopronban 30-50 négyzetméteres, egyedi fűtésű garzonokat és kétszobás lakásokat keresnek a diákok. A kínálat nem bővült tavaly óta, így most is hiány van jó albérletekből. Gyakran a bérbeadók válogathatnak a bérlőjelöltek közül, ennek megfelelően a bérleti díjak sem csökkentek.

A veszprémi lakáspiacot nem mozgatja meg látványosan az albérlet-keresési időszak; az élénkülés az egyetem és a központi kollégium környezetére korlátozódik. A diákok leginkább ketten-hárman együtt keresnek két lakószobás, egyedi fűtésű téglalakást. Bár a válsággal mennyiségileg bővült a kínálat kiadó lakásokból, de a minőség elmarad a kereslet igényeitől. A paneloknál és az egyetemtől távolabbi területeken tavalyhoz képest csökkentek a bérleti díjak, s a bérbeadók nagyobb engedményekre hajlanak.